„És megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyesénél, amidőn a sátor bejáratában ült, a nap hevében” (I.M. 18:1).

Ki volt Mámré? A midrás magyarázata szerint:

„Ábrahám a körülmetélése előtt tanácsot kért két barátjától, Ánértől és Eskoltól, akik lebeszélték a fájdalmas beavatkozásról. Erre jött Mámré, és emlékeztette, hogy az Örökkévaló mentette meg a tüzes kemencéből, a királyoktól és az éhínségtől egyaránt, ezért jobban teszi, ha engedelmeskedik a körülmetélésre való felszólításnak” (B’résit rabba 42:8).

„Ábrahám pedig kilencvenkilenc éves volt, amikor körülmetéltetett előbőrének húsa.” (I.M. 17:24) A körülmetélést követő harmadik napon az Örökkévaló és három angyal felkereste a lábadozó Ábrahámot. Rabbi Hama, Rabbi Hanina fia mondta: Isten jött érdeklődni Ábrahám hogyléte felől. Elmozdította a Napot a pályájáról, forróvá tette a hőmérsékletet, hogy az ősatya zavartalanul gyógyuljon körülmetélése után. Ábrahám szeretett volna vendégeket fogadni. Kiküldte szolgáját, Eliezert: nézzen körül, lát-e valakit, akit megvendégelhet. A szolga kiment, de nem talált senkit. Erre Ábrahám ő maga ment ki, hogy meggyőződjön. Ekkor megpillantotta Istent, amint a sátor bejáratánál áll. Erre vonatkozik: „Uram, ha kegyet találtam előtted, ne kerüld el, kérlek, szolgádat.” (uo. 18:3) A Tóra-szöveg alapján Ábrahám Istennel beszélt, azonban az is elképzelhető, hogy az őt meglátogató férfiakhoz (angyalok) intézte szavait (Bava Mecia 86b).

Felvetődik a kérdés: Ábrahám milyen okból tüntette ki figyelmével a három férfit ahelyett, hogy Istenre koncentrált volna? Rabbi Jehuda Rav nevében így magyarázza:

„a vendégfogadás parancsa értékesebb, mint a Sehina (Isten dicsőséges jelenléte) fogadása” (Sábáth 127a).

Olvassuk a továbbiakban: „…meglátta…, eléjük futott a sátor bejáratából és leborult a földre.” (uo. 18:2) A szöveg két etikai – a beteglátogatás és a vendégfogadás – parancsára hívja fel a figyelmet.

„A következők jutalmát az ember még e világon élvezheti, de tőkéjük megmarad a túlvilágra: a szülők iránti tisztelet, a jó cselekedetek, a reggeli és esti ima, a vendégszeretet, a beteglátogatás, a (szegény) menyasszony kiházasítása, a halott elkísérése, a bensőséges ima és az emberek kibékítése…” (Sábáth 127a)

Eszerint az Örökkévaló azért látogatja meg az Ősapát, hogy a beteglátogatás fontosságára oktassa. Ábrahám ezzel szemben – mintegy bocsánatot kérve Istentől – a felbukkanó vendégek elé siet. Midrás Tanhuma Jásán szerint ezt azért merte megtenni, mert tudta, hogy a vendégek fogadása nem egyszerű morális gesztus, hanem egyenértékű az istenszolgálattal.

Egyébként Ábrahám nem fedi fel, hogy gyengélkedik.

„Aki megbetegszik, az első nap ne tegye nyilvánossá, hogy ne legyen balszerencséje, de innentől elmondhatja. Ez olyan, mint Rává szokása, aki, ha megbetegedett, betegsége első napján nem tette nyilvánossá, de onnantól megparancsolta sameszának: menj, és hirdesd ki, hogy Rává beteg, azért, hogy aki szereti, imádkozzon érte, és aki utálja, az örülhessen.” (Bráchot 55b)

Egyszer Szimche Bunem meg akarta látogatni mesterét, a przysuchai Jakóv Jichák rabbit, a „Jehudit” („a zsidót”). Legnagyobb csodálkozására a rabbi felesége nem engedte be hozzá azzal az indokkal, hogy az orvosok megtiltották, hogy beteg férjéhez bárki is bemenjen. Szimche Bunem már távozni készült, amikor a beteg meghallotta és felismerte hangját, és ragaszkodott ahhoz, hogy bemenjen hozzá. Bocsánatot is kért, amiért felesége így viselkedett.

– Szó se lehet róla, hogy haragudnék – mondta Szimche Bunem.

– Sőt, én tartozom hálával a feleségemnek (rebecen) – felelte a rabbi –, mert általa megértettem egy talmudi esetet.

Jesájá próféta és Hizkijáhu király találkozni akartak, de nem tudták, hogy a protokoll alapján ki mehet a másikhoz. A király – a legmagasabb világi hatalom – szerint a prófétának kell hozzá mennie. A próféta viszont – mint Isten szószólója – elvárta, hogy a király menjen hozzá. A történet vége, hogy a király megbetegedett, így Jesájá próféta Isten akaratából ment a királyhoz, hogy meglátogassa (Bráchot 10a).

A przysuchai Jakóv Jichák rabbi elgondolkodott:

„Nem értem! Nem volt más megoldás kettejük találkozására, mint hogy egyikük megbetegedjen? És miért éppen a királynak kellett megbetegednie? A feleségem jóvoltából azonban megvilágosodott előttem. Példát kaptam az »isteni bölcsességre«! Ugyanis ha a próféta betegszik meg, a király látogatta volna meg. Felesége, aki közismerten házsártos volt, nem engedte volna be a királyt férjéhez, Jesájá prófétához, és ezzel felségsértést követett volna el. Hizkijáhu király viszont nőtlen volt. Senki nem állt útjába Jesájá prófétának, hogy meglátogassa, eleget téve a beteglátogatás parancsának.”

Szimche Bunem rabbi tanította: Ha egy zsidó meglátogatja beteg zsidó felebarátját, akkor két JUD (két zsidó) és egyben két JUD betű találkozik. Márpedig a két JUD, azaz két zsidó mellett Isten is (akit két egymás mellé írt JUD betűvel aposztrofálnak) jelen van a beteglátogatáskor.

Az Ámida imában a betegekre mondott imarészlet:

„Gyógyíts minket, Örökkévaló, hogy meggyógyuljunk, ments meg minket, hogy megmeneküljünk, mert Téged dicsérünk!”

Nos, az imában is ott van a két JUD betű, Isten jelenléte, akihez a beteg gyógyulásáért imádkozunk.

„Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki meggyógyítja a betegeket…”