Miután Nebukadneccar seregei i. e. 586-ban lerombolták az első szentélyt és a zsidókat Babiloniába hurcolták, fogvatartóik azt követelték tőlük, hogy énekeljenek dalt Cion énekeiből (137. zsoltár 3). Izrael gyermekei ekkor ezzel a kérdéssel fordultak az Örökkévalóhoz: ujjaink, melyek a húrokat pengették szentélyedben, miként zenélhetnének most rabtartóinknak? E szavak hallatán egy csodálatos felhő érkezett és magával repítette a népet nyájukkal és marháikkal együtt Chavila[1] földje fölé, és ott letette őket egy éjszaka.
Azon az éjjelen nagy zaj hallatszott Chavila országában, és reggelre nagyszámú izraelita sokaság jelent meg ott. Az Örökkévaló létrehozta számukra a semmiből a Szambation folyót. Víz nem volt és ma sincs benne, helyette a mai napig köveket és homokot görget a medrében hatalmas zajjal és akkora erővel, hogy ha vashegynek ütközne, szétzúzná azt. A folyó, amely teljesen körülöleli Chavila földjét, szombatonként megpihen. Péntek este azonban hatalmas felhő telepszik rá egészen a sabat kimeneteléig, így ez alatt az idő alatt senki nem kockáztatná, hogy átkeljen rajta. Hétköznap viszont a medrében szüntelenül áramló kőáradat akadályozza meg mind a helyi lakosokat, mind a kívülről érkezőket az átkelésben, pedig néhány helyen a folyó nem szélesebb 60 könyöknél (mintegy 30 méter).
Ezt a legendát egy magát Dán törzséből származtató Eldád ben Machli nevű zsidó utazó kereskedő mesélte, aki a IX. században bukkant fel Észak-Afrikában, Kairouan[2] városában. Jóval előtte, valamikor a II. században Rabbi Akiva említette bizonyítékként a Szambation (máshol: Sabation) folyót, mint a sabat szentségének bizonyítékát Turnus Rufus[3] római tartományi kormányzóval folytatott vitájában.[4]
Az ok, amiért éppen savuot előtt idézzük fel ezt a történetet, az Akdamut nevű, arám nyelven írt költemény, amit ilyenkor olvasnak fel a zsinagógákban. A XI. században Worms-ban élt szerzőjének neve akrosztichon formájában szerepel a kezdetben a héber ábécé (alef-bét) betűit felsorakoztató versben: Rabbi Meir ben Jitzhák. A legenda szerint[5] az ő életében történt, hogy egy magának varázserőt tulajdonító pap gonosz rágalmakat terjesztett a zsidókról, amelyek nyomán halálbüntetéssel sújthatták őket, és követelte, hogy bűnösségük cáfolására álljanak ki vele vitázni a király elé. A közösség úgy döntött, hogy követet meneszt a Szambation folyón túl élő törzsekhez, kérve, küldjenek egy bölcs embert, aki képes legyőzni rosszakarójukat. Meir rabbira esett a választás. Nyilvánvaló volt, hogy csak szombaton tud átkelni a folyón, ami ilyen esetben – életmentésről lévén szó – nem számíthat szombatszegésnek. Azzal is tisztában voltak, hogy nem térhet vissza, miután teljesítette küldetését – mint ahogy nem volt visszaút a segítő, Dan rabbi számára sem, aki ugyanabból az okból szombaton átkelhetett a túlpartra, de vissza már nem mehetett. Útnak indulása előtt Meir rabbi megírta az Akdamut című költeményt – egy másik változat szerint célhoz érkezése után adta át Dan rabbinak, hogy vigye magával és adja át a közösségnek.
Ezt a történetet idézi fel Motty Ilowitz és Shulem Lemmer dala. Mindenkinek megvan a maga Szambationja, amely átléphetetlennek tűnik. Mégis, ha téged választottak ki a küldetésre, el kell végezned azt, bármilyen nehézséggel jár; kelj át a folyón, énekelj, mint Meir rabbi és harcolj, mint Dan rabbi.
Források:
[1] Egy folyam jött ki az Édenből, hogy megáztassa a kertet; onnan pedig szétvált és négy főfolyóvá lett. Az egyiknek a neve Písón, az amelyik körülveszi Chavila egész országát, ahol az arany van. (Mózes I. 2. 10-11.)
[2] Ma az azonos nevű kormányzóság fővárosa Tunéziában.
[3] Quintus Tineius Rufus (kb. 90-131), Júdea kormányzója, akit a zsidók „a gonosz” jelzővel emlegettek.
[4] Szanhedrin 65b.
[5] A legenda több változata ismert, sőt keletkezésének kora sem egyértelmű, amint a Szambation helyéről is különböző leírásokat olvashatunk, többek között Plinius (kb. 23-79) és Josephus Flavius (kb. 37-100) írásaiban.
