E heti szidránk a Softim. Szakaszunkban a Tóra egyik fontos parancsolatáról olvasunk a „bál táschit – ne pusztíts!” utasításáról. A zsidóság már több ezer éve felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A „bál táschit” fogalom a zsidó jogtörténetben a természeti erőforrások pazarlásának tágabb fogalmává fejlődött. Ebben a részben I-ten azt mondja az izraelitáknak, hogy a hódító katonai műveletek közepette ne pusztítsanak el egyetlen gyümölcstermő fát sem. Világosan következtethetünk e törvény gyakorlatiasságára, de az érvelés meglehetősen különös, több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.
Ha ostromolsz egy várost hosszú időn át, harcolván ellene, hogy bevedd azt, ne pusztítsd el fáját, fejszét emelvén rá, mert ehetsz róla, de ki ne vágd azt, mert ember-e a mező fája, hogy ostrom alá jusson előtted? (5Mózes 20:19)
A XIII. századi nyelvész, Ibn Ezrá a vers egy sajátos értelmezését adja – miszerint ez egyáltalán nem kérdés, hanem kijelentés: „Ki háÁdám éc háSzáde-az ember olyan, mint a mező fája.” Ibn Ezrá szerint, ha az emberi életet egy fa életével azonosítjuk, akkor a fa elpusztítása egyenértékű az emberi élet elpusztításával. Tágabb értelemben a fa védelme vagy megkímélése egyenlő az emberi élet védelmével vagy megerősítésével.
Egy másik XIII. századi spanyol mű, a Széfer háChinuch eképpen magyarázza:
Ennek a micvának (bál táschit) az a célja, hogy megtanítson minket szeretni azt, ami jó és elkerülni mindent, ami gonosz és romboló…
Ennek a parancsolatnak a gyökere közismert – arra szolgál, hogy megtanítsa lelkünket szeretni a jót és a hasznosat, és ragaszkodni hozzá. És ezáltal a jó ragaszkodik hozzánk, és mi eltávolodunk minden rossz és romboló dologtól. És ez a jámborok és a (helyes) cselekvés embereinek útja – szeretik a békét, örülnek a teremtmények javának, és közel viszik őket a Tórához és egy mustármagot sem pusztítanak el a világban. És lesújtja őket minden veszteség és pusztulás, amit látnak; és ha meg tudják akadályozni a pusztulást minden erejükkel megakadályozzák. De nem így vannak a gonoszok – a pusztító szellemek testvérei. Örülnek a világ pusztulásának, és önmagukat is elpusztítják – (mivel) ahogyan az ember méri, úgy mérik; vagyis örökre ragaszkodik hozzá… (Széfer háChinuch 529.)
Egy aktuális chászid tanítással zárom soraimat, lévén a héten köszöntött be Elul hónapja. A tanítás szerint öt legfontosabb micvá van a zsidó hagyományban; az első a jelenlegi szidrából származik:
- Feddhetetlen légy az Ö-valóval a te I-teneddel. (5Móz. 18:13)
- Az Ö-valót mindig magam előtt tartom. (Zsolt. 16:8)
- Szeresd felebarátodat, mint saját magadat (3Móz. 19:18
- Minden útjaidban ismerd meg Őt. (Példabeszédek 3:6)
- Alázatosan járj I-teneddel. (Michá 6:8)
Ezen öt tanítás kezdőbetűi együttesen egy akrosztichont alkotnak. Az első betűk – Táv, Sin, Váv, Vét, Hé – összeolvasva a héber t’suvá szót adják, amely a visszatérés vagy bűnbánat fogalmát jelenti.
Elul hónapban készülünk fel az I-ten félelemmel teli Fenséges ünnepekre. Szombat kivételével zsinagógáinkban minden reggel felhangzik a sófár megrendítően fenséges hangja, felhívva figyelmünket arra, hogy számba vegyük eddigi cselekedeteinket továbbá hálával telve az idei évre, illetve reményekkel az elkövetkező esztendőre forduljunk az Ö-való I-tenünkhöz.
B. Schmidt Dániel
