Szukkot ünnepén megrázzuk a négy növényt – a lulávot, az etrogot, a hadaszt (mirtuszt) és az aravát (fűzfát). Hasonlítsuk össze két, a Szukkothoz és a négy növényhez kapcsolódó gondolatot, hogy megnézzük, hogyan hatnak egymásra.

A négy növény által hangsúlyozott központi gondolat a zsidó nép egysége. A Midrás azt tanítja, hogy jellemzőik alapján a zsidók négy különböző típusát képviselik.

Az etrog íze és illata olyan embert szimbolizál, aki egyszerre rendelkezik bölcsességgel (Tóra-tanulással/ismerettel) és jó cselekedetekkel. A mirtusz illatos, de ehetetlen, ez olyan embert jelképez, akinek vannak jó cselekedetei, de hiányzik belőle a bölcsesség. A datolyának, amelynek pálmájáról a luláv származik, van íze, de nincs illata, és olyan embert szimbolizál, akinek van bölcsessége, de nincsenek jó cselekedetei. A fűznek nincs sem íze, sem illata, olyan embert jelképez, akinek nincsenek sem jó cselekedetei, sem Tóra-tudása.

Szukkot alkalmával összefogjuk ezt a négy növényt, és együtt lengetjük őket. A fajták közül még a „legmagasabb rangú”, az etrog is csak akkor használható, ha mind a négy fajtát együtt használjuk. Ha az egyik hiányzik, a micva nem teljesül. Sőt, amikor a négy fajtát felveszik, az etrogot a fűzfa mellé helyezik – ez arra utal, hogy a „legnagyobb” embernek a „legalacsonyabb” ember közelében kell elhelyezkednie, hogy kedvező hatással legyen rá. Ezek a szempontok azt tanítják, mennyire fontos a jó kapcsolat a zsidó testvérekkel, még akkor is, ha nem mindannyian ugyanazon a szinten állnak.

Szukkot ünnepén gyakran felmerülő második fogalom a (הידור מצוה) „hidur micva” – a micva megszépítése.[1] Ennek forrása a (שִׁירַת הַיָּם) Tengeri Énekben található[2], amikor a nép így énekel: (זֶה קֵלִי וְאַנְוֵהוּ) „Zeh Keili V’anveihu” – ez az én I-tenem, és dicsőíteni fogom Őt. A Talmud kifejti[3], ez arra utal, hogy a micvákat a törvény betűjén túlmutató, szép módon kell teljesíteni. A Gemara által hozott első két példa a Szukkothoz kapcsolódik: gondoskodjunk egy szép szukkáról és egy szép lulávról.

A szukka egy másik szempontból is túllép a törvényen: bár bizonyos ételeket és italokat megengedett a szukkán kívül fogyasztani, mégis „hidur”nak számít, ha kizárólag a szukkában eszünk és iszunk.

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy ez a két fogalom – egység és hidur – nem feltétlenül illeszkedik egymáshoz. Valóban, az I-tenhez kapcsolódó micvák esetében a törvény betűjén túllépni néha az emberek közötti kapcsolatok megromlásához vezethet. Például az a személy, aki nagyon hosszú imát mond, és ezzel megakadályozza mások helyváltoztatását, vagy az, aki másokat félre tol, hogy megcsókolhassa a Széfer Tórát. Az igazság azonban az, hogy nem kell feltétlenül ellentmondásnak lennie, sőt, valójában a kettőnek kéz a kézben kell járnia. A következő, Rabbi Berel Wein által elmesélt, a Szukkot ünnepéhez kapcsolódó történet rávilágít arra, hogyan tud valaki mindkét területen helytállni.

A történetet S.Y. Agnon izraeli író mesélte el[4], aki évekkel ezelőtt elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Egy híres, Oroszországból származó idős rabbi szomszédja volt. Mindketten a jeruzsálemi Talpiot nevű városrészben laktak. Szukkot előtt Agnon találkozott rabbi szomszédjával a környéken egy etrogot árusító boltban. Agnon észrevette, milyen aprólékosan válogatja ki szomszédja az etrogot. Annak ellenére, hogy anyagi lehetőségei korlátozottak voltak, a rabbi ragaszkodott ahhoz, hogy a legkiválóbb, és így egyben a legdrágább etrogot vásárolja meg. Miután számos példányt megvizsgált, a rabbi végül kiválasztotta a neki tetszőt, és kifizette.

Ahogy Agnonnal hazafelé sétáltak, a rabbi hangsúlyozta neki, mennyire fontos, hogy Szukkotkor legyen egy gyönyörű, hibátlan etrogja, és hogy az etrog szépsége az ünnepre vonatkozó isteni parancsolat teljesítésének része. Szukkot reggelén azonban Agnon észrevette, hogy a rabbi etrog nélkül jelent meg a zsinagógai istentiszteleten. Agnon meglepődve megkérdezte a rabbit, hol van a gyönyörű etrogja. A rabbi a következő történettel válaszolt:

„Szokásomhoz híven korán ébredtem, és felkészültem arra, hogy a balkonon álló szukkában elmondjam az áldást az etrogra. Mint tudod, van egy nagycsaládos szomszédunk, és az erkélyeink egymáshoz csatlakoznak. Ahogyan azt is tudod, a szomszédunk, aki több gyermek apja, könnyen felkapja a vizet. Sokszor kiabál velük, sőt meg is veri őket, ha megszegik a szabályait és nem teljesítik a kívánságait. Már sokszor beszéltem vele a keménykezűségéről, de nem sokat értem el vele.

Amikor az erkélyemen álló szukkában álltam, és éppen az etrogra való áldást akartam elmondani, a szomszédos erkélyről egy gyermek sírását hallottam. Egy kislány sírt, a szomszédunk egyik gyermeke. Odamentem, hogy megkérdezzem, mi a baj. Elmondta, hogy ő is korán ébredt, és kiment az erkélyre, hogy megnézze apja etrogját, amelynek gyönyörű kinézete és illata teljesen magával ragadta. Apja utasításai ellenére kivette az etrogot a védődobozból, hogy megvizsgálja. Sajnos azonban leejtette azt a kőpadlóra, és az etrog helyrehozhatatlanul megrongálódott, így használhatatlanná vált. Tudta, hogy erőszakos apja dühbe gurul, és súlyosan megbünteti majd. Ezért a félelemből fakadó sírás és zokogás.

Megvigasztaltam, majd elővettem a saját etrogomat, és azt az apja dobozába tettem, a sérült etrogot pedig magamhoz vettem. Azt mondtam neki, mondja meg apjának, hogy a szomszédja ragaszkodik ahhoz, hogy fogadja el a gyönyörű etrogot, és ezzel tiszteletet ad nekem és az ünnepnek.”

Agnon a történetet a következő szavakkal zárja: „A rabbi szomszédom sérült, zúzódott, rituálisan használhatatlan etrogja volt a legszebb etrog, amit életemben valaha láttam.”

Ez a névtelen rabbi a szukka mindkét aspektusát megtestesítette – egyrészt azt a vágyat, hogy a micvát a legnagyobb hidurral teljesítsük, másrészt pedig azt a felismerést, hogy a zsidó nép egy egység, és előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor az I-tenhez fűződő micvában megnyilvánuló hidur háttérbe szorulhat az egymás iránt tanúsított hidur mellett. Legyünk mindannyian méltók arra, hogy mindkét területen eredményesek legyünk.

 

Minden olvasónak békés Szombatot és (חג סוכות שמח) örömteli Szukkotot!

 

Jegyzetek

[1] A jelentése: Azt jelenti, hogy túllépünk a jó cselekedet vagy a vallási kötelesség teljesítésére vonatkozó alapvető jogi követelményen, és különös gondot, erőfeszítést és esztétikai szépséget fektetünk a cselekedet végrehajtásába. Az eredet: A koncepció hagyományosan a 2Móz. könyvének egy verséből származik („Ez az én I-tenem, és én dicsőítem Őt”), amelyet az ókori rabbik úgy értelmeztek, hogy az I-ten és a szent cselekedetek fizikai szépséggel való tiszteletére szólít fel.

[2] A Tengeri dalt az izraeliták énekelték, miután biztonságban átkeltek a Vörös-tengeren, és ezzel ünnepelték szabadságukat az egyiptomiak által generációk óta gyakorolt rabszolgaság és elnyomás után.

[3] Sabbat, 133b

[4] Shmuel Yosef Agnon (héberül: שְׁמוּאֵל יוֹסֵף עַגְנוֹן; Született: 1887. augusztus 8., meghalt 1970. február 17.) Osztrák–magyar származású izraeli regényíró, költő és novellista, a modern héber irodalom egyik központi alakja volt. Héberül Shai Agnon – ש״י עגנון írói álnéven ismert. Angol nyelven műveit S. Y. Agnon néven jelentetik meg.