Tisztelt Hittestvéreim, Kedves Barátaim!
Lassan véget ér a nyár, és beköszönt Tisri hónapja, amely az Őszi Nagyünnepi időszak. Fontos, hogy mindig pontos céljai legyenek a kiemelkedő életpillanatainknak. Keresve az elemeit a felkészülésünknek, két gondolati irányt fogalmaznék meg.
Az első, ahogy a Smá Jiszráélben olvassuk: …vesinántám levánechá, azaz: meséld el gyermekeidnek. Ma a világ zsidósága számos aktuális terhet hordoz. Ezekre a kihívásokra a választ a Szentírásból, a Tórából, az Ö.való szavának manifesztumából kell magunkhoz vennünk, hogy tisztán láthassuk saját utunkat.
Az a tórai gondolat, hogy meséld el a fiadnak, a tanító szó erejéről szól. Az embernek, legyen idősebb vagy fiatalabb, mindig tiszta energiával, felfrissült gondolatokkal és felkészülten kell a tanító szó erejére támaszkodnia. Mindez azt jelenti, hogy bizalommal, hittel és a tanítás gondolatával felvértezve állunk gyermekeink elé, rendszerbe foglalva adjuk át nekik a tórai tanításokat a hagyományos kommentárirodalommal, nem egymástól független gondolatok formájában. Ráadásul minden gondolatnak, minden tanításnak a való életből kell megszületnie, méghozzá az imádságos szíven keresztül. Mert az imádság nem csupán egyoldalú beszélgetés a világ Alkotójával, hanem párbeszéd, amelyben az ember figyel és a Jóteremtő csendes válasza és útmutatása így érkezik el hozzánk.
A hívő ember nem csak betartja a törvényt, hanem szívből igyekszik megérteni annak lelki üzeneteit is. A Tórában a lelki vezetés alapja az Örökkévaló szuverén akarata. Ő közvetlenül kommunikál az emberrel, gyakran prófétákon, látomásokon, álmokon vagy törvényeken keresztül. A törvény nem csupán jogi, hanem spirituális iránymutatás is. A Zsoltárok könyvéből olvassuk a 119. zsoltár 105. versében Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. Többek között erről beszéltem az idei Szentírás közös úton konferencián.
Mindig el kell tüntetnünk magunkról azt a rozsdát, amely napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra az emberre rárakódik. Ebben pedig a mindennapi ima segít, hogy az Ö.való felé forduljunk, és ezt a szürkeséget lesöpörjük magunkról. Ennek alapja nem más, mint a folyamatos tanulás és tanítás, ebben gyökerezik a meséld el fiadnak parancsolata. Ez a folyamat azonban nem egyirányú, hiszen csak az tud tiszta szívvel tanítani, aki képes befogadni a tórai tanítást, vagyis, aki folyamatosan tanul.
Amikor ma megpróbáljuk megérteni a világ zsidóságának lelki, szellemi központját, Jeruzsálemet, akkor pontosan kell látnunk, ahogyan azt a tórai tanítás írja, hogy Jerusalaim a teljesség városa. A második gondolatot a Midrás Rabba-ban találhatjuk. A történet arról szól, hogy a Jóteremtő hogyan választja ki az Ábrahámot megelőző korban, hogy ez a település legyen népének szellemi központja, ez legyen a teljesség városa. Erről szól két testvér története ebben a midrásban. Ők ketten a még meg nem született mai Jeruzsálem területén egy völgyben élnek. A két testvér naphosszat keményen dolgozik, gabonát termesztenek és nagy szeretetben élnek egymással. Kettejük közül az egyiküknek nincsen gyermeke, míg a másiknak öt is van. Ők ketten hosszú évek óta élnek egymás mellett szeretetben, egymást tisztelve. Egyik éjjel az a testvér, akinek nincsenek gyermekei, álmatlanul forgolódik, azon gondolkodik, milyen nehéz a testvére élete, hiszen öt gyermeket nevel, vajon hogyan fogja őket taníttatni, elindítani az életbe, hogyan teremti meg számukra a biztonságot. Addig forgolódik álmatlanul, amíg aztán felkel, kimegy a raktárába, ahol a búzászsákjait tartja, megfogja egyiket a másik után, és szépen egyenként mindet átviszi a testvére hasonló raktárába, hiszen neki nagyobb szüksége van rá.
Ugyanekkor a másik testvér szemére sem jön álom, azon töpreng, hogy az ő drága testvérének nincsenek gyermekei, mi lesz vele idős korában, nem lesz, aki segítse, támogassa, teljesen egyedül marad majd. Összefacsarodik a szíve, felkel, kimegy a saját raktárába, hátára veszi a búzászsákjait és mindet átviszi a testvéréhez. Miközben mindezt megcselekszik, egyikük sem találkozik a másikkal. Mindketten visszamennek, lefekszenek, és megnyugodva hajtják álomra a fejüket. Másnap fölkelnek, és amint bemennek raktáraikba, azt látják, hogy nincs semmiféle változás, hiszen ugyanannyi zsákuk van, mint amennyi volt. Elcsodálkoznak és nem értik, mindez hogyan történhetett. Elhatározzák, hogy éjjel megismétlik a zsákok átcipelését, de másnap is mindent ugyanúgy találnak a raktárukban. Harmadnap éjjel azonban összetalálkoznak. Amint meglátják egymást, azonnal megértik, hogy mi történt, hogy mindketten csakis a másikra tudnak gondolni. Ekkor sírva átölelik egymást. Erre mondja az Ö.való, hogy ott kell felépülnie a Teljesség Városának, azaz Jeruzsálemnek, ahol ilyen emberi értékekre épül a világ.
Legyen ez a történet legfőbb iránymutatónk, mert a zsidó közösség ereje mindig egymásból fakad. Ezt kell erősítenünk, itt kell megtalálnunk a folyamatos, közös építkezés elemeit.
Sáná tová, ktivá ve gmár chátimá tová – jó évet, jó beírást és bepecsételést mindenkinek!
