Izrael egyik legnagyobb városát, Petach Tikvát 1878-ban alapították. A következő évben hárman az alapítók közül – David Gutmann, Jehosua Stampfer és Jehuda Raab, történetesen mindhárman magyar származásúak – megrendezték az első közös széder estét, amihez a közeli Jaffa településről hívtak vendégeket, hogy meglegyen a minján. Mi vagyunk az első madarak, akik köszöntik a hajnal fényét – mondta Gutmann, mire az elérzékenyült Stampfer költői képpel felelt: A ránk tekintő vad mezők tanúskodnak a település úttörőinek odaadásáról.
Petach Tikva zsidó telepeseinek termése az első évben olyan bőséges volt, hogy gond nélkül eleget tehettek a tized és az adományok elkülönítésére vonatkozó tórai parancsolatoknak. Ezeket gyakorlatban is megvalósították: értesítették a jeruzsálemi lakosokat, hogy tevekaravánnal szállítják el hozzájuk a terményt. A második szentély elpusztítása után először történt meg, hogy az ősi szokásoknak megfelelően adományt vittek a jeruzsálemi papságnak és a szűkölködő hittestvéreknek, hozzájárulva ezzel a mezőgazdasági települések létrehozását ellenző hangok elcsitításához.
A történethez hozzátartozik, hogy a következő évben a település ideiglenesen kiürült a terjedő malária és az arab bandák sorozatos támadásai következtében, és az élet csak néhány év múlva, a mocsarak lecsapolása után indult újra.
1904-ben, Theodor Herzl halálának évében kezdődött és tíz éven át tartott az ún. második alija, amelynek során mintegy negyvenezer új bevándorló érkezett Palesztinába. A következő történet 1914-ben játszódott a hat évvel korábban alapított Chavat Kinneret (Kinneret Farm) nevű mezőgazdasági településen.
Abban az évben sokaknak ez volt az első peszachi ünnepük az Országban. Aharon David Gordon, aki 48 évesen a fiatalok körében atyai tekintélynek örvendett, hagyományos széder estét ígért. A tagok kivasalták a legjobb ruháikat, fehér lepedőkkel és színes zsebkendőkkel díszítették fel a nagytermet, megterítették az ünnepi asztalt. A díszek, a gyertyák fénye ünnepélyes és egyben nosztalgikus hangulatot teremtett.
Egymás után érkeztek a közösség tagjai a terembe. Egyikük, akinek sápadt arcáról le lehetett olvasni az otthona utáni vágyakozást, leült egy sarokba és eleredtek a könnyei. A többieknek is hasonló emlékek juthattak eszükbe: az üresen maradt székük a szülői ház ünnepi asztalánál, az otthon maradt és családtagok… Szótlanul ült mindenki a helyén.
Gordon az asztal szélén ült, tenyerébe rejtett arccal. Mozdulatlanságban telt az idő. Végül, miután nyilvánvalóvá vált, hogy senkinek nincs kedve levezetni a szédert, megszólalt Gordon: együnk, barátaim! És mikor nekiláttak, lassan elkezdett beszélni. Mesélt a peszachi kivonulás történetéről, az ünnep aktuális jelentőségéről, az életről, a szenvedésről és a vágyakozásról. Arról, hogy milyen értékek rejlenek ezekben a szavakban, hogy a szenvedés kiváltság, amellyel megváltjuk világunkat. Nem tudjuk most felbecsülni tetteink jelentőségét – mondta, és halkan elkezdett énekelni. A többiek egymás után csatlakoztak hozzá.
Elkezdődött az ünnep.
