Középkori zsinagógák
Zsinagógaépítészet Magyarországon című sorozatunkban kronológiai sorrendben haladunk végig hazánk zsidó építészeti örökségein, érintve azokat az építészeti stílusokat, melyeknek jellegzetességei megnyilvánulnak a zsinagógákon is. Figyelemmel kísérjük ezeknek a korszakoknak sajátosságai mellett az adott zsinagóga közösségének kialakulását, hitéletét is abban a periódusban.
Magyarországon a 11. század második felétől kezdődött meg főként német, osztrák, cseh és morva területekről bevándorló askenázi zsidók megtelepedése. Többségük a keresztes háborúk hadai és az ismétlődő pogromok elől menekült nyugat- és észak- magyarországi városokba: Pozsonyba, Sopronba, Kismartonba, Esztergomba, Székesfehérvárra és Budára. A legtöbb európai országgal ellentétben a középkori Magyarországon a zsidók viszonylagos biztonságot élveztek, néhány kivételtől eltekintve nem voltak kitéve üldözésnek.
A zsidók IV. Béla 1251-ben kiadott, majd a 14. és 15. században újra és újra megerősített kiváltságlevelének köszönhetően a királyi kamaraszolgai státuszban éltek, ami azt jelentette, hogy magas adókért cserében személyük, vallásuk, vagyonuk és meghatározott jogaik királyi védelemben részesültek, peres ügyeikben a király ítélkezett. Létrehozhatták és működtethették vallásuk gyakorlására különböző intézményeiket.
Soproni Ózsinagóga
A középkori zsidó kultúra legrégebbi magyarországi emlékei Sopronban találhatóak. A város első zsinagógáját a Zsidó utcában – ma Új utca- építtette fel a város zsidó közössége 1350 körül. Egy pápai rendelet alapján, mely Magyarországon is érvényben volt, a zsinagóga nem nyílhatott közvetlen utcafrontra, így két lakóház közötti kis udvar mögött húzódott meg. A lakóházak közül egyik ispotályként szolgált, mely az átutazó zsidó kereskedőknek adott szállást, másik a sámesz (templomszolga) lakása volt. A zsinagóga különlegessége, hogy a férfi zsinagógarész, a női imaterem és a mikve (rituális fürdő) hármas felosztása Európa középkori zsinagógái közül Prága és Krakkó mellett csak Sopronban maradt fent.
A zsinagóga belső terébe lépve a férfizsinagógába jutunk, ahol a 13-14. század építészetére jellemző késő román és gótikus stílusjegyek fedezhetőek fel: csúcsívek alkalmazása, bordázatos díszek és a rózsaablak megjelenése. Keleti oldalán látható a falba mélyített tórafülke, melyet kétoldalt szőlőindákkal díszített, felül timpanonnal lezárt faragott keret övez. Középen helyezkedik el a hatszögletű alapon álló bima (tóraolvasó asztal). A nők a szertartások alatt a nyugati részhez kapcsolódó kisebb imateremben voltak, ahonnan a keskeny ablaknyílásokon követhették figyelemmel az eseményeket.
Az ispotály hátsó részében alakították ki a rituális fürdőt, a mikvét, mely két részből állt: egy szabályos meleg vizes kádfürdőből, és a rituális megmerítkezésre használt négyszögletes formájú kútból. A feltárások során a kútból különféle háztartási eszközök, edények maradványai is előkerültek, hiszen a mikve vize a kóserítás helyszíneként is szolgált, ám egyik-másik a megmerítés során beleesett, eltört, így maradt ránk.
1526-ban a zsidókat kiűzik a városból, a zsinagóga elveszíti vallási funkcióját, lakóházzá alakítják át. Az 1960-as évek végén Dávid Ferenc művészettörténész fedezte fel ismét, sor került az épület feltárására, műemléki helyreállítására. Ma múzeumként látogatható.
Budavári kis zsinagóga
A középkori Magyarország zsidó lakossága az 1526-os török hadjárat idején óriási veszteséget szenvedett. A virágzó budai zsidóság megszűnt, amikor Szulejmán szultán a zsidókat hajóra rakatta, Isztambulba és a török birodalom más városaiba szállíttatta. Így kerültek a mai Izrael területére, például Cfátba is magyar zsidók. Az elpusztuló zsidó közösségek helyére új bevándorlók jöttek. A Balkánról és a török birodalom távolabbi részeiről sokféle zsidó kolónia érkezett a meghódított magyar területekre. A Budára települők a mai Táncsis utcát népesítették be. Többségük kereskedő volt, jelentős áruforgalmat bonyolítottak le Bécs, a magyar királyság és a török birodalom különböző pontjai között. A 17. század végére a közel 1000 fős közösség tagjai 3 féle vallási rítust követtek: a nyugati országokból bevándorlók az askenázi, a spanyolországi eredetűek a szefárd, a Közel-Keletről származók a szír szertartásrend szerint imádkoztak.
Még a 15. században épült Táncsis Mihály utcában található kis zsinagóga feltehetően a szír rítusú zsidóság használatában volt, s ekkor kerülhettek fel falára a vörös festékes díszítések is. A Dávid-csillag alakzata köré a papi áldás szövege került: „Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Örökkévaló és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Örökkévaló és adjon neked békességet!” Az íjat és nyilat ábrázoló rajzban is egy bibliai idézet található: „A hősök íja megtörik, de a roskadozók erőre kapnak.” A korabeli zsidóság szemében a feliratok és ábrák védelmező szerepet jelenthettek a háborúk bizonytalan időszakában.
Amikor 1686-ban a keresztény seregek visszafoglalták a 145 éve török kézen lévő Budát, a zsidó lakosság fele elpusztult, másik felét hadizsákmányként kezelve szállították el Budáról. Így következett be a budai zsidó közösség másodszori, teljes pusztulása.
folyt.köv.
Források:
Podonyi Hedvig: Zsinagógák Magyarországon, Viva Média Holding
