Jeruzsálem egyik emblematikus helye, a Machane Yehuda piac Jaffa úti bejáratának túloldalán, a 92. számú ház homlokzatán jókora napórát csodálhatnak meg a járókelők. Készítőjének története nem kevésbé érdekes, mint maga a nem mindennapi alkotás.[1]

1969 elején a jeruzsálemi Katamon negyed kórházának gyógyíthatatlan betegei között egy idős ember feküdt. Moshe Shapira volt a neve, 1886-ban született Jeruzsálem óvárosában. Nagyapja, akit alacsony termete miatt ironikusan „a nagy Mordechai rabbi” néven emlegettek, 1853-ban vándorolt be az Országba. Mordechai lánya Yisrael Asher Shohat Shapira rabbihoz ment férjhez. A Shapira család a Mea Shearim kerületben élt, így fiuk, Moshe a helyi jesivában tanult. Ott találkozott Arye Leib Gordon rabbival, aki gyökeresen megváltoztatta életét.

Gordont zseninek tartották. Litvániában született 1845-ben, 21 évesen avatták rabbivá. Érdeklődött a tudományok iránt is, ezért vegyészmérnöknek tanult Berlinben. Később a cionizmus felé fordult, kivándorolt Palesztinába, ahol hébert és matematikát tanított. A fiatal Shapira minden alkalmat megragadott, hogy beszélgessen ezzel a rendkívüli emberrel – főként tudományról. Különösen a napkelte pontos idejének meghatározása foglalkoztatta őket. Húszéves korára Shapira már alaposan tanulmányozta az asztronómiát, a rabbinikus irodalmat és a Vilnai Gáon írásait, valamint saját megfigyeléseket végzett – mindezt azzal a szándékkal, hogy napórakészítő lesz.

Első munkáján hónapokig dolgozott, és az eszköz működött is… egészen addig, míg egy nap márványlapjai lezuhantak és összetörtek. A kudarc ellenére Shapira híre gyorsan terjedt. Egy gazdag amerikai zsidó, Shmuel Levy megbízta, hogy szereljen napórát egy újonnan épült házra a Jaffa úton. Az eredetileg négyszintes épületben, amelynek tetejére egy fatorony került, 1908-ban zsinagóga, tanház és vendégház kapott helyet. A homlokzatra Shapira hatalmas, félköríves napórát készített, amelyet különleges formája miatt mosolygó órának neveztek.

A mester neve idővel a zsidó közösségen kívül is ismertté vált. Amikor muszlim vallási vezetők között vita támadt a déli ima pontos idejéről a Szentély-hegyen, egyikük javasolta, hívjanak egy semleges szakértőt – Shapirát –, hogy készítsen ott napórát. A felkéréshez hatalmas pénzösszeg is társult. Shapirának azonban aggályai támadtak: vallásos zsidó létére szabad-e belépnie a Szentély-hegy területére? Tanácsért Josef Chaim Sonnenfeld rabbihoz fordult.

A rabbi azt javasolta, kibúvóként kérjen nagyon magas árat. Amikor kiderült, hogy azt is megadják, Shapira úgy döntött, hogy nemet mond a felkérésre, még akkor is, ha netán a felemeltnél még nagyobb összeget kínálnának.

A visszautasítás következményekkel járt. Figyelmeztették, jobb, ha elhagyja Jeruzsálemet. Ekkor Petach Tikvába menekült és ott maradt élete nagy részében. Ott is épített napórákat – köztük egy akkoriban különösen modernnek számítót, amely a jeruzsálemi időt is mutatta. Bár a veszély idővel feltehetően elmúlt, nem mert visszatérni Jeruzsálembe, csak rövid látogatásokat kockáztatott meg. 1969-ben mégis oda ment vissza meghalni. Az Olajfák hegyén temették el. Sírkövén ez a felirat áll: Itt nyugszik egy szerény, tiszta erkölcsű ember, napórák építője Jeruzsálemben és Petach Tikván.

 

Jegyzet:

[1] Tamar Hayardeni teljes írása itt olvasható