Életünkben néha előfordulnak olyan időszakok, amikor alkalmunk nyílik arra, hogy nagylelkűen megosszuk másokkal azt, amink van. Ilyenkor, finoman szólva, adakozóvá válunk. Más alkalommal viszont mi magunk vagyunk azok, akiket megajándékoznak, akik ilyenkor elfogadókká válunk. Ha teljes szívből adsz, nem csak „valamit” adsz, hanem önmagad egy részét is, ezáltal pedig nagyobbá és jobbá alakítod magad. Sára ősanyánk életének egy mélyen megindító epizódjából megtanulhatjuk, hogyan legyünk önzetlen adakozók.

Ábrahám és Sára házasságának ebből a nehéz szakaszából kiderül számunkra, hogy egy nagyszerű kapcsolat alapja az önzetlenség és az érzékenység. Sára arra tanít minket, hogy az adakozás cselekedete annyira mélyreható és annyira teljes, szívből jövő lehet, hogy szinte egy darabot adunk magunkból. Ábrahám azt tanítja nekünk, hogy az elfogadás annyira önzetlenül történhet, hogy az elfogadó egyetlen szándéka lehetőséget adni az adakozónak az adakozásra.

De ne vágjunk a történet elé, tanuljunk egy kicsit a hetiszakaszról!

A héten Vájérá szidráját olvassuk fel a Tórából.

„És megjelent előtte az Ö-rökkévaló Mámre terebintusainál és ő a sátor bejáratánál ült, mikor a nap a legmelegebben sütött” (1Mózes18,1).
Egy egyszerű mondat, de milyen sokat tudunk meg belőle, mennyi kérdés és gondolat fogalmazódik meg bennünk.

Ábrahám ült a sátra bejáratánál, mikor megjelenik neki az Ö-rökkévaló, éppen akkor, amikor a nap a legmelegebben süt. Ábrahám ősatyánk híres volt vendégszeretetéről, minden arra járó vándort behívott a sátrába és megvendégelte őket. De most szomorúan ül a bejáratnál, mert a hatalmas forróságban senki nem járt arra. Egy Midrás szerint pontosan az Ö-rökkévaló volt az, aki kivette a napot a helyéről és még magasabbra tette, hogy az még jobban tűzzön, még melegebben süssön! Tette mindezt azért, hogy még vándorok se járjanak arra, hogy ne fárasszák ki Ábrahámot!

De látván, hogy Ábrahám milyen szomorú azért, mert nincs, akit megvendégelhetne, inkább hozott hozzá vendégeket – angyalokat emberek formájában. Rási szerint azonban ez nem volt más, mint az első beteglátogatás, és ugye nem is akárki volt a látogató, hanem maga az Ö-rökkévaló!

De hogyan jutott Rási erre a következtetésre?

A válasz egészen egyszerű! Szerinte azért, mert minden alkalommal, amikor az Ö-rökkévaló felkeresi Ábrahámot, megtudjuk a felkeresés konkrét okát. Ebben az esetben azonban ez nem derül ki. Ezért Rási ezt úgy értelmezi, hogy nem volt más oka, mint egyszerűen megnézni, meglátogatni Ábrahámot. De az ősatya nem volt beteg, viszont akkor miért kellett Ábrahámnál „beteglátogatást” tenni? Nos, azért, mert ez a nap volt az, ami Ábrahám körülmetélkedését követő harmadik nap volt, amikor leginkább fáj a seb. A látogatás tehát nem a betegnek szólt, hanem a gyengélkedőnek, mivel a körülmetélés nem betegség.

 

 „Felemelte szemét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Midőn látta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult. És így szólt: Uram, ha ugyan kegyelmet találtam előtted, ne kerüld el, kérlek, szolgádat.” (1Mózes18,2-3).

Ábrahám a három vándor közül a legnagyobbhoz szólt, gondolván, ha ő elfogadja meghívását, akkor társai is vele tartanak. Bölcseink szerint, mivel egy angyal nem teljesít egyszerre két küldetést, így a három férfi mindegyike különleges feladattal érkezik Ábrahámhoz.

• Az egyik angyal hírül hozta Sárának, hogy egy éven belül fiút fog szülni.
• A másik angyal feladatául Szodoma felforgatását kapta.
• A harmadik angyal, pedig aki nem volt más, mint Rafael, gyógyítani jött Ábrahámot, aki a körülmetélés után még gyengélkedett. Rafael nevének jelentése: meggyógyította az I-sten. Rafael utána Szodomába ment, Lót és családja megmentésére.

Sára mikor meghallja ezt a hírt, felnevet. Ugyanis azt gondolja, hogyan lehetséges ez, amikor az uram már öreg, és ő sem úgy van már, ahogy az asszonyok szoktak lenni, tehát nincs már ciklusa. Ebből a történetből Bölcseink azt a következtetést vonták le, hogy a vendégek iránti tisztelet és szeretet még az Ö-rökkévaló fogadásánál is előbbre való. Tóraadás után a vendégszeretet a zsidó szokások egyik alapvető elemévé vált. A beteglátogatás, a bikur cholim napjainkban is az egyik legnagyobb micve!

Aki beteg, annak meglátogatásával kifejezhetjük, mennyire fontos nekünk! Imádkozzunk érte, vagy akár vele együtt a felépüléséért.

A beteglátogatás parancsának a lényege megnézni, hogy a betegnek mire van szüksége, mi kell neki, mit kell tenni neki vagy érte, hogy minél előbb felépüljön, állapota javuljon! Amiben csak tudunk, segítsünk! Akár étellel, akár a beteg körüli gyakorlati teendőkben. A Talmud Nedarim traktátusa szerint aki meglátogat egy beteget, az egy hatvanad részét elveszi a betegségnek.

 

Ne nézz! Soha ne nézz vissza!

Ábrahám közbenjár az Ö-rökkévalónál, hogy az könyörüljön meg Szodoma bűnös városán. Odalépett Ábrahám és mondta: vajon elpusztítod-e az igazat a gonosszal? Talán van ötven igaz a városban, vajon akkor is elpusztítod-e és nem bocsátasz meg a helységnek az ötven igaz miatt, akik közepette vannak? Ne haragudjék az én Uram, hadd szóljak még egyszer, talán találtatnak ott tízen?
És ő mondta: nem pusztítom el tíz miatt.
Először ötven igaz emberért kérte az ősatya a kegyelmet a gonoszoknak.
Az alku során végül megígérte az Ö-rökkévaló, hogy ha találtatik tíz igaz ember Szodomában, akkor nem pusztítja el a várost. De nem volt tíz igaz ember, csak egy, Ábrahám rokona, akit Lótnak hívtak.

A három álcázott angyal közül kettő megérkezik a pusztulásra szánt városba, ahol Ábrahám unokaöccse, Lót, vendégül látja őket, és megvédi őket a gonosz szándékú szodomai csőcseléktől. A két vendég elárulja, hogy azért jöttek, hogy pusztulást hozzanak a városra, és hogy előtte kimentsék onnét Lótot és családját. Miközben menekülnek, Lót felesége megszegi a parancsot, hogy ne nézzen hátra az égő városra, és abban a pillanatban sóbálvánnyá válik. (1Mózes18,16-19,29)

 

Minden gyermek egy csoda

Ahogy teltek az évek, Sára egyre kétségbeesettebben vágyott egy gyermekre. De az az ősi, minden nőben ott rejlő vágy válasz nélkül maradt, nem tudott gyermeket szülni. Egyes bölcsek szerint Sárának azért nem lehetett gyermeke, mert az a sorsközösség mely közte és Ábrahám között volt, megakadályozta ebben. Sárának várnia kellett Izsák születésével, amíg férje teljes lelki átalakuláson nem megy keresztül. Így hát visszafogva érzelmeit, a büszkeségét, fékezve a természetes undort, amelyet egy nő érezhet, Sára önzetlenül azt mondja Ábrahámnak, hogy vegye feleségül a szolgálóját.

Sára tudatában volt annak, hogy Ábrahámmal szent, alapvető küldetést teljesítenek: a monoteizmus és az erkölcs eszméit terjeszteni az egész emberiség számára. Ez a küldetés olyannyira központi szerepet játszott Sára életében, hogy hajlandó volt félretenni saját érzéseit, feláldozni házassága intimitását, hogy férje elvegye a szolgálóját.

Sára tudta, hogy szükségük lesz valakire, aki folytatja utánuk az életük munkáját. Csak egy olyan gyerek lehet képes ezt sikeresen elérni, akit az ő értékeik szerint neveltek, és akit a sajátjuknak nevezhetnek.

Hágár eredetileg egyiptomi hercegnő volt. Apja Sárának ajándékozta őt, hogy szolgálója legyen. Hágár fel- és elismerte Sára nagyságát, és ezért inkább Ábrahám és Sára házában szeretett volna szolgáló lenni, mintsem, hogy királyi életet éljen Egyiptomban.

Hágár úgy érezte, bármit is kérnek tőle, az nem nehéz vagy megalázó, mivel az igaz Sára szolgálatában teszi. Amikor azonban teherbe esett, megváltozott a hozzáállása és a szemlélete, és már nem csodálta Sárát, aki sosem változtatott viselkedésén, nyíltan tiszteletlenül viselkedett, Sára minden kérése teherré vált. Ezen a ponton Sárának cselekednie kellett, azért, hogy biztosítsa azoknak a céloknak a megvalósulását, amelyekért mindent feláldozott. Ha Hágár többé nem „hódol” Sárának, akkor nem lesz lehetősége arra, hogy gyermekét Sára sajátjaként nevelje, úgy, ahogyan azt Sára elképzelte. Hágár gyermeke nem folytatná Ábrahám és Sára hagyományait.

 

Legyünk objektívek, és nézzük meg a helyzetet Ábrahám szemszögéből is.

Elképzelhetjük, hogy az évek múlásával Ábrahám is vágyott egy gyermekre. Az apaság iránti ősi vágyán túl, ő is azt akarhatta, hogy gyermeke majd folytassa élete, életük munkáját. Ahogy az évek gyorsan teltek, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Ábrahámnak nem lesz gyermeke Sárától. Mégis, nyilvánvaló csalódottsága ellenére, mivel abban az időben, amikor az embereknek szokásuk volt több feleséget vagy ágyast tartani, Ábrahám megvárta, amíg maga Sára javasolta, hogy legyen gyermeke Hágártól. Csak ekkor „hallgatott Sára szavára”.

Rási ezt így magyarázza: „Ábrahám hallgatott Sára szavára, a benne lévő prófétai hangra.” Kétségtelen, hogy Ábrahám is saját gyermeket szeretett volna, de felismerte, hogy ez micsoda önfeláldozás volt Sára részéről, és megvárta, hogy Sára kezdeményezze. De még mindig van mit tanulni Ábrahámtól! Amikor valakinek valami rendkívül értékeset ajánlanak fel, elfogadhatja, mert akarja vagy szüksége van rá. Másik lehetőségként elfogadhatja az ajándékot nem önmaga, hanem az ajándékozó kedvéért. Felismeri, milyen hatalmas áldozatról van szó, de tudja, mennyire fontos, hogy ezt megtegye. Ezen a szinten az elfogadó Ábrahám nemcsak elfogadó lesz, hanem adakozó is. Azzal mutatja meg mennyire értékes számára a felesége, hogy nem önmagáért, hanem az ajándékozó Sára kedvéért fogadja el az „ajándékot”, hogy Hágártól kapja meg, amire a legjobban vágyik. Ábrahám mély vágyakozása ellenére is csak Sára engedélyével cselekszik. Mi ez, ha nem más, mint egy mélyen szerető és odaadó kapcsolat. Azért cselekedett, hogy teljesítse Sára kívánságát. Még miután Sára azt javasolta Ábrahámnak, hogy vegye feleségül Hágárt, Ábrahám megvárta, amíg Sára ténylegesen „fogta Hágárt, és odaadta neki”.

Ábrahám és Sára életének ebből a nehéz epizódjából megtanuljuk, hogy egy nagyszerű kapcsolat alapja az önzetlenség és az érzékenység. Sára arra tanít minket, hogy az adakozás cselekedete annyira mélyreható és annyira teljes szívből fakad, hogy a folyamat során egy darabot adunk magunkból.

Ábrahám azt tanítja nekünk, hogy az elfogadás cselekedete annyira önzetlenül történhet, hogy az elfogadó egyetlen szándéka az, hogy lehetőséget adjon az adakozónak az adakozásra. Majd megtörténik a szinte hihetetlen esemény!

A 100 éves Ábrahámnak és a 90 éves Sárának fia születik, ahogyan azt az Ö-rökkévaló angyala által megígérte nekik! A gyermeket Izsáknak nevezik el, mely név jelentése: kacagás, nevetés. De a kezdeti öröm után Sára elbizonytalanodik, hogy a szóbeszéd nem fogja őket, az öreg házaspárt kímélni, akiknek egyszerre gyermekük lett!

A Midrás felfedi, hogy mitől tartott az ősanya. Korának rossz nyelvei, a pletykás rosszindulatúak, egyrészt azt mondták, hogy Izsák nem Ábrahámtól származik, mások pedig azt rebesgették, hogy a két öreg az utcán talált egy csecsemőt és most azt akarják nekünk bemesélni, hogy az övék? De aki csak ránézett Izsákra, láthatta, hogy a gyermek pontosan úgy néz ki, mint az apja, tökéletesen hasonlított Ábrahámra!

A másik rágalmat könnyebb volt megcáfolni. Amikor Izsák megszületett és Ábrahám körülmetélte őt nyolc napos korában, meghívott a briszre egy egész sor előkelőséget, feleségestől. Ők elhozták csecsemőiket is, és Sára mindet rendre megszoptatta! Így aztán mindenki láthatta, hogy a 90 éves Sára szülte Izsákot. (Bava Mecia87.a)

Izsák születésekor Jismáél már 14 éves. A két gyermek közötti korkülönbség mellett némi feszültség is érezhető, amit főleg az anyák szítanak. Jismáél az elsőszülött, de Izsák az úrnő fia, a hivatalos örökös. Amikor Sára látja, hogy a szolgáló fia gúnyolódik és kineveti fiát, követeli Ábrahámtól, hogy kergesse el őket. Ábrahámnak nem volt ínyére a dolog, de egy hang arra utasította, hogy hallgasson Sárára, mert Izsák az ő igazi fia. Erre elküldi Hágárt és Jismáélt egy kenyeret és egy tömlő vizet adva nekik, ők azonban eltévednek a sivatagban. Jismáél beteg, lázas, a vizük elfogyott. Hágár sír, fél, hogy a fia meghal. Az Ö-rökkévaló angyala szól hozzá és kutat mutat neki. Hágár megtölti a tömlőt vízzel és megitatja a fiát. Az Ö-rökkévaló megígéri neki, hogy nagy nemzetté teszi Jismáél leszármazottjait is. Hágár új erőre kapva letelepedik a fiával Párán pusztaságában.

 

Összekötve

 

A következő rész a Tóra egyik legvitatottabb fejezete. Az Ö-rökkévaló próbára teszi Ábrahámot.

És mondta: Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mória földjére és áldozd fel őt égőáldozatul a hegyek egyikén, amelyet majd mondok neked. (1Mózes22,1-2)

Ábrahám állja a próbát, és zokszó nélkül hajlandó végrehajtani a parancsot, melyről azonban az utolsó pillanatban kiderül, hogy „csak” próbára tette őt az Ö-rökkévaló, így rajongásig szeretett fia helyett egy szarvánál fennakadt kost áldoz fel az Ö-rökkévalónak! A Tóra több helyen elítéli az emberáldozatot, mint utálatos cselekedetet. Tény, hogy Izsák életben maradt, és helyette Ábrahám egy kost áldozott fel. Az elbeszélés utalás arra, hogy az állatáldozatok az emberáldozatokat helyettesítik. Végül az állatáldozatok bemutatását is felváltották az imák. Így a Szentélyben bemutatott reggeli és esti bárányáldozatot a Sachrit (reggeli) és a Mincha (délutáni) imák helyettesítik.