Gyakran tapasztaljuk meg azt, amit I-ten büntető kezének vélünk, pedig a Mindenható, Mennyei Atyánk, aki teremtett bennünket, és végtelen atyai odaadással szeret minket, akinek irgalma és könyörülete mindig körülvesz. Büntetései nem csapások, hanem javító intézkedések. Ez a tanítás ebben a parasában nyilvánvalóan megmutatkozik. A nép árulásban vétkes. Elutasítják I-ten csodálatos ajándékát, Erec Jiszráelt, a Szent Földet. Követelik, hogy kémeket küldjenek felderítő útra, ami önmagában is elárulja a rejtett szándékot. Ahogyan az várható volt, a kémek a leglehangolóbb, istenkáromló jelentéssel térnek vissza. Félelmet csepegtetnek a nép szívébe, olyan félelmet, amely az Egyiptomba való visszatérésre való felhíváshoz vezet.

A Mindenható I-ten, aki ismeri az emberek szívének rejtett szándékait, előre látta a jövőt, és megvédte népét még a szégyen idején is. Megengedte, hogy ezek a rossz szándékú kémek mindössze 40 nap alatt bejárják az egész országot – ami abban az időben lehetetlen feladatnak számított. I-ten gyors utat biztosított a kémeknek, hogy a büntetés a lehető legkisebb legyen, hiszen minden nap, amit a föld felderítésével töltöttek, egy évvel meghosszabbította a nép sivatagi vándorlását. A 40 napos felderítés 40 évnyi vándorlássá vált. Ez idő alatt a nép újjászületett, és engesztelést nyert a kémek bűneiért; ebben mély tanulság rejlik számunkra, amit nem szabad elfelejtenünk.

Amikor nehéz és próbára tevő napok érnek minket, és rájövünk, hogy a saját „sivatagunkban” vándorlunk, fel kell ismernünk, hogy ez az élmény I-ten hívása. Egy kihívás arra, hogy növekedjünk, és felismerjük magasabb rendű célunkat, életünk küldetését.

Akik az élet számos próbájával küszködnek, azoknak bölcs dolog azt tanácsolni, ne kérdezzék: „miért?” A „miért” kérdésekre nincs válasz, és csak keserűséget, haragot és cinizmust hagynak maguk után. Sokkal inkább kérdezzék a „miért”-et a szent nyelven, mert a héber I-ten nyelve, és minden egyes szó jelentőségteljes. A héber „miért” szó, a (מַדוּעַ) „madua”, két szó összevonásából származik: (מַה דֵּעָהּ) „mah déá” – mi a bölcsesség; vagyis mit tanulhatunk ebből?”

Van még egy héber szó, amely azt jelenti, hogy „miért”, ez pedig a (לָמָּה) „lamah”. Ez a szó is két szó összevonásából származik: (לְמָה מָה – röviden לְמָה) „l’mah” – „milyen céllal”. Vagyis: mi a magasabb rendű célja ennek a próbatételnek? Így a héber „miért” átalakítja a cinikus és keserű érzést keltő kérdést inspiráló, önmagunkat motiváló törekvéssé.

A második tanulság, amit a kémek 40 napos útjából levonhatunk, az, hogy ahogyan I-ten is minimalizálni akarta a nép büntetését, és megengedte a kémeknek, hogy mindössze 40 nap alatt bejárják az országot széltében és hosszában, úgy nekünk is lehetővé kell tennünk azok számára, akik bántottak minket vagy eltértek a Tóra útjától, hogy jóvá tegyék bűneiket.

MINDEN ATTÓL FÜGG, HOGYAN NÉZZÜK

A kémek bűnein keresztül bepillantást nyerünk az emberi természet bonyolultságába. Fájdalmasan tudatosul bennünk, hogy ha az elme eltorzult és a szív romlott, akkor bármennyi csodát is tegyen I-ten, bármennyi jóságot is tanúsítson, cselekedeteit félre fogják értelmezni és rágalmazni fogják, mert az ember csak azt látja és hallja, amit látni és hallani akar. Így látjuk, hogy amikor a kémek beléptek Izrael földjére, I-ten csodát tett értük, és úgy rendezte, hogy éppen azon a napon haljon meg Jób, a föld igaz embere. Jóbot tisztelték és becsülték; ezért halála nemzeti gyásznapot jelentett. Mindenki részt vett a temetésén, és ez a hatalmas tömeg lehetővé tette, hogy a kémek észrevétlenek maradjanak. Senki sem figyelt rájuk, senki sem akadályozta mozgásukat, és biztonságban visszatérhettek táborukba.

Azonban ahelyett, hogy hálásak lettek volna ezért a csodáért, és felismerték volna I-ten gondoskodó védelmét, a kémek merészen eltorzították I-ten jóságát, és rágalmazó jelentést tettek: „Az a föld… olyan föld, amely felfalja lakóit!”[1] „Az emberek naponta meghalnak – állandóan temetések zajlanak” – jelentették ki.

Ez a negatív reakció I-ten jóságára megerősíti azt a szomorú valóságot, hogy még a nyilvánvaló csodák sem segítenek, ha az embereknek rejtett szándékaik vannak. A kommentátorok vitatják, mi motiválta a kémeket, hogy ennyire féljenek belépni Erec Jiszráelbe, de bármi is volt az indokuk, az eltorzította ítélőképességüket. Csak azt látják, amit látni akarnak, és csak azt hallják, amit hallani akarnak.

Az emberi természetről festett ezen fájdalmas kép valósága mindannyiunkat önvizsgálatra kell, hogy ösztönözzön. Mielőtt döntést hoznánk, tegyük fel magunknak a kérdést: őszintén nézem a helyzetet, vagy rejtett szándékaim vannak? Személyes elfogultság vagy az igazság vezérel?

AZ IMÁDKOZÁS ÉS A NÉV HATALMA

Mi volt Jehosua és Kálev ereje? Hogyan álltak ellen a kémek gonosz tanácsainak? Hogyan maradtak immunisak a nyomásra? Indulásuk előtt Mózes megáldotta Jehosuát, és imádkozott azért, hogy megvédje a kémek tanácsaitól. Imájában Mózes megváltoztatta Jehosua nevét, akit korábban Hoseának hívtak, Jehosuára, ami azt jelenti: „I-ten meg fog menteni/segíteni” Bölcseink tanítják nekünk, hogy ez a névváltoztatás megvédte Jehosuát a többi kém mérgező befolyásától.

Van egy csodálatos midrás[2], amely azt mondja nekünk, hogy a „jud” betű, amelyet Mózes hozzáadott Jehosua nevéhez, a matriarchánktól, Sárától (שָׂרַי) származik. Az a kis „jud” betű panaszkodott I-ten trónja előtt: „Miért távolítottak el engem annak a szent asszonynak a nevéből?”

Első pillantásra ez furcsa midrásnak tűnhet, hiszen vajon a „jud” betűk beszélnek? És miért kellett éppen Sára nevéből elvenni a „jud” betűt? Mózes nyugodtan adhatott volna Jehosuá-nak egy új „jud” betűt. És ha a névváltoztatásnak ilyen nagy hatalma volt, miért nem változtatta meg Mózes az összes kém nevét? Vizsgáljuk meg ezeket a kérdéseket!

Minden, amit I-ten teremtett, a maga szintjén szól hozzánk, még ha mi nem is értjük. Ez pedig még inkább igaz a héber Alef-Bétre. Az Alef-Bét betűi élnek, és mélyreható dimenziókkal rendelkeznek. Valójában I-ten éppen az Alef-Béttel teremtette meg a világot. Ami pedig a „jud” betűt illeti, amelynek gyökerei Sára anya nevében rejlenek, abban is a judaizmus egyik alapelve rejlik. Mi egy olyan nemzet vagyunk, amelyet a (זכות אבות) „zechut avot” – őseink érdemei – tartanak fenn. Bölcsességünk és látásmódunk az ősapáink és ősanyáink által ránk hagyott örökség. Pontosan (שַׂרַה אִימֵּנוּ) „Sára Iménu” nevében szereplő „jud” betűnek volt az a hatalma, hogy Jehosuát megajándékozza azzal a megértéssel és előrelátással, amellyel a nemzetet sorsához vezette.

Sára volt az első, aki felismerte Jismael brutális, vad természetét, aki szórakozásból lőtt nyilakat és ölt. Sára volt az, aki azt tanácsolta Ávrahámnak, hogy küldje el Jismaelt és anyját, Hágárt, mert rájött, hogy katasztrofális következményekkel járna, ha Jismael Jichak-kal együtt örökölné a földet. Így Mózes imádkozott, hogy Jehosuát Sára bölcsessége vezesse, és ő vezesse a népet végső rendeltetéséhez, azaz I-ten Királyságának megalapításához Izrael földjén, ahol az igazság és az istenfélelem uralkodik, és a gonosz eltűnik. Egy ilyen társadalomban nincs helye a terrornak és a brutalitásnak – Jismael gyilkos tetteinek.

Kálevet viszont az ima ereje mentette meg. Amint beléptek az országba, Kálev elszakadt a csoporttól, és Hebronba indult, abba a városba, ahol ősatyáink és ősanyáink nyugszanak, hogy imádkozhasson sírjaiknál. Ezek az imák megvédték őt, hittel töltötték el szívét, és képessé tették arra, hogy ellenálljon társai összeesküvésének.

A híres rabbi, Jákov Kamenetsky, zc”l, kifejtette, hogy Kálevnek nem kellett nevet változtatnia, mivel Mirjámmal, az igaz prófétanővel élt házasságban, és ha egy férfi egy (אֵשֶׁת חַיִל) „éset chajil” „derék asszony” férje, az már önmagában is védelmet nyújt.

Ami azt illeti, hogy Mózes miért nem változtatta meg a többi kém nevét, erre a válasz az, hogy áldások csak azok számára érvényesülnek, akik vágyakoznak rájuk és értékelik azokat. Hiába áld meg valaki egy másik személyt, vagy változtatja meg annak nevét, ha az illető úgy dönt, hogy elutasítja és meggyalázza az áldást és a nevet. Sajnos a kémek mindegyikének megvolt a maga előítélete. Már azelőtt elhatározták, hogy elutasítják a Földet, mielőtt még meglátták volna. Az áldások akkor hatnak igazán, ha őszintén vágyakozunk rájuk, értékeljük őket, és azok szerint cselekszünk.

 

 HOGYAN LÁTOD MAGAD?

 

Amikor a kémek beszámoltak a népnek, elmondták, hogy óriások élnek Kánaán földjén, és hogy mellettük mintha sáskák lennének.[3] Ebben rejlik a kémek demoralizálódásának gyökere. Hogyan lehetséges, hogy egy olyan nép tagjai, akik a Szináj hegyen álltak, akik hallották I-ten hangját, sáskáknak tekintsék magukat?

Holokauszt túlélők mesélték, hogy még a koncentrációs táborok brutális, embertelen sötétségében sem felejtették el a hívő zsidók hivatásukat, és minden nap hálát adtak I-tennek a Tóra ajándékáért. Akármennyi csúfolódást is zúdítottak rájuk a nácik, büszkén és erősen álltak, ajkukon a (שְׁמַע יִשְׂרָאֵל) „Smá Jiszráel” imával.

Olyan generációban élünk, amelyben az emberek nagy részéből hiányzik a zsidó büszkeség. Akárcsak a régi kémek, sokan közülünk zsidóként sáskáknak tartják magukat, nem tudva a lelkükben lévő isteni szikráról és a Tóra ajándékáról, amely jogos örökségünk.

Hogyan látod magad zsidóként, és hogyan látják magukat a gyermekeid?

 

Minden olvasónak békés, szép Szombatot!

 

Jegyzetek:

[1] 4Móz 13/32

[2] Szanhedrin 107a.

[3] 4Móz 13/33