Jeruzsálem. Az aranyváros. A béke városa. Dávid városa. A hely, ahol a szív megpihen. A hely, ahova az ember hazatér.
A hely, ahol ég és föld találkozik…

Ezt az érzést élte át több képzőművész és festő is, köztük az Ukrajnából 1990-ben alijázott Alex Levin is, akit magával ragadott a város atmoszférája. Mert Jeruzsálem más, mint az összes többi város. Gyönyörű bájával végigsimítja lelkünket, s az ember egyszerűen csak azt érzi: jó itt. Nem akar elmenni onnan. Örökkévalósággá tenné a múlandót. Mint ahogy Alex Levin is ezeket az impulzusokat próbálta megragadni és vászonra vinni.

Képein a tündöklő Jeruzsálem ezer arca ragyog. Hol napfelkeltében, hol naplementében. Utcáin vallásos zsidó emberek járnak, járműveket nem igen látni, és kifejezetten hiányoznak az alkotásokról a mecsetek és templomok. Levin a zsidóság legszentebb helyét egy sajátosan zsidó szemszögből ábrázolja: mentesen minden más vallás kegyhelyeitől.

Festményei fényárban úsznak, a Nap szikrázó ragyogása csillan meg az ősi város épületein. Szinte életre kel minden kő, és a sok ezer éves történelemről mesél. Dávid tornyáról és az Óváros falairól. Múltunkról, mely a jelenünkben él és ragyog.