Hetiszakaszunk a Toldot, melyben többek között a vízről az élet nélkülözhetetlen eleméről olvasunk. A víz maga az élet. Testünk nagy része víz; bolygónk nagyrészt a bőséges vízkészletének köszönhetően képes fenntartani az életet.

A szomjas földet tápláló és folyóvíz szimbolikája könnyen érthető, még azok számára is, akik soha nem szenvedtek esőhiányban. J’sájá prófétánál I-ten megígéri:

„A szegények és szűkölködők vizet keresnek és nincs nyelvük, szomjúságtól szikkadt el; én, az Örökkévaló meghallgatom őket, Izrael Istene, én nem hagyom el őket. Majd fakasztok kopár csúcsokon folyókat és völgyek közepén forrásokat, pusztát teszek vizes tóvá és sivatag földet víznek eredőivé.” (J’sájá 41. 17-18)

A víz képe élőbbé és közvetlenebbé teszi I-ten védelmének és végső megváltásának ígéretét.

Mit tanulhatunk a kútról, amelyet a filiszteusok szándékosan földdel töltöttek fel, hogy többé ne lehessen használni? Ha a víz életet ad, akkor egy betömött kút ennek az ellenkezője. Akkor miért tömték be a filiszteusok – ahogy azt szakaszunkban olvassuk – az Ábrahám napjaiban ásott kutakat, és miért mondták Izsáknak, hogy hagyja el a vidéket? (1Móz. 26:15) Miért voltak készek lakhatatlanná tenni saját földjüket? Ez nem logikus cselekedet, és ellentétesnek tűnik a normális emberi viselkedéssel.

A filiszteusok eme cselekedetét szimbolikusan kell értelmezni. A kutak kezdettől fogva szimbólumok voltak, és Ábrahám minden alkalommal, amikor kutat ásott, nevet adott neki, amely tanulságul szolgált I-ten valódi természetéről. Minden kút eszközként szolgált arra, hogy a bálványimádókat az isteni jelenlét szárnyai alá vonja. Ábrahám halála után a helyiek visszatértek a bálványimádáshoz, és betömték a kutakat, hogy kitöröljék Ábrahám tanításait az emlékezetükből. Amikor Izsák visszatér, hogy újraássa ugyanazokat a kutakat, ugyanazokat a neveket adja nekik, mint apja, “hogy visszaállítsa az igaz hit koronájának régi dicsőségét”.

Az, hogy Izsák ugyanazokat a kutakat ásta, mint amiket az apja, megmutatja, hogyan foglalja el helyét a toldotban, a nemzedékekben, amely nemzeti történelmünkké válik. Megérti, hogy vissza kell állítania apja hagyományait, és biztosítania kell azok fennmaradását. Ez egy érett cselekedet, amelyet azzal koronáz meg, hogy tovább tiszteli apja emlékét, és a kutaknak „ugyanazokat a neveket adja, amelyeket apja adott nekik” (1Móz. 26:18). Csak ezután találtak Izsák szolgái „ott kutat élő vízzel” (1Móz. 26:19). A szövegben használt kifejezés a májim chájim – „élő víz”, az élet vize.

Izsák, nagyon fontos tanítást hagyományozott ránk. Meg kell értenünk a hagyományok rendkívüli erejét és kiemelkedő szerepét a nemzedékek történetében, törekednünk kell a megőrzésükre, az életünk részévé tenni és továbbadni, mert olyan éltetőek, mint az „élő víz forrása”.

Izrael népe folytatja Izsák küldetését, ősei földjén „újra kiásta Ábrahám kútjait”, és minden egyes nap arra törekszik, hogy megvédje az Ö-való által kijelölt otthonát és visszaállítsa régi méltóságába.