Ezúttal egy vívóbajnokot, Kabos Endrét mutatjuk be, aki tragikus körülmények között, a Margit-híd felrobbanásakor lelte halálát.

Kabos Endre 1906. november 5-én, Nagyváradon jött világra, és egy nappal 38. születésnapja előtt, 1944. november 4-én vesztette életét. Gyermekéveit Berettyóújfaluban töltötte, viszont a budapesti Verbőczy Gimnáziumban érettségizett, amelyben későbbi csapattársa, Gerevich Aladár is. S első jelentős sikerét 1928-ban érte el, amikor megnyerte a szlovák bajnokságot, éppen Gerevich előtt.

Nem csupán a sok sikert hozó kardban, de párbajtőrvívásban is versenyzett, 1931-től 1937-ig mindkét fegyvernem válogatottjában szerepelt. Bár itthon „csak” csapatban szerzett bajnoki címet, a nemzetközi porondon egyéniben is remekelt. 1931-ben a bécsi kontinensbajnokságon csapatban első, egyéniben második lett. 1932-ben az olimpián, Los Angelesben csapatban arany-, egyéniben bronzérmet nyert. A következő évben, a budapesti Európa-bajnokságon viszont egyéniben sem talált legyőzőre. Egy esztendő múlva Varsóban megvédte mindkét címét, újabb egy év elteltével Lausanne-ban csapatban ismét a dobogó legfelső fokára állt, ahogy 1936-ban, a berlini olimpián is. Az egyéni viadal utolsó asszójáról az unokahúg, az ismert fotóriporter, a 2008-as Prima Primissima-díjas Keleti Éva mesélt lapunknak:

– Az egész család a rádió mellett ült, s ha jól emlékszem Pluhár István közvetítette a kard egyéni döntőt, melyet Bandi, azaz a nagybátyám vívott. A győztes tus után édesapám örömében véletlenül leverte a rádión álló, féltve őrzött Herendi vázát. Nem baj, kiabálta, kapsz másikat. Mert a család úgy emlegette, ez lesz majd Pötyi, azaz az én nászajándékom. Engem nem érdekelt, mert úgyis Bandihoz akartam férjhez menni. Ekkor már majdnem betöltöttem az ötöt… Én voltam a magyar kardcsapat kabalája. A világ minden tájáról küldték a levelezőlapokat, aláírva a ma már sporttörténelmi nevekkel, Kabos, Gerevich, Kovács, Piller és a többiek. Szüleim megígérték, ha érmet hoznak haza a fiúk, kint lehetek a fogadtatásuknál a Keleti pályaudvaron. Hoztak érmet, ráadásul aranyat, sőt, Bandi nem is egyet, hanem kettőt. Ám mégsem engedtek ki anyukámék, mert féltettek a tömegtől. Így itthon vártam Bandit, és hallgattam a házunk udvarán összecsődült emberek ütemes kiáltását: Kabos, Kabos, Kabos…

 

Kabos Endre bajnoki címe tiszteletére egy „olimpiai tölgyet” ültetett gyermekkora helyszínén, Berettyóújfaluban, a város sportcsarnoka ma az ő nevét viseli.

Három párbajtőr csapatbajnoki arany (1937-39) után abbahagyta vívást, pedig a berlini siker után még reménykedett, hogy ott lehet 1940-ben a tervezett tokiói játékokon. S újabb négy év elteltével életét vesztette, az 1986-ban a Zsidó Sporthírességek Csarnoka tagjává választott sportoló. Tragikus haláláról szintén Keleti Évától tudtuk meg a valódi történetet:

– A családi ebéd boldogsága után jött a rettenet. Fát szállított egyik barátjával Pestről Budára, a Margit-hídon. Az első robbanást túléltek. Bandi azt javasolta, fussanak a híd lábához. Ez lett a veszte. A barátja kiúszott, a sofőr megúszta egy lábtöréssel. Bandi talán túl gyorsan szaladt és a második robbanásban életét vesztette, a teste azóta sem került elő…