Az elmúlt évben, a holokauszt 80. évfordulóján többször elsirattuk Európa kegyetlen módon elpusztított zsidó hitközségeit. A gyász mellett a következő írásban felcsillan a túlélés reménye is egy olyan közösség kapcsán, amelyről viszonylag keveset tudtunk.

A nagymúltú jugoszláv zsidó közösség az 1931-es összeírás szerint 70 ezer tagot számlált. A nácik szinte teljesen megsemmisítették őket: becslések szerint mindössze öt százalékuk élte túl a holokausztot[1]. A 12 ezer belgrádi zsidóból mintegy hatszázan maradtak életben. Az 1990-es évek elején dúló délszláv háború hatására az időközben növekedésnek indult létszám ismét leapadt, mára azonban a környékbeli településekről sokan beköltöztek a fővárosba. A mai Szerbiának becslések szerint háromezer zsidó lakosa lehet. Több, mint kétezren Belgrádban élnek, közülük azonban csak ötszázan tagjai a hitközségnek. Egyetlen zsinagógát tartanak fenn, az askenázi és a szefárd zsidók is oda járnak. Szép és meglehetősen ritka példája ez annak, hogy két, különböző gyökerekkel rendelkező közösség hajlandó – és a jelek szerint képes – együtt imádkozni.

Az istentisztelet a közös hagyományok jegyében, eredeti szefárd rítus szerint zajlik; ezt még a Balkánon letelepedő, Spanyolországból 1492-ben kiűzött zsidók honosították meg a környéken. Néhány ladinó nyelvű dal is fennmaradt, annak ellenére, hogy ezt a nyelvet ma már csak az ott élők kis része érti – hasonlóképpen, mint a jiddist. Néhány évvel ezelőtt felújították a zsinagógát, mellette kóser konyhát és rendezvénytermet alakítottak ki. A Covid19 világjárvány kitörése előtt már szépen alakultak az összejövetelek, de a fertőzés terjedésével bevezetett óvintézkedések megingatták a közösséget, s bár a tanítások online úton folytatódtak, a korlátozások feloldása után nehéz volt visszacsábítani a tagokat.

A nem túl nagy létszám ellenére a belgrádi zsidó közösség ismert lett Szerbia-szerte, mégpedig a fővárosban székelő Yitshak Asiel országos főrabbi jóvoltából. A főrabbi ugyanis éveken át részt vett egy hetente műsorra tűzött tévésorozatban, amelyben az ország muszlim és keresztény elöljáróival együtt értekeztek a három monoteista világvallásról, beleszőve aktuális társadalmi és politikai kérdéseket, így szóba került a vallás- és gondolatszabadság is. Emellett héber kiadványokat fordított szerbre, hogy közelebb hozza a tagokhoz a vallást. A közösség azonban lassan elöregszik, a fiatalok egy része Izraelbe vagy a világ más tájára költözik, úgyhogy nehéz lenne megjósolni, mi lesz tíz-húsz év múlva a helyi zsidóság sorsa. Biztató, hogy időnként izraeliek érkeznek a fővárosba hosszabb-rövidebb időre.

A múlt azonban itt pihen mindenki számára láthatóan. Két zsidó temető: az 1876-ban megnyitott askenázi és az 1925-ben létesített szefárd egymással szemben fekszik. Az előzőben látható a holokauszt emlékmű, valamint a balkáni háborúban (1912–13) és az első világháborúban hősi halált halt zsidó katonák emlékműve. A harmadik temető Zimonyban található, amely 1930 előtt önálló város volt, azóta pedig Belgrád északnyugati városrészeként tartják számon. Mind a három temető szépen gondozott, méltó emléke a gazdag múltú belgrádi zsidóságnak.

Forrás

 

Jegyzet: 

[1] Az áldozatok számára vonatkozó eltérő adatokról többek között itt olvashatunk: https://real.mtak.hu/24122/1/szerbhorvath_jugoszlaviai_holokauszt_rtf_u.pdf