„Ha törvényeim szerint jártok, és parancsolataimat megtartjátok és teljesítitek, akkor én megadom esőzéseteket a maga idejében…” (III. M. 26:3–4)

A „ha törvényeim szerint jártok” kifejezést a rabbinikus hagyomány nem csupán parancsteljesítésként érti, hanem a Tórával való fáradozásként is. Az ember természete olyan, hogy nem mindig kellemes számára „törvény szerint járni”. A parancsolatok, Isten rendeleteinek figyelmen kívül hagyása sokunkban bűntudatot okoz. Tudat alatt félelmet érzünk, mintha ítélet lebegne fölöttünk.

A bibliai kor emberei az Ég csapásaként értelmezték, ha az eső nem jött meg idejében. Isten a mezőgazdaságból élő nép számára oly fontos égi áldást feltételhez kötötte: „Akkor időben adok esőt földetekre, őszi és tavaszi esőt, hogy be tudd gyűjteni gabonádat, mustodat és olajodat…” (V. M. 11:14)

„A megtérés, az ima és a cedáká elhárítják a rossz végzést” — mondja az Unetáne Tokef nagyünnepi imája. Bűnbánatot tartottak, esőért imádkoztak, jótékonykodtak, mégis előfordult, hogy az Ég nem adott esőt. Beteljesedett az ítélet? Fellobbant Isten haragja? Isten „elzárta az eget, hogy ne legyen eső, és a föld ne adja meg termését…” (V. M. 11:17) — kérdezték egymást. Felvetődött: hogyan állhat az ember imával az isteni végzés elé?

A Talmud Táánit 23a-ban ezt olvassuk:

Mestereink tanították: egyszer Ádár hónap nagy része elmúlt, és eső egyáltalán nem esett. Ekkor küldtek Choni Hámeágelhez, a körhúzóhoz: „Imádkozzál, hogy eső essen!” Imádkozott, de nem esett eső. Ekkor húzott egy kört, és belépett a közepébe, azon a módon, ahogyan Habakuk próféta tette, amint írva van: „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára” (Hab. 2:1).

Mondta Isten előtt:

„Világ Ura, gyermekeid rám irányítják tekintetüket, mert olyan vagyok előtted, mint házad gyermeke. Esküszöm nagy Nevedre, hogy innen nem mozdulok, amíg gyermekeiden nem könyörülsz.”

Ekkor csepegni kezdett az eső. Tanítványai mondták neki:

„Mester, rád tekintünk, és nem akarunk meghalni. Úgy tűnik nekünk, hogy az eső csak azért esik, hogy esküdet feloldja.”

Ekkor mondta:

„Nem így kértem, hanem esőt a gödröknek, árkoknak és barlangoknak.”

Vagyis: annyi esőt kért, hogy megteljenek a ciszternák. Erre heves eső kezdett esni, mígnem minden egyes csepp akkora lett, mint egy hordó nyílása. A bölcsek úgy becsülték, hogy egyetlen csepp sem volt kevesebb egy lognál. Egy log körülbelül fél liter. Tanítványai ismét mondták neki:

„Mester, rád tekintünk, és nem akarunk meghalni. Úgy tűnik nekünk, hogy az eső már azért esik, hogy elpusztítsa a világot.”

Ekkor mondta:

„Nem így kértem, hanem jó, áldásos és bőséges esőt!”

Erre úgy esett, ahogy illik, míg végül az egész nép az eső miatt fel nem ment a Templom-hegyre, nehogy belefulladjon. Mondták neki:

„Mester, ahogy imádkoztál azért, hogy essen, úgy imádkozz azért is, hogy abbamaradjon.”

Azt mondta:

„Úgy hagyományozták rám, hogy a jó túláradása miatt nem imádkozunk.”

Ennek ellenére hoztak neki egy bikát hálaáldozatul. Mindkét kezét rátámasztotta, és így szólt Isten előtt:

„Világ Ura, néped, Izrael, amelyet kivezettél Egyiptomból, nem tud létezni sem a jó túláradásában, sem a büntetés túláradásában. Legyen meg az akaratod, hogy az eső abbamaradjon, és a világ helyreálljon.”

Azonnal szél támadt, a felhők szétoszlottak, és kisütött az izzó nap. A nép kiment a mezőre, és szarvasgombákat meg gombákat szedett. Ekkor Simon ben Sátách üzent neki: