וַיְדַבֵּר יְהוָה, אֶל-מֹשֶׁה לֵּאמֹר דַּבֵּר, אֶל-אַהֲרֹן, וְאָמַרְתָּ, אֵלָיו:  בְּהַעֲלֹתְךָ, אֶת-הַנֵּרֹת, אֶל-מוּל פְּנֵי הַמְּנוֹרָה, יָאִירוּ שִׁבְעַת הַנֵּרוֹת.

 „És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Szólj Áronhoz és mondd neki: Midőn felteszed a mécseseket, a lámpás előrésze felé világítson a hét mécses.”
( IV.M. 8/1-2.)

A Szentélyben, bizonyos szolgálat (עבודת הקודש) kizárólag a kohénok feladatköréhez tartozott. Ebben a Menóra kezelése hozzátartozott. Rabbi Nahmanidesz szerint a mondat Hasmoneus vezetőkre (is) utal, akik Áron leszármazottjai voltak, és a Szentély megtisztítása után, annak felavatásakor (hanuka) gyújtották meg a gyertyákat. A fenti mondatból kikövetkezhető, az is, hogy a főpapnak nem kizárólag a Szentély falain belül lesznek feladataik a jövőben. Midras Rababan olvasható, hogy „az áldozatokat ők mutatják be, amíg működik a Szentély, de a gyertyagyújtás előírása fennmarad örökre. És azon áldások, melyeket rád bíztam (a kohanita áldás) soha sem válnak érvénytelenné”.

Az előbbi hetiszakasz (Naszo) utolsó nagy egysége, a fejedelmek felajánlásairól szól. A hagyományos Tóramagyarázók kérdezik: Hogy kapcsolódik ez a Menórához? Rási szerint azzal, hogy amikor Áron látta a fejedelmek felavatási ajándékait nagyon elszomorodott, hogy ő és a törzse (Lévi) nem vehetett részt benne. A Szent Áldassék így szólt hozzá: „A te részed fontosabb az övéknél, mert te fogod meggyújtani és rendben tartani a gyertyákat. Az ajándékok felajánlása egyszeri alkalom volt, viszont a gyertyagyújtás örök parancs.”

Néhány gondolat a Menóráról. Időszámitásunk után 70-ben a Szentély lerombolását követően diadalmenetben, mint hadizsákmányt végighordozták Róma utcáin. Ezt örökítette meg Titus diadalíve, megjelenik korabeli ezüst dénáron is, amit ebből az alkalomból vertek ezzel a felirattal „Judea capta” ( Judea elesett).

A Menóra pontos leírását olvashatjuk Mózes II. könyve Teruma hetiszakaszban ( II.M. 25/31-40.) A Tórai leírásból azonban elég nehezen képzelhetjük el, hogy is nézhetett ki ez a rituálisan fontos tárgy, mely szerepel Izrael állam címerén.

A Tórai leírásból kiderül, hogy a Menóra hétkarú gyertyatartó volt. De az, hogy hogyan is nézett ki, azon a történészek véleményei megoszlanak. Mindenki egyetért abban, hogy volt egy központi ág, amelyből hat oldalág szimmetrikusan ágazott szét mindkét oldalon. A vita azon van, hogy a három-három oldalág miképpen ágazott szét a központi részből és milyen vonalban haladt a központi ághoz képest.

Josephus Flavius az ókori zsidó történész leírásában a Menóra , egy vasvillaként képzelhető el. A hét karja közül hat körívben csatlakozott a központi karhoz ( más néven szárhoz). A 3-3 oldalágak tehát sugarasan és egymással párhuzamosan ágaznak el a középső centrális fokról. Ez a leírás megfelel rómaiak által készített ábrázolásnak. Ez a Menóra ábrázolás zsidó szimbólum lett, a mai Izrael parlamentjében, a Kneszetben is ilyen Menóra látható.

Ezen a „Menóra képen” azonban a vélemények máig megoszlanak. Sok jelentős rabbi, Biblia-kommentátor ellenvéleményt fogalmazott meg. Rási (Rabbi Slomó ben Jichák, 1040-1105) szerint a Menóra, oldalágai egyenes vonalban, rézsútosan ágaznak el a központi szárból
Ez Maimonidész (Rabbi Ávráhám ben Móse ben Májmon, 1186-1237) véleménye is, aki rajz illusztrációkat is készített a Menóráról.

Ibn Ezra (Ávráhám, 1089-1164) exegéta elképzelése az előzőektől is eltérő. Azt állította, hogy a középkori Spanyolország királyi palotáiban, nemesi kastélyaiban használt változó karú gyertyatartókhoz hasonlatos lehetett. A hat oldalág spirális vonalban ágazott a centrális szárból. Az ágak vagy karok két oldalt egyenes vonalban, sugarasan irányultak felfelé.

A Tórai leírás alapján, a többségi vélemény az, hogy a központi ág fontosabb, mint a mellékágak elhelyezésének kérdése. A Menóra leírásának sarkalatos elemei a meggyújtandó olajat tartalmazó csészécskék, amelyek a központi ág és rajta a központi csészécske felé irányulnak. Nehezen elképzelhető, de a kanócok állása is olyan volt, hogy a központi ág felé kellett mutatniuk: „Szólj Áronhoz és mondd neki: Midőn felteszed a mécseseket, a lámpás előrésze felé világítson a hét mécses.” Vagyis a hangsúly, azon van, hogy a hat oldalág lángjait kell a középpont felé irányítani. Még ennél is összetettebb az, hogy hogyan kellett, hogyan lehetett a már eleve középpontba állított ágat és a rajta meggyújtott lángot középpontba helyezni?

A Kabbala bölcsei a Menóra vizuális képét, szimbolikusan értelmezik. Abból indulnak ki, hogy a világ, melyet csak érzékszerveinken keresztül, empirikusan foghatunk fel és értelmezhetünk, önmaga tükörképe egy ideális állapotnak, a Teremtés folyamatának még romlatlan eredeti létezésnek. A Spinoza szerint „lenti” világ materiális tükröződése a „fenti”, szubsztanciális isteninek”. A Teremtés könyvében is olvastuk a kezdetekről:

וַיְכֻלּוּ הַשָּׁמַיִם וְהָאָרֶץ, וְכָל-צְבָאָם.

„ Így bevégeztetett az ég és föld és minden seregük.”
( I.M. 2/1.)

A kiindulópont a kezdet lényeges momentuma, „fent” és „lent” fogalmi létrejötte, amiben egyben, mint lényegi elem el is különülnek.
„Érzéki” világunkban a „lent” a létezés háromdimenziójú és egyben véges a tere. A „relativitáselmélettel” a kérdés beemeli a negyedik dimenziót: az „idő” kérdését. Ebben a bipoláris világnézetben a logika alapján kell lennie egy anyagtalan, spirituális öröklétezés is. Az amit צְבָאָות „ Cevaot” a mennyei „sereg”, mennyei „forrás”-nak nevezünk, értelmezünk. Az a világ, ami a mi földi, anyagi világunk „ÉGI MÁSA”, egy steril, anyagtalan végtelen és időhöz nem köthető szubsztancia. „Szubsztancia”, amit a racionális zsidó filozófus Spinosa „ I-enképpel” azonosít.

Jóval előtte, Maimonidész (Rabbi Ávráhám ben Móse ben Májmon, 1136-1204) kihangsúlyozza, hogy ha I-enről többet mondunk, mint az, hogy „EGY” az merő blaszfémia. Ha a Tóra »Isten karjáról« vagy »Isten haragjáról« szól az merő antropomorfizmus, jelképes kifejezés, hiszen I-ten nem anyagias, időben létező, mulandó ember. A kérdés kényes paradigma.
Olvassuk:

לֹא תֹסִפוּ, עַל-הַדָּבָר אֲשֶׁר אָנֹכִי מְצַוֶּה אֶתְכֶם, וְלֹא תִגְרְעוּ, מִמֶּנּוּ

„ Ne tegyetek hozzá….és ne vegyetek el belőle”
( V.M. 4/2.).

Tóra I-tenről adott képi leírásai nem emberi értelemben valóságosak. Csak emberi értelemre kivetített szimbolikus, átvitt értelmű jelképek. Tóra igazsága örök, amihez nem lehet hozzátenni vagy elvenni. Ebben a logikai meggondolásban a végtelen örök-állandó a szellemi léthez képest, a mi emberi létezésünk, mint múló állapot is „szimbolikus”.

Rabbi Bachja ben Áser szerint, aki követi az előbbi logikát, a Menóra is egy misztikus szimbólum, melyet az előbbi „Fenti” „Lenti” létezés összefüggésben kell értelmezni. Az I-eni sugallatra Mózes által készíttetett mozgatható Sátor kellékeként ismert, a Salamon által épített I. Szentélyben is használt, végül az Ezra Nehemia és Zerubábel álatl épített II. Szentélyben meggyújtott Menóra, egy világi, „lenti” fogalom, aminek kell lennie egy „fenti” misztikus égi megfelelőjének. Ebben a kontextusban, ha „fent” a szférák világa, akkor a „Fenti” Menóra „ világító ereje, I-ten teremtő energiája.

Amikor בְּהַעֲלֹתְךָ, אֶת-הַנֵּרֹת, אֶל-מוּל פְּנֵי הַמְּנוֹרָה, יָאִירוּ שִׁבְעַת הַנֵּרוֹת. „Midőn felteszed a mécseseket, a lámpás előrésze felé világítson….” , a Menóra lámpásainak fénye Ö-kkévaló „fény energiájává” szublimálódik, hogy I-ten szubsztanciális energiájával töltse, világítsa be a teremtett, véges világot. Kabbala szerint, a Teremtés hét napján, az Ö-való minden napon egy szférát aktivált a világot beragyogó spirituálist, a létezést fenntartó kisugárzásához. . A Menóra hét ága a hét szféra, csatorna melyen keresztülül az I-eni égi fény-energia a „LENT” világába áramlik.
Tóra előírása: „a lámpás előrésze felé világítson a hét mécses…”? Az „előrész” nem a Menóra középső centrális lámpása, hanem az „égi” a „FENTI”, a szellemi Menóra, a szférák világának szimbóluma.