Jeruzsálem jesiváiban és tanházaiban mindig is voltak kisebb-nagyobb könyvgyűjtemények. A városfalon kívüli élet az első zsidó lakókerület, a Miskenot saananim megépülésével, 1859-60-ban kezdődött el[1]. A falakon belül lévő Rothschild kórházban működő kis könyvtár mintájára az új városrészben is szükségét látták egy hasonló intézmény kialakításának. 1872 januárjában „népünk összes könyve összegyűjtése” céljából felhívás jelent meg a Havacelet című lapban egy nemzeti könyvtár létrehozására, nem sok eredménnyel. Három évvel később úgy tűnt, hogy egy másik kezdeményezés sikerrel jár. Az új könyvtár kínálata azonban nem csak az Ószövetséghez kötődő irodalmat tartalmazott, hanem például Josephus Flavius (kb. 37-100) vagy a sokak által bírált olasz rabbi, Moshe Chaim Luzzatto (röviden: Ramchal, 1707-1746) műveit is. Éppen ezért a rabbinikus bíróság 1875-ben megtiltotta ortodox közösségek tagjainak a könyvtár látogatását.
Teltek-múltak az évtizedek, közben a jeruzsálemi vallásos olvasóközönség számára magánkönyvtárakat hoztak létre. 1996-ban a városi vezetés úgy határozott, hogy speciális közkönyvtárakkal járul hozzá a szakrális irodalom terjesztéséhez, annál is inkább, mert ezt egy 1975-ben hozott rendelet lehetővé tette. A kezdetben kis volumenű program egyre nagyobb méreteket öltött, és napjainkban további tervek várnak megvalósításra. Az akkorra már közkedveltté vált fagylaltosautó mintájára kerületről kerületre járó mozgókönyvtárakkal indították a gyorsan népszerűvé váló projektet. A továbbiakban egyre több kerületben vált lehetővé, hogy vallásos olvasók számára iskolákban rendezzenek be közkönyvtárakat. Számuk a fővárosban mára 16-ra nőtt.
Statisztikák kimutatták, hogy azokon a településeken, ahol létezik ingyenes könyvtári szolgáltatás, jóval alacsonyabb a fiatalkori bűnözés arányszáma, mint ott, ahol nincs ilyen lehetőség. Ebben minden bizonnyal része van a helyben szervezett változatos kulturális programoknak is. A könyvállományt rendszeresen frissíteni kell – mondja David Weiner, a városi vallásos könyvtárak felelőse –, hiszen a Tóra is azt írja: „…a régit az új elől kitakarítjátok…” (Mózes III. 26. 10.). Az elhasználódott könyveket jelképes áron értékesítik, hogy helyet biztosítsanak az újaknak. Ezek kiválasztásáról a dolgozók döntenek, amihez a kevésbé ismert szerzők műveit is el kell olvasniuk.
Nem csak vallásos olvasók vannak a kölcsönzők között. Ennek az lehet az oka, hogy a szülők biztosak akarnak lenni abban, hogy gyerekeik nem jutnak hozzá életkorukhoz nem illő olvasmányokhoz. A nemek elkülönítését úgy oldották meg, hogy külön programokat biztosítanak fiúk és lányok számára, ezáltal lehetővé válik, hogy elválasszák őket egymástól. Minden korosztály számára szerveznek programokat; van, amit kizárólag férjezett asszonyok részére hirdetnek meg és olyan is, amiben nagymamák mesélnek az életükről.
Folyamatban lévő projektjükkel fogyatékkal élő gyerekek bevonásán dolgoznak, helyben kifejlesztett felolvasóprogramok alkalmazásával. A szervezők az évtized végéig szeretnék elérni, hogy a vallásos közkönyvtárak száma a fővárosban a mostaninak csaknem kétszeresére, legalább harmincra emelkedjen.
