Az idén a Nicávim hetiszakaszát követő vasárnap kezdjük mondani a szlichotot, a bűnbocsánatért mondott hajnali könyörgéseket. Amikor összegyűlünk, még nincs egészen világos.

A szlichot vége felé egymás után jönnek a kérések.

Hallgasd meg szavunkat. Fogadd el imánkat. Téríts vissza bennünket magadhoz, és visszatérünk. Újítsd meg napjainkat, mint hajdan. Ne vess el színed elől, és szent lelkedet ne vedd el tőlünk.

Aztán egy kérés megtöri a sort.

„Ne vess el bennünket öregségünk idején, erőnk fogytán ne hagyj el bennünket.”

Ebben nincs bűnbánat, és nincs visszatérés. Egy öreg ember félelme szólal meg benne. Mit keres ez a kérés Ros Hásáná előtt?

Később az ánénu következik. Ez az egyetlen héber szó azt jelenti: válaszolj nekünk. Újra és újra elmondjuk. Válaszolj nekünk, Örökkévaló, válaszolj nekünk. Válaszolj nekünk, Teremtőnk, válaszolj nekünk.

Az Örökkévaló megszólításai a héber ábécé rendjében követik egymást. Aztán a nevek. Aki válaszolt Ábrahámnak a Mórija hegyén, válaszoljon nekünk. Aki válaszolt Izsáknak, amikor megkötözve feküdt az oltáron, válaszoljon nekünk. Aki válaszolt Jákobnak Bét Élben, válaszoljon nekünk. Egymás után jönnek a nevek, Mózestől Dávidig, Elijáhutól Jónáig. Ahogy fogynak a nevek, a dallam egyre feljebb megy. Ment feljebb.

Egy gyerek ült a padban, és hallgatta. Elöl állt a kántor. A szavakat nem értette. Csak azt érezte, hogy a dallam nagyon régről érkezik, és felemeli a helyéről. Az a kántor már régen nem él. Az ő dallama ma már nem szól a teremben. Ugyanazokat a szavakat mondják. Ugyanabban a hajnali órában, ugyanabban a rendben. Csak az a dallam nem szól. Az a gyerek hatvanegy éve jár szlichotra. Ma másutt áll. Kimondja a szavakat, végigmegy a neveken, és nem történik semmi. Akkor behunyja a szemét. Odabent megszólal a régi hang, és a figyelme odatapad a szavakhoz. Ez a kávána: amikor az ember figyelme a szavaknál marad.

Az öregedésről szóló zsoltárverset a Bál Sém Tov, a tizennyolcadik századi haszid mester, másképp olvasta. Tanítása szerint az ember I’sten szolgálata idővel megöregedhet. Ami tanulás vagy ima közben egyszer eleven volt benne, később erőtlenné válhat.

Régi tanítás szerint a Smát, a reggel és este mondott hitvallást úgy kell fogadnunk, mint a király aznap kihirdetett rendeletét. Ne legyen régi a szemünkben.

A Bál Sém Tov az öregedésről szóló kérésben ezt hallotta: ne vess el akkor, amikor megöregszik bennem az, ami egyszer eleven volt. Van, amikor nem erről van szó.

Nem az ima öregedett meg az ember szemében. Aki azt a dallamot úgy énekelte, nincs már a teremben. Nem jön vissza. A kérés nem fogadalom. Nem ígéri, hogy jövőre jobban figyel. A régi hangot sem kéri vissza. Ennyit kér: erőm fogytán ne hagyj el.

Aztán mondja tovább a neveket.