A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres erőiről. Az elmúlt évtizedekben, hazánkban többféle módon is sor került a fegyveres erők tagjai ünneplésére. 1940-ben kormányzói rendelet június 28-át jelölte ki Honvéd Nappá. A rendelet szerint a Honvéd Nap a „fegyveres erők ünnepe” a katonai szellem és hadsereg belső erejének ünnepélyes megnyilatkozása a nemzet színe előtt. Az ötvenes évektől 1991-ig szeptember 29. volt a Fegyveres Erők, illetve a Magyar Honvédség Napja. A 82/1992. (V. 14.) kormányrendelet értelmében 1992-től a Magyar Honvédelem Napja május 21. Ez a nap Budavár 1849. évi megvívásának napja, ezen a napon foglalta vissza az ország fővárosát a Görgey Artúr (1818-1916) tábornok által vezetett honvédsereg Hentzi osztrák császári tábornok csapatából.
A komáromi vár felszabadítása után a magyar szabadságharc politikai és katonai vezetői Buda visszafoglalását tűzték ki célul, mely megfelelt a közvélemény várakozásának is, hiszen a főváros az ország szuverenitásának szimbóluma volt. A támadás gyors és látványos győzelemmel kecsegtetett, ami alkalmat adhatott a hadseregnek a pihenésre és az újoncok felvételére. 1849. április 29-én a feldunai hadtest zöme Komáromból Buda felé indult. A VII. hadtest két hadosztálya Pöltenberg Ernő (1808-1849) vezetésével Győrnél maradt, a VIII. hadtest mozgó része pedig a Csallóközben lévő császári erőket tartotta szemmel. A magyar sereg május 4-én érkezett a fővároshoz. Száma – a már előzőleg ott lévő Aulich-hadtesttel együtt – mintegy 31 ezer főt tett ki. Kmetty György (1813-1865) honvédtábornok hadosztálya még azon a napon rohamot kísérelt meg a vár ivóvízellátását biztosító vízmű sáncai ellen. Az akció azonban 200 főnyi veszteséggel végződött, és nem hozott sikert a Sváb-hegyről és a Nyárs-hegyről megszólaló magyar tüzérség működése sem. A kis kaliberű tábori lövegek nem veszélyeztették a vár falait. Úgy tűnt, hogy a támadó magyar sereg alábecsülte a védők erejét. Szabályos ostromra kellett felkészülni. Görgey Komáromból öt nehéz ostromágyút hozatott a szükséges lőszerekkel. Ezek megérkezése után, május 12-én indult meg a módszeres ostrom. Kijelölték a várfalnak azt a szakaszát, amelyen rést kellett törni. Ezután a hadsereg tüzérparancsnoka, Psotta Móric alezredes irányításával megkezdődött a réstörő és az ezt fedező ún. leszerelő ütegek helyének előkészítése. Fedezéket készítettek a tábori ütegeknek is, közben pedig időről-időre lőtték a várat, hogy eltereljék a védők figyelmét. Szintén ez volt a célja a gyalogság látszattámadásainak.
A budai várőrség parancsnoka, Heinrich Hentzi (1785-1849) tábornok ekkor nehézágyúival kíméletlenül bombázás alá vette Pestet. A reformkor építészetének büszkesége, a pesti Duna-sor hamarosan a földdel vált egyenlővé, és a katonai szempontból indokolatlan lövetés sok polgári áldozatot követelt. Május 16-án reggel megszólaltak a magyar sereg ostromágyúi is. Egész nap lőtték a falakat, így a várfal nyugati és délnyugati részén, a Fejérvári kapu környékén hatalmas rések keletkeztek. 17-én virradóra az I. és a III. hadtest, valamint Kmetty hadosztálya általános támadásra indult, de a még túl magasan levő résen át a honvédek nem tudtak behatolni a várba. A magyar nehézütegek folytatták a várfal lövését. A döntő roham május 21-én hajnalban kezdődött. Az I. hadtest csapatai a várfal Krisztinaváros felőli szakasza ellen indultak támadásra, a III. a Bécsi kaput és a Vérmező felé eső sarokbástyát, míg a Kmetty-hadosztály a vízivárosi vízmű sáncait vette ostrom alá. A golyózápor közepette legelőször az I. hadtest csapatai jutottak be a várba hajnali négy óra körül. A Szent György térrel szemközti – viszonylag alacsony – falakat egy önkéntesekből álló század mászta meg, majd a 47. honvédzászlóalj katonái is benyomultak a várkertbe. Az itt álló olasz Ceccopieri-zászlóalj ekkor letette a fegyvert. Ezt követően a Máriássy-hadosztály többi csapata is bejutott a várba. Egy zászlóalj élén ekkor maga Hentzi indult meg, hogy visszaverje a támadást. Az őket fogadó sortűzben azonban halálos sebet kapott, katonáit pedig szuronyroham vetette vissza. Ezzel egy időben a III. hadtest csapatai betörtek a Bécsi kapunál. Röviddel később Kmetty is sikert aratott, elfoglalva a vízmű sáncait. Hentzi helyettese, Alois von Alnoch (1799-1849) ezredes ekkor a robbantásra előkészített Lánchídhoz ment, de az aknák őt magát pusztították el, a híd alig rongálódott meg. A még fogságba nem esett császári csapatok a királyi várba vonultak vissza, ahol reggel hét óra körül letették a fegyvert. A május 4. és 21. közötti ostrom alatt az osztrák hadsereg négy elsőrendű hadosztályát veszítette el, 710 katona elesett, 4200 fő, köztük 113 tiszt hadifogságba került. A kétségtelenül jelentős – nagyságrendileg csak az ozorai diadalhoz mérhető – győzelmet hozó harc 370 magyar honvéd életét követelte, és 670-en sebesültek meg.
A katonai szervezetek több helyen tartanak megemlékezést, többek között a budai hősök emlékére a Dísz téren 1893-ban felállított Honvéd-szobornál. A szobor egy zászlót tartó, harcba rohanó fiatal katonát mintáz, a talapzaton található felírás: „1849. május 21. Szabad hazáért!”.
