Mindenkinek megvan a maga ára, legalábbis ezt mondják nekünk. Bár szeretnénk hinni abban, hogy léteznek becsületes emberek, akiket nem lehet megvenni, mégis, ezen nemes tulajdonsággal való élés nehézsége abban áll, hogy a kapitalizmus egyik mellékterméke az a tudatalatti üzenet, hogy minden alku tárgya lehet. De vajon ez a szerencsétlen üzenet elkerülhetetlen következtetése-e életmódunknak? Behatolt-e ez a cinizmus a vallási életünkbe is?
Természetesen a zsidó közösségben való élet bizonyos valós és elkerülhetetlen anyagi szükségleteket támaszt: ha nem lennének források zsidó intézmények, például iskolák, zsinagógák, mikvék stb. építésére és fenntartására, nem is beszélve a közösség kevésbé szerencsés tagjainak támogatásához szükséges pénzeszközökről, a zsidó élet, ahogyan azt ismerjük, teljesen leállna. De vajon ezek a szükségletek nem válnak-e csupán eszközzé számunkra, hogy megtisztítsuk bűnös lelkiismeretünket? Lehet-e, hogy a zsidó jótékonysági etika lehetővé teszi számunkra, hogy egyszerűen csak kiállítsunk egy csekket, és máris teljes mértékben megfelelünk a zsidó etika egészének? Meg tudja-e tisztítani a „építési alapnak” adott adomány egy olyan lelket, amely egyébként nagyon hiányos zsidó lelki és erkölcsi vitalitással rendelkezik? Vajon erkölcsi normáink – vagy azok hiánya – a csekkfüzetünk vagy hitelkártyánk cinikus használatának áldozatai?
Még ennél is zavaróbb kérdés, hogy I-ten is ugyanilyen szabályok szerint működik-e? Meg lehet-e vásárolni I-tent? Befolyásolható-e vagy manipulálható-e pénzügyi hozzájárulásokkal a megfelelő célok érdekében? A héten olvasott parasában egy vers közvetlenül foglalkozik ezekkel a kérdésekkel:
כִּי ה’ אֱלֹקֵיכֶם הוּא אֱלֹקֵי הָאֱלֹקִים וַאֲדֹנֵי הָאֲדֹנִים הָקֵל הַגָּדֹל הַגִּבֹּר וְהַנּוֹרָא אֲשֶׁר לֹא יִשָּׂא פָנִים וְלֹא יִקַּח שֹׁחַד:
Mert az Ö-való, a ti I-tenetek, ő az istenek I-tene és az urak Ura, a nagy, hatalmas és félelmetes I-ten, aki nem ismer tekintélyt és nem fogad el megvesztegetést (5M10/17)
Az emberi elme nehezen érti meg I-tent; a legjobb, amit tehetünk, hogy az emberi tapasztalatokból következtetünk. Ezért nehéz elképzelni egy olyan I-tent, akinek nincsenek szükségletei. Egy kommentár (Bechor Shor) ezt az elvont fogalmat sokkal könnyebben érthető módon magyarázta: I-ten „tulajdonosa” minden létezőnek; ezért abszurdum azt gondolni, hogy mi adhatunk valamit I-tennek. Hasonlóképpen, Rási elmagyarázza, hogy nem adhatunk I-tennek pénzügyi kenőpénzt: I-tennek nincs „ára”. A végtelen I-tenbe vetett igaz hit szükségszerűen ehhez a következtetéshez vezet: Mit adhat egy véges, korlátozott emberi lény egy olyan I-tennek, aki túl van a tér, az idő és az anyag határain? Milyen pénznemmel lehetne „kifizetni” egy ilyen istenséget? Sajnos az emberi elme nehezen tudja feldolgozni ezt a paradoxont; a „Bízunk I-tenben” mottó sok ember számára csak akkor jelent valamit, ha törvényes fizetőeszközön szerepel.
Tekintettel arra, hogy I-ten „megvesztegetése” abszurdum, számos kommentár (Rambam, Ramban, Szforno) azt sugallja, hogy a fenti versben említett megvesztegetés egy másikfajta pénznemre utal: a micvákra. Könnyen azt hihetjük, hogy ha jó cselekedetet végzünk, az arra készteti I-tent, hogy „elfelejtse” bűneinket, vagy legalábbis elnézze azokat. Az érvelés úgy hangzik, hogy mivel I-ten annyira értékeli azokat, akik az Ő útját követik, egy jól időzített micva törölheti egy sor rossz cselekedetet.
Erre a gondolkodásmódra a Tóra így válaszol: I-ten nem fogad el kenőpénzt. A spirituális világegyetem sokkal egyszerűbb módon működik: jó cselekedeteinkért jutalmat kapunk, rossz cselekedeteinkért pedig büntetést. Nem köthetünk „megállapodást” I-tennel. Másrészt, ha eltévelyedtünk, a tesuva mindig lehetséges; a múltbeli rossz cselekedetek megbánása, a változás iránti elkötelezettséggel párosulva, önmagában is micva. Annak ellenére, hogy a Tóra figyelmeztetése szigorúnak és kissé elriasztónak tűnik – „Ő hatalmas és félelmetes I-ten, aki nem tesz különbséget és nem fogad el kenőpénzt” –, a következő vers egyértelmű ellenérvvel enyhíti ezt a baljóslatú és fenyegető kijelentést:
עֹשֶׂה מִשְׁפַּט יָתוֹם וְאַלְמָנָה וְאֹהֵב גֵּר לָתֶת לוֹ לֶחֶם וְשִׂמְלָה: וַאֲהַבְתֶּם אֶת הַגֵּר כִּי גֵרִים הֱיִיתֶם בְּאֶרֶץ מִצְרָיִם: אֶת ה’ אֱלֹקֶיךָ תִּירָא אֹתוֹ תַעֲבֹד וּבוֹ תִדְבָּק וּבִשְׁמוֹ תִּשָּׁבֵעַ:
Aki jogot szerez az árvának és özvegynek, szereti az idegent, hogy adjon neki kenyeret és ruhát. Szeressétek az idegent, mert idegenek voltatok Egyiptom országában. Az Ö-valót, a te I-tenedet féljed, őt szolgáld, hozzá ragaszkodjál és nevére esküdjél. (5M10/18-20)
Arra buzdítanak minket, hogy utánozzuk I-tent, hogy legyünk I-ten partnerei – nem azért, mert ez a viselkedés eltörli az általunk elkövetett vagy elkövetendő negatív dolgokat, hanem azért, mert az erkölcsi viselkedés kedves, igazságos és jó. I-tent nem lehet megvesztegetni, de örömmel fogadja „fiatal munkatársait és partnereit” itt a földön, azokat az embereket, akik hajlandóak I-tenhez hasonlóan viselkedni és istenfélelemmel tölteni meg a világot. Minél inkább átvesszük I-ten viselkedését, minél kedvesebbek, adakozóbbak és támogatóbbak vagyunk másokkal szemben, annál inkább elterjed az istenfélelem a világban – és ez bizony nem csekély cél.
Minden olvasónak békés, szép Szombatot!
