Pészach hetedik napja, az ünnep utolsó napja (a galutban utolsó két napja) ismét teljes ünnep. Imarendje a zarándokünnepek szokásos imáiból áll.
Az utolsó két napra szóló költői betoldások alkotóit a Vörös tengeren való átkelésnek emléke ihlette meg.

Sokan a vallásos emberek között virrasztanak, tanulnak és imádkoznak pészach hetedik éjszakáján, hiszen az elbeszélés szerint ezen akkor történt meg az átkelés a Vörös Tengeren, mely a népet végre igazi testvéri közelségbe fonta. Izrael népét ez a számukra korábban hihetetlennek tűnő, de velük megtörtént esemény spirituális szempontból még jobban összekovácsolta, hiszen a közösen átélt csoda utáni hitüket elmélyítette és a rabszolgaságból megmenekült nép Örökkévaló iránti tiszteletét megerősítette.

A Vörös tengeren való átkelést Mózes éneke a „Sirát HáJám”(a Tenger Dala) követte, és ezt az éneket a száraz lábbal sikeresen átkelt Izrael fiai Mózessel, vezetőjükkel együtt énekelték örömükben és Mózes iránti tiszteletük, köszönetük jeléül.

Akkor énekelte Mózes és Izrael fiai ezt az éneket az Örökkévalónak és szóltak, mondván: Hadd énekelek az Örökkévalónak, mert fenségesen fenséges volt, lovat és lovasát a tengerbe döntötte.

Erősségem és énekem Isten, ő lett nekem segedelmem. Ez az én Istenem, őt dicsőítem atyám Istene, őt magasztalom.

A szétszóratásban nemcsak a hetedik, hanem a nyolcadik napot is ünnepeli a zsidó nép. Bál Sem Tov rabbi magyarázata szerint ezen a napon tárul fel a Messiás fénye. A galuti hagyomány szerint egy harmadik ünnepi étkezést, „Messiási Vacsora” néven is tartanak utalván a Messiás eljövetelébe vetett hitre. Ezen a vacsorán maceszt kell enni és az étel mellé négy pohár bort kell inni, s közben az ünneplők a Messiásvárással összefüggő gondolatokat szokták egymással megosztani. Izraelben a „Messiás Vacsora” a hetedik záró ünnepi este része.

Az ünnepi liturgiában az Énekek Énekének szimbolikus, költői feldolgozásai is elhangzanak az utolsó napok istentiszteletén.  Az Énekek éneke versein keresztül a szellemi világ szabadsága, a megszemélyesítés költői eszköze jól érződik, amely egyben az Örökkévalóhoz való kapcsolat széles útját tárja fel. A „Dodi li, ve ani ló” című dalban egy szerelmespár románcát jeleníti meg, ahol is a férjet az Örökkévalóval, a feleséget pedig Izrael népével azonosítják. A „Sulamít” című dalban a hősnő úgy várja a kedvesét, mint Izrael népe várja az Örökkévaló gondoskodó szeretetét, vagy akár küldötte a Messiás eljövetelét.