Bölcseink szerint „aki fát ültet, az bízik a jövőben”. Az Ö-rökkévaló csodálatos világot teremtett, sok fával, virággal és élőlénnyel. Ő igazán bízik a jövőben, a mi jövőnkben! Bennünk, emberekben is bízik. Hiszen különleges képességekkel ruházott fel bennünket azért, hogy „munkatársai” legyünk a jövő építésében. Az Ö-rökkévaló nemcsak a saját gyönyörűségére alkotta a világot, hanem értünk és miattunk is. Az Ő, és a mi örömünkre egyaránt. A szívünkbe ültette a vágyat az öröm iránt. Szabadságot és hatalmat is adott, hogy szemlélve alkotásait kiegészítsük azokat a magunk alkotásaival, az Ő és a magunk örömére.

Van olyan ember, aki el tudná képzelni az életét fák és virágok nélkül? Lehet, hogy van. De az biztos hamar rádöbbenne arra, hogy nem lehet, nem tudunk élni fák és virágok nélkül. Mennyire színtelen és illattalan lenne a minket körülvevő világ! Ha csak egy egyszerű hétköznapra gondolunk, fel sem tűnik, hogy mennyi virág vesz körül bennünket. Hány és milyen fajta fa mellett mentünk el? Alig tudjuk felidézni, annyira megszoktuk, hogy ott állnak magányosan a téren, szépen sorban az út mellett, vagy sok ezren erdőt alkotva a minket körülvevő természetben, vagy a szépen gondozott parkokban. A sok színes virág, melyek tarkaságukkal és bódító illatukkal derítenek jobb kedvre bennünket!

Mindenki számára természetes, hogy ott vannak mindenhol és szolgálnak minket életük minden percében, és még utána is. Fából készült bölcső mellé állunk születéskor és egyszerű, sima fából készült koporsó mellé állunk, utolsó útjára kísérve az elhunytat.

De fordítsuk meg a kérdést! Mikor lehet fontos az ember a fák életében?

Bizonyára sok válasz jut eszünkbe. Talán a legfontosabb az, amikor valaki elültet egy fát, „ajándékot” is ültet. Hiszen a fa majd megajándékoz hűs árnyékkal, tavaszi rügyfakadással, a nyarat magába záró zamatos és lédús gyümölcsökkel, őszi színes lombokkal, tiszta levegővel, az élet leheletével!

Ültessünk közösen fát! Ültessünk közösen emléket!  Erre kiváló alkalmakat teremt nekünk Svát hónap! Ebben a hónapban van egy „különleges” nap, a hónap tizenötödik napja, melynek neve Tubisvát, tanuljunk róla egy kicsit!

 

Tubisvát

Svát hónap tizenötödik napja, héberül chámisá-ászár bisvát, azaz tubisvát. Tubisvát egy „mozaikszó”, szedjük elemeire, és megtudjuk, hogy mit is jelent pontosan! Az első szócska a „tu”, a hónap tizenötödik napját jelöli. A „tet” és a „váv” betűkből áll, melyeknek a számértéke 9 és 6, és ha a két számot összeadjuk, 15-öt kapunk. De miért 9 és 6? Nem lenne egyszerűbb a jól bevált 10 és 5? De bizony egyszerűbb, sőt logikus is lenne! Viszont nézzük meg a két betűt héberül: a tízet jod betűvel, az ötöt hé betűvel írjuk. Ha a két betűt egymás mellé írnánk, akkor az Ö-rökkévaló egyik nevét kapnánk meg, amit viszont nem írunk le. Ezért jelöljük az ünnepet tet és váv betűkkel. A „bi” szócska azt jelenti, hogy -ban, -ben, a „svát” pedig a hónap neve, azaz svát.

De mi az oka, hogy a fáknak külön újévük van?

Egy kedves kis történet szerint a fák látták, hogy az emberek újévet ünnepelnek. Összegyűltek és a Tóra szavait idézték: „Az ember a mező fája”. Ha az emberek hasonlóak a fákhoz és nekik van újévük, akkor ugyanez megilleti a fákat is! Ez elég bölcsen hangzott ahhoz, hogy a fák kérése meghallgatásra találjon! De megkérdezték a fákat, hogy mikor legyen az ő újévük? Válaszuk szintén bölcsen hangzott! Miután a fáknak is szükségük van vízre és svát hónap jegye a vízöntő, legyen ebben a hónapban! A bölcsek szerint ezen a napon dől el, hogy melyik fa hogyan fog fejlődni, hány ágat fog hozni és mennyi gyümölcsöt, termést fog adni. De eldől az is, hogy melyik fog kiszáradni, elsorvadni, vagy esetleg vihar fogja kidönteni.

Tubisvátot a fák ünnepének, chág háilánotnak is nevezzük, mert Izraelben ez időben kezdődik a fák rügyezése, bimbózása, némelyek virágzása is, ilyen például a mandulafa. A fák új életre kelnek, ez a születésük, az újjászületésük napja. De Izraelben ettől a naptól számítják a gyümölcsöt termő fák tizedével kapcsolatos előírásokat a hároméves vagy ennél idősebb fák esetében.

 

 

 

Svát 15-ét nevezzük az ültetés ünnepének, chág hánotéának is, mert Izraelben ezen a napon nagyon sok fát és virágot ültetnek. Bár az utóbbi időkben, ennek is köszönhetően, a Tubisvát újabb dimenziókat kapott, természetvédelem napja lett Izraelben.

Egész iskolák gyülekeznek és vonulnak ki a szabadba, dobpergéssel és zászlólengetéssel, hogy a már előre kijelölt helyeken elültessék a facsemetéket. Ezeket a közösségi ültetéseket játékokkal, dalok éneklésével, rövid lelkesítő beszédekkel – melyek a természet szeretetéről és főleg annak védelméről szólnak – teszik teljessé és sokak szerint meghatóvá. A diaszpórában élő gyerekek is iparkodnak utánozni az izraeli kortársaikat, noha nálunk az időjárás nem teszi lehetővé még a fák ültetését. De különböző kézműves foglalkozásokon fák és virágok megmintázásával, rajzok és makettek készítésével ünneplik ezt a napot.

A nap szokásai, hagyományai a fák, a természet tiszteletét, az Izrael földjéhez való ragaszkodást és szeretetet fejezik ki. Szokás enni a hétféle terményből, melyekkel a Tóra földjét szimbolizáljuk. E hét termény a következő: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó, datolya. 

Vannak olyan közösségek, ahol tizenötféle gyümölcsöt esznek, utalásul a hónap tizenötödik napjára. A tizenötös számhoz kapcsolódik, hogy szokás elmondani a Lépcsők énekét, Sir hámáálotot, amely a 120. zsoltártól a 134-ig tart. Rabbán Jochánán ben Zákáj mondta:

”Ha facsemetével a kezedben állsz, mikor megérkezik a Messiás, először a fát ültesd el, s csak utána köszöntsd Őt!”