A zsidóság egyistenhitet valló eszménye látszólagos feszültségeket hordoz, ha csupán a Szentírás szövegének szó szerinti olvasatára hagyatkozunk. A Biblia nyelvezete időnként úgy tűnik, mintha más istenek létezését ismerné el. Közben az Örökkévaló kizárólagos kapcsolatot kíván Izrael fiaival, tőlük teljes, kérdés nélküli hódolatot vár el, míg más népek kultuszaival szemben megengedőbbnek mutatkozik.

E feszültség feloldására különféle értelmezések születtek. A bibliakritikai iskola szerint az egyistenhit Izrael hitének fokozatos fejlődése. A politeizmusból lassan emelkedett ki egy isten kultusza, amely eleinte törzsi istenként, majd idővel univerzális Istenként jelent meg. Ám ez az értelmezés csak a bibliai kronológia teljes újraértelmezésével volna tartható, s a teremtésről szóló szakaszokat későbbi szerkesztésnek kellene nyilvánítani.

William Foxwell Albright (1891–1971), amerikai régész, orientalista és bibliatudós, ezzel szemben rámutatott: a monoteizmus nem a politeizmus fokozatos kifejlődése, hanem egy szellemi forradalom gyümölcse. Minőségi ugrás az emberi gondolkodás történetében.

A régészeti leletek is ezt támasztják alá. Izrael korai történetéből feltűnően kevés monumentális felirat, szobor vagy sztélé maradt fenn, szemben a környező népek gazdag ikonográfiai hagyományaival. A képábrázolást tiltó parancsolat mélyen gyökerezett a nép tudatában. Ezt támasztja alá az Ebál hegyén feltárt áldozati hely, amely minden jel szerint tisztán egyistenhívő karaktert hordozott.

Felmerülhet ugyanakkor az a nézet, hogy a más népek isteneire vonatkozó kifejezések pusztán a róluk alkotott emberi hiedelmeket tükrözik. Jeremiás és Dániel próféták írásai is ezt a gondolatot erősítik: szerintük a pogány istenek hazugságok és hiábavalóságok.

Ám a szövegértelmezés nyugtalan marad, ha nem vesszük figyelembe a zsidó misztika tanítását. Rabbi Joszéf Gikatilla (1248 – 1305 után), a középkori Kasztíliában élő kabbalista úgy tanította, hogy a népek égi fejedelmei valódi hatalmat kaptak az Örökkévalótól népeik irányítására. Ezért is nevezi őket a Biblia olykor isteneknek.

Ez a megközelítés új fényt vet Mózes ötödik könyvének azon versére, amely így szól:

 

Mert az Örökkévaló, a ti Istenetek, az istenek Istene és az uraknak Ura.

 

Rabbi Jehuda Léon Askenázi (1922–1996), ismertebb nevén Manitou, franciaországi zsidó gondolkodó és nevelő, e vers értelmezésében arra tanít, hogy Izrael Istene a többi nép számára isteni szférák fölött álló Úrként jelenik meg.

Maimonidész (1138–1204), kora egyik legnagyobb zsidó filozófusa, orvosa és törvényhozója, úgy értelmezte e sort, hogy az angyalokra és az égi szférákra utal. Szerinte az „a ti Istenetek” kifejezés nem kizárólag Izraelre, hanem az emberiség egészére vonatkozik.

Rási (1040–1105), a Troyes-ban élő, korszakos jelentőségű bibliakommentátor, két magyarázatot is ad: vagy arról van szó, hogy e “istenek” fényt adnak a népeknek, vagy istenségként szolgálnak számukra.

Rabbénu Báchjá ben Ásér (1255–1340), a barcelonai kabbalista és bibliamagyarázó szerint ezért nem is vádolja a Tóra a nemzeteket bálványimádással, hiszen az Örökkévaló maga rendelte őket azok osztályrészéül.

Josephus Flavius (kb. 37–100), eredetileg Joszéf ben Mattitjáhu, zsidó származású római történetíró, figyelmeztet: ne gúnyoljuk más népek isteneit, mert az „isten” név méltósága tiszteletet érdemel. Ugyanakkor ő maga is elutasította a görög mitológia torzulásait. A Talmud pedig egyértelmű: minden gúnyolódás tilos, kivéve a bálványimádás kigúnyolását.

A Zohár, a kabbalisztikus hagyomány központi műve szerint a történelem célja az istenek eltűnése és az egyetlen Isten uralmának kiteljesedése. Rási tanítása ezzel összhangban így szól:

Az Örökkévaló, aki most csak a mi Istenünk, a jövőben egyetlen Örökkévaló lesz mindenki számára.

A zsidó egyistenhit nem lezárt hittétel, hanem élő, világformáló kinyilatkoztatás. Egy olyan út, amely az emberiség minden nemzetét az isteni egység fényéhez vezeti, fokozatosan, történelmi léptékű tanítás által. A cél: a világ megtérése a Teremtő egyetlenségéhez, nem hódítással, hanem tanúságtétellel és példamutatással.