Lassan már külön bajnokság indul, hogy milyen versenyekről szeretnék kitiltani Izraelt. Legyen az sport, vagy éppen az Eurovíziós Dalfesztivál. Bár utóbbi kapcsán az elmúlt néhány napban kapott nem egy pofont „pro-palestin” bagázs. Németország jelezte, ha Izraelt kitiltják, akkor nem vesz részt az eseményen. Ausztria emelte a tétet, közölte, Izrael nélkül meg sem rendezi meg a versenyt. Döntés állítólag decemberben lesz.

A legfrissebb hír, hogy a november 6-i labdarúgó Európa Liga mérkőzésre, Birmingham-ben nem akarják beengedni a Maccabi Tel Aviv szurkolóit. Persze az Aston Villa illetékesei és a helyi szervek a biztonságra hivatkoznak…

Bár a szurkolók mérkőzésekről kitiltása nem egyedi, még – Anglia lakóinak véleményére fittyet hányó (84 % ellenezte), Palesztinát lelkesen elismerő miniszterelnök, – Keir Starmer sem értett egyet a döntéssel. Miközben a félelem akár indokolt is lehet, hiszen többek közt Starmer és csapata engedékenységének köszönhetően tetőfokára hág az antiszemitizmus az országban, amit igazol a manchesteri Heaton Park zsinagógában elkövetett Jajm Kippur-i terrortámadás után, amelyben két férfit meggyilkoltak.

Múlt hét végén levelet írt az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA), hogy a Birminghami Biztonsági Tanácsadó Csoport (SAG) – amely rendre kiállítja a biztonsági tanúsítványt – nem engedélyezi a vendégszurkolók megjelenését november 6-i mérkőzésen. A klub kiemelte, a biztonsági csoport számos „fizikai és biztonsági tényezőre” alapozta ajánlását. A West Midlands-i rendőrség azt is közölte, az Aston Villa és a Maccabi Tel Aviv közötti mérkőzést a „jelenlegi hírszerzési adatok és a korábbi incidensek” alapján magas kockázatúnak minősítették. A rendőrség hozzátette, úgy véli, az intézkedés segít csökkenteni a közbiztonságot fenyegető kockázatokat.

A lépést politikai és zsidó vezetők is értékelték: Kemi Badenoch, a konzervatívok vezetője „nemzeti szégyennek” tartja, míg Gideon Sa’ar izraeli külügyminiszter „szégyenletes döntésnek” nevezte.

Jack Angelides, a Maccabi Tel Aviv vezérigazgatója a BBC Radio 4 Today című műsorában elmondta, nem veszi félvállról a biztonsági kérdéseket, de elmondta, csapata más helyekre is utazott, ahol az izraeli csapatokkal szembeni hangulat „nem volt túl kedves”, de ahol a rendőrség „erőben volt kint”, nem voltak incidensek. Hozzátette, ezek után az is kérdés, hogy vannak-e biztonsági aggályok a klub játékosai, vezetősége és kisegítő stábja számára.

Andrew Fox, az Aston Villa zsidó Villans szurkolói klubjának tiszteletbeli elnöke azt állította, a döntés „inkább politikai, mint biztonsági üzenet”…

A West Midlands-i rendőrség döntését részben a tavalyi eseményekre alapozta, amikor helyi arabok támadtak az izraeli szurkolókra Amszterdamban az Ajax és a Maccabi Tel Aviv meccs után. A találkozóig még van két hét, így van idő megváltoztatni a döntést. Az viszont biztos, hogy a Maccabi csütörtökön, Topolyán a dán Midtjylland együttesét fogadja.

S még egy örömteli hír nem csak a csapat szurkolói, de minden, Izraelt pártoló számára – két év után végre szabadult a Hamasz fogságából a klub két hatalmas szurkolója, Gali és Ziv Berman.

Gali and Ziv Berman Forrás: Maccabi Tel Aviv FC

Tény, a kitiltás nem egy példa nélküli intézkedés. Múlt hónapban a francia belügyminisztérium „közbiztonsági okokra” hivatkozva megtiltotta Ajax-szurkolóknak, hogy részt vegyenek a Marseille elleni Bajnokok Ligája találkozón.

Az Eintracht Frankfurt szurkolóit kitiltják a november 4-i, Napoli elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésről is. Nápoly prefektusa a városi rendőrség és egy tartományi közrendvédelmi bizottság tanácsára hivatkozva megtiltotta a mérkőzésre szóló jegyek értékesítését Frankfurt lakosai számára. A döntést a közbiztonsággal kapcsolatos aggodalmak alapján hozták meg, különösen a két klub szurkolói között korábban történt erőszakos incidensek miatt.

 

Forrás

Sport

Kitiltották a Maccabi szurkolóit

2025.10.21.