És lesz, mikor bemész az országba… és elhozod zsengéjét a föld gyümölcsének

– így kezdődik a Tóra azon parancsa, amelyet évezredek múltán is meglepő aktualitással bír. A Bikurim (első termés) felajánlása nem csupán egy ősi mezőgazdasági rituálé, hanem egy olyan mély bölcsesség megtestesítője, amely az ember és Isten, a föld és az ég, a múlt és a jövő kapcsolatáról tanít.

 

A szertartás rendkívüli pontossággal van leírva. A földműves nemcsak elhozza termését, hanem elmondja történetét is: „Bujdosó arameus volt az atyám…” – kezdi, és elmeséli a rabszolgaságot, a kimenekülést, és azt, hogy Isten hogyan vezette őt „tejjel és mézzel folyó országba”. Csak ezután következik a mondat:

És most, íme elhoztam zsengéjét a föld gyümölcsének, melyet nekem adtál

Ahogy Rabbi Jonathan Sacks hangsúlyozza:

A zsidó válasz a történelemre nem a filozófia, hanem a történet. Amikor elmondjuk a történetünket, alakítjuk át a múltat imává, a fizikai termést spiritualitássá

Ez a sorrend a legfontosabb tanítás: először az emlékezés, aztán a hála. Az ember soha ne feledje, honnan jött, mert csak akkor értékelheti igazán, hol van. A Bikurim egy éves „fizetésemlékeztető”, amely megtöri azt az illúziót, hogy bármi is teljesen a miénk lenne. Arra int: soha ne ragadjunk a földhöz, hiszen minden ajándék.

A gyakorlat örök aktualitással bír. A „ma” kulcsszó: „Kijelentem ma az Úr előtt, hogy megérkeztem a földre” – mondja a hitvallás. Ez a folyamatos megújulás parancsa. Arra hív, hogy minden egyes nap újjá fogadjuk a küldetésünket, és a legjobbat adjuk.

A Bikurim üzenete világos: add oda a legelsőt és a legjobbat.

Ne a maradékot.

Ne a felesleget.

Azt add, ami a szívedhez legközelebb áll.

Mert csak így válik az egész életed áldottá.