Ez a gyönyörű mondat egy izraeli város mikvéjében micvét teljesítő bálánit, azaz rituális segítő szájából hangzik el, aki jókívánságaival áldja meg a medencéből éppen csak kilépő zsidó asszonyt.

 

A zsidó nő három alapvető és legfontosabb micvája: a gyertyagyújtás, a chálá vétel a kalács tésztából, és a mikve, a rituális fürdő, mely a vallási élet nélkülözhetetlen része. Sorrendet a három micvá között felállítani nagyon nehéz, és szükségtelen is, mert mindhárom külön-külön is nagyon fontos! Mikor e cikk íródik, Tázriá-M’corá hetiszakaszát olvassuk a Tórából. Nem igazán könnyed, csajos témák, de a hetiszakaszok közül talán ez az, ami nekünk, nőknek a legtöbbet mond.

Ennek kapcsán emelném ki a mikvét, mind gondolatiságában, mind pedig gyakorlatiságában.

De mi pontosan a mikve?

A mikve egy minimum 762 liter vizet tartalmazó medence, a zsidók számára előírt rituális fürdésre kialakított fürdő, melyet a zsinagóga közelében vagy vele egy udvarban építettek. Építésének nagyon szigorú és bonyolult törvényei voltak. Fontosságát pedig az is jelzi, hogy a mikve építése elsőbbséget élvezett a zsinagógával szemben. A mikvét csak “élő” vízzel lehet működtetni, ami azt jelenti, hogy folyó, patak, vagy kút vizét használják, de előfordulhat az is, hogy esővizet gyűjtenek össze a medencékhez. A vezetékes víz tisztátalannak számít. A mikvét négy fő dologra használjuk: a havi ciklus elmúltával az alámerülő asszonyok megtisztulnak a házaséletre, a zsidó férfiak ünnepek előtt, ima előtt, szóférok mielőtt megkezdik aznapi munkájukat, a betérők addigi bűneiktől való szimbolikus megszabadulásra, valamint a kóser konyha eszközeinek megtisztítására, kóserolására.

Fertőtleníteni nem lehet a vizet: tisztításkor leeresztették, és friss vízzel ismét feltöltötték a medencét.

Férfiak és nők egyszerre nem tartózkodhatnak a mikvében, külön van a női rituális medence, és külön a férfi.

Az, hogy a zsidó ember rituálisan tiszta vagy tisztátalan, nagyon fontos kérdés a zsidó vallásban. A tisztasági törvények a férfiakra és nőkre, mint házaspárokra vonatkoznak. Hiszen nőtlen férfiakra és egyedülálló nőkre vonatkozó szexuális törvények nem léteznek. Amíg a férfiak már gyerekkoruktól alámerülhettek a mikvében, addig a nők csak közvetlenül a házasságkötésük előtt mehettek el a fürdőbe, hogy felkészüljenek a férjükkel való találkozásra. Szokás ilyenkor úgynevezett mikve partyt tartani, ahol a családok nőtagjai gyűlnek össze a medence mellett, és vesznek részt az első lemerülésnél. Szép gesztus, hogy a medence szélét virágokkal díszítik, énekelnek és jókívánságaikkal halmozzák el a menyasszonyt!

 

 

A házas nő ettől kezdve minden hónapban a nidá után (tisztátalan időszak, a havi vérzés első vércseppjének megpillantásától számítva), a vérzése elmúltával kereste fel a mikvét. Az asszonynak a nidá első napjától kezdve minimum öt napot kellett várnia, majd egy önvizsgálattal meg kellett győződnie arról, hogy a vérzése elmúlt. Az önvizsgálat egy fehér géz vagy vattadarabbal történik, amelyet értelemszerű használat után meg kellett nézni, hogy tiszta-e. Ezt a következő hét napon reggel és délután is meg kellett ismételni, ugyanis hét tiszta napnak kellett eltelnie, és a hetedik napon napnyugta előtt kellett felkeresni a mikvét. A nidá időszakában levő nő a törvények szerint tisztátalan, és ebben az időszakban nem létesíthet testi kapcsolatot a férjével. Ilyenkor a pár külön ágyban aludt, és még csak egymás kezét sem foghatták meg. A férjnek aznap este szeretkeznie kellett a feleségével. Ha jól belegondolunk, ez a ciklus 12. napja, ami kiválóan alkalmas arra, hogy a nő megtermékenyüljön. A várandós nők értelemszerűen nem jártak a fürdőbe, és az elvált nők sem, mert nem volt férje, akivel házas életet élt volna. Azok közül a hölgyek közül, akik már átestek a változókoron, és nem kerülnek már nidá állapotba, sokan akkor is eljárnak mikvébe, azon a napon, melyen előtte szoktak. A rituális medencében alámerülni csak akkor lehet, ha az egész test valóban tiszta. Alaposan meg kell mosni a hajat és kifésülni, hogy ne legyen csomós. Levágni a körmöket, a műköröm ebben az esetben nem opció! A fül, az orr, a szem, és a hajlatok sem maradhatnak ki. A meztelen testen semmi nem maradhatott, ami hácicá, azaz elkülönítő dolog lenne, vagyis egyszerűen olyan dolognak számítana, ami megakadályozza, hogy a test azon része a vízzel érintkezzen, piszoknak számítana. Példának okáért a fejbőrön levő korpa is már hácicá.

Ezt úgy lehetett elérni, hogy a nők a merülés előtt alapos fürdőt vettek a kádfürdő részlegen. Le kellett venni minden ékszert,  a fogakat meg kellett mosni, fogselyemmel alaposan megtisztítani minden ételmaradéktól. Napjainkban kezd elterjedni az a szokás, hogy az asszonyok otthon végzik az előkészületeket, de a mikvébe érve nekik is le kell zuhanyozni. Sokan azonban mondhatjuk, hogy a nagy többség még mindig a mikvében készülődik, igazi „wellness szolgáltatások” mellett. Gondoljunk csak bele, hogy milyen jól tud esni egy forró fürdő a kádban! Nem nyitnak ránk az amúgy rajongásig szeretett gyermekeink, hogy most és azonnal nekik erre és arra lenne szükségük! Magunkkal foglalkozhatunk, „én időnket” töltjük, készülve az estére, hogy „szépek” legyünk a férjünk szemében!

A rituális medencében való lemerülés előtt a bálánit ellenőrizte, hogy nem tapadt-e hajszál a merülő testére, a bőrkeményedés rendesen le van-e reszelve, tiszták-e a fülek és a köldök. A bálánitnak kötelessége szólni, ha például nincs alaposan levágva a köröm, vagy egyéb dolgot észrevesz. Ha mindent rendben talál, akkor ő ellenőrzi azt is, hogy tökéletes módon menjen végbe a rituális megmerülés. Az alámerülés előtt a bálánit kíséri a medencéhez a nőt, és ellenőrzi, hogy háromszor megmerüljön úgy, hogy a víz eltakarja a feje búbját. A merüléskor a nőnek szét kellett tárnia kezét, lábát, az ujjait, hogy a víz minden testnyílását érje. Háromszor kell alámerülni és áldást mondani közben. A bálánit pedig kóser, kóser, kóser felkiáltással nyugtázza, hogy a megtisztulás tökéletesen megtörtént. Abban az esetben, ha valamit nem talál rendben, például nem érte víz a fejtetőt, vagy nem voltak széttárva az ujjak, kérheti, hogy merüljön le még egyszer. A bálánit az, aki segítő kezet nyújt a medencéből kifelé jövet, és áldást kér az asszonyra, a családjára és arra, hogy szép legyen a férje szemében! Kívánhatunk ennél szebbet nőtársunknak? Hiszen valamennyien a Férjünk szemében szeretnénk még nagyon sokáig a legszebbek lenni! Ennek pedig egyik alapja a mikve (is) lehet!