Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot; válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid! (5 Mózes 30:19)

 

 

Egyszerűnek hangzik, igaz? De talán pont az a lényeg, hogy elsőre könnyűnek tűnik. Mégis… minden „ma” súlyos. Minden „ma” egyszeri. A Parasát Niczávim, amelyet a nagyünnepek előtt olvasunk, így figyelmeztet: A „ma” szó… nem csak egy szó. Nem lehet átlépni rajta. A múlt itt van velünk, a jelenben, és ránk kényszeríti a választás felelősségét. Érezzük ezt? Néha nem! De próbáljuk meg, most, ebben a pillanatban.

Adin Steinsaltz rabbi így tanít: Istent az életben találhatjuk meg. Nem a halálban. Az életet választani mindennapi tett. Egy mosolyban, egy döntésben, egy reggeli fényben, amely beszűrődik az ablakon. Figyeld csak, észrevetted már, milyen könnyen elsuhan?

Albert Camus A pestis című regényében a szereplők az életet választják a járvány közepette. Lázadnak a halál értelmetlensége ellen. A Tóra is ezt mondja: a hit nem az élet elhagyásában teljesedik ki, hanem az életben való helytállásban. És most Te… Te hogyan döntesz?

Ábrahám története az ákédában (megkötözés) (1 Mózes 22) is ezt üzeni. Isten próbára teszi, kész lenne-e feláldozni fiát, Izsákot. Ábrahám így szól szolgáihoz:

Maradjatok itt a szamárral, én és a fiú elmegyünk oda, leborulunk imádkozni, aztán visszatérünk hozzátok. (1 Mózes 22:5)

A történet nem az önfeladásról szól. Ábrahám visszatér a szolgáihoz (1 Mózes 22:19). Nem ragadt fenn a hegyen, hanem az életbe tért vissza. Az istenivel való találkozás értelme az életben nyer igazolást. Mi is képesek vagyunk visszatérni az életbe a nehézségek után. Csak egy kis bátorság kell hozzá. Jákob álma a létráról (1 Mózes 28:12) hasonló tanítást hordoz: a létra a földön áll és az égig ér. Isten angyalai fel- és lemennek rajta. Mi a cél? Hogy a fényt lehozzuk a földre. Hogy az életet gazdagítsuk – színessé, teljesebbé tegyük minden pillanatban. Érzed ezt? Egy pillanatra állj meg, és nézd körül…

A Szináj-hegyi kinyilatkoztatás is ezt erősíti. A nép így kiált Mózeshez:

Láttuk, hogy Isten beszélhet az emberrel, és az ember mégis élhet. (5 Mózes 5:21–22)

Korábban azt hitték, hogy Istennel való találkozás halált hoz. A Szináj-hegyen azonban kiderült: az ember élhet, és kapcsolatban lehet Istennel. Talán mindannyian éreztük már, hogy a hit nem a félelemről szól, hanem az életről. Igen, az életről. Ez az üzenet különösen erős az élul hónapban, a nagyünnepek előtti időszakban. Ilyenkor a tesuvá ideje van: visszatérés önmagunkhoz és Istenhez. A lelki nagytakarítás előkészíti a tavaszt, a niszán hónapot, amikor a természet újraéled. Pészah ideje ez, a szabadság és megújulás ünnepe. Mint amikor hosszú tél után kinyitjuk az ablakot, és friss levegő áramlik be. Érezzük a változást?

A Tóra így szól: élj. Hozd Istent az életbe – most, itt, veled.

Most.