Többszörös oka van az ünneplésnek: hatvan évvel ezelőtt került színpadra először a Cabaret című musical a Brodway-n, ötven éve, 1976. április 17-én az Ódry Színpadon megtartották az első magyarországi bemutatót, legutóbb pedig e cikk megjelenése előtt nem egészen két hónappal, február 20-án a tel-avivi Cameri Theatre tűzte műsorára. Christopher Isherwood amerikai író Goodbye to Berlin[1] című, 1939-ben kiadott napló- és novellaösszeállításából először John Van Druten angol drámaíró és rendező írt színpadi adaptációt 1951-ben I am a Camera címmel. Ebből született a musical, 1972-ben pedig a film Bob Fosse rendezésében, John Kander zenéjével, Fred Ebb szövegével, Lisa Minelli, Michael York, Helmut Griem és Joel Gray főszereplésével. A film nyolc Oscar díjat nyert.

Az évtizedek során olykor cenzúrázták a történetet, nemi identitásokat szorítottak háttérbe vagy éppen emeltek ki, politikai finomításokat tettek, és a főszerep, amelyet Julie Andrews menedzsere visszautasított, mivel erkölcstelennek találta a figurát, csábítóvá vált több neves színésznő számára. A főhős, Sally Bowles, aki a nácizmus megerősödése idején énekesnőként dolgozik a berlini Kit Kat Clubban, valóban zaklatott érzelmi életet él. Miközben bonyolult kapcsolatait szemléljük, tanúi lehetünk az egyre nyomasztóbbá váló politikai valóságnak, amelyben Berlin a szabadság helyett a menekülés városává lesz.

A musical és a film között szembetűnő a különbség. Az utóbbiból teljes cselekménysorok maradtak ki és a zenei rész is módosult: dalokat adtak hozzá, távolítottak el és változtattak meg. Néhány új dalt – Mein Herr, Maybe This Time és Money, Money – később beépítettek a színpadi változatba. Annak is oka van, hogy a filmnek új címet választottak: úgy vélték, hogy alig több, mint húsz évvel a háború befejezése után a zsidó színházlátogatók többsége nem venne jegyet olyan előadásra, amelynek címében Berlin neve szerepel. Joe Masteroff, a szövegkönyv írója arra hivatkozott, hogy két akkori sláger, a Carnival és a Camelot címe „c” betűvel kezdődik és három szótagból áll, így döntöttek a Cabaret mellett.

 

Nem lehettek könnyű helyzetben a Színház- és Filmművészeti Főiskola végzős hallgatói, amikor Szinetár Miklós fordításában és rendezésében 1976-ban színre vitték a musicalt, melynek dalszövegeit G. Dénes György fordította. Cseke Péter előadását, aki a ceremóniamestert személyesítette meg, egy korabeli kritika[2] kiemeli, ugyanakkor a főszereplőt, Vándor Évát a prózai részekért dicséri, ám az énekhangját kevésnek tartja a produkcióhoz. Említsük meg a többi szereplőt is: Mihályi Győző (Cliff), Dunai Tamás (Schultz úr), Fehér Ildikó (Schneider kisasszony), Bánfalvy Ágnes (Kost kisasszony) és Rupnik Károly (Ernst Ludwig). A színházi adattár 30 előadást tart számon.

A musical világszerte számos előadást ért meg a legkülönfélébb rendezésekben. Minden generáció mást és mást fedezett fel benne, és minden megjelenítés újabb jelentésréteget tett hozzá az alaptörténethez. A XX. század legnagyobb kérdése, hogy hogyan történhetett meg a nácizmus elterjedése – mondta Sam Mendes rendező, aki az 1990-es években a Broadwayn újraélesztette a musicalt. Amikor ma New Yorkban vagy Londonban nézzük az előadást, azon kell eltűnődni, vajon a közönség, amely a végén ünnepli a produkciót, valóban részletesen ismeri-e a nácik hatalomra jutásának történetét. De talán pontosan ez a lényeg: ha van valami, amit az elmúlt évek megtanítottak nekünk, az az, hogy az igazságtalanság, a figyelmeztető jelek és az omladozó valóság figyelmen kívül hagyása nem az 1940-es évekből visszamaradt gyakorlat, hanem jelen van minden holnapi világban.

 

Auf Wiedersehen!

 

 

Forrás

 

 

 

 

 

 

[1] Isten veled, Berlin! Európa Könyviadó, 1972, 2008.

[2] Képes Újság, 1976. május 22.