Történt egyszer, réges régen, mikor a zsidók már majd negyven éve vándoroltak a sivatagban, hogy egy nem is annyira szép napon, hirtelen elegük lett. Megunták a gyaloglást, a meleget nappal, a hideget éjjel, a szárazságot, a szelet, a homokot, a köveket, a várakozást, a sátorépítést, a sátorbontást és úgy általában mindent, ami egy ilyen hosszú úttal együtt jár. Nem kértek többet a csodákból, a mannából, a csapásokból, a harcokból és a küzdelemből. Eleinte csak gondolkodtak, tanakodtak, tépelődtek, tűnődtek és latolgattak. Később már zúgolódtak, morogtak, panaszkodtak, sopánkodtak, sőt néha lamentáltak is! Az elégedetlenség végül Mózes elé vitte az embereket. A legmérgesebb így szólt:
– Mózes! Figyelj ránk! Kis híján negyven éve vándorlunk, gyalogolunk, kutyagolunk, poroszkálunk! Esszük a mannát, nyeljük a port, tüsszögünk és prüszkölünk a homoktól, a ruhánk piszkos, a lábunk sebes, hetente új sarut kell készítenünk! Fogy a víz, poshadt is már, inni meleg, fürdeni hideg, meg valami úszik is a tetején.. Áruld el nekünk, mikor érünk már oda?
A társa, aki csak kicsit volt nyűgös és sokkal fiatalabb is volt, hozzátette:
– Én már vándorlásban születtem, nem bánom, hogy meleg van, hogy fúj a szél, hogy a lábam sebes, de a manna unalmas, a víz kevés és langyos, fura szaga is van, elfáradtunk, alig vonszoljuk magunkat. Nem bírjuk már sokáig. Kérlek, Mózes áruld el végre, mikor érünk már oda?
Sorban álltak elő az emberek, volt köztük morcos, ingerült, morgós, nyűgös, durcás. Nagyon úgy festett, hogy mostanra megorroltak, dúltak-fúltak, zsörtölődtek, házsártoskodtak, tajtékoztak és nyekeregtek. Megszólalt a hang a fejükben és egyre hangosabban duruzsolt, zümmögött, kerepelt: “nem bírod, nem tudod, nem akarod”. Azt gondolták, hogy ennél rosszabb, nehezebb, szelesebb, melegebb, porosabb, morgósabb, sebesebb, nyűgösebb már nem lehet. Nagyot tévedtek. Az elcsigázott csapatot mérges kígyók hada támadta meg, marták, harapták, szúrták az emberek lábát, bokáját, térdét, némelyik olyan nagy volt hogy nem átallotta tomporon kapni őket.
Lett is nagy riadalom! Szaladtak szana és széjjel, bújtak volna az égő szájú hüllők elől, ha lett volna hová! Ismét futottak Mózeshez!
– Mózes!!! Segíts! Sajnáljuk, hogy elégedetlenkedtünk, kérlek, most, utoljára segíts rajtunk! Ments meg minket! Kérd meg az Örökkévalót, hogy tüntesse el ezeket a szörnyeket!
Mózes rémülten látta a tekergőző kígyórengeteget, ahogy üldözik az embereket és mérget fecskendeznek beléjük a hatalmas, hegyes fogukkal! Könyörögni kezdett a zsidók életéért, kérte az Örökkévalót, hogy hárítsa el ezt a csapást róluk. Távolabb ment a sikoltozó, kiáltozó, menekülő tömegtől és meg is kapta az Örökkévaló utasítását. Visszament az emberekhez, megállt a hömpölygő kígyókupac mellett és így szólt:
– Az Örökkévaló arra utasított, hogy készítsek egy hatalmas rézkígyót! Szaporán, hozzátok a rézedényeiteket, beolvasztjuk és megépítem ahogy azt az Úr nekem parancsolta! Amikor készen lesz, felnéztek rá, az egek irányába és, akit a kígyó megmart, rögvest meggyógyul a harapásból és élni fog!
Egy pillanatnyi néma csend után több sem kellett a népnek, ismét kétségbeesetten kiabálni kezdtek!
– Mózes, Mózes! Biztosan ezt kérte tőled az Örökkévaló? Nem értettél félre valamit?
– Nem bálvány az, amit építened kell?
– Emlékszel az aranyborjúra, az is fémből volt, az is állatot ábrázolt, abból mekkora baj volt, miben lesz ez más?
– Nyugodjatok meg és tegyétek, amit mondtam! – szólt Mózes. – A kígyót nem fogjátok imádni, nem fogjátok szeretni, nem fogtok imádkozni hozzá, nem gondoljátok, hogy isteni hatalma van. A kígyó lesz a gyógyír a sebetekre! Ha ránéztek, a félelmetekkel néztek szembe, ettől megerősödtök és legyőztök minden akadályt!
Gyorsan összeszedték az edényeket, olvasztották a rezet, öntötték a formát, építették az állványt, Mózes pedig megformázta a hatalmas rézkígyót, pont, ahogyan az Örökkévaló parancsolta neki. A félelmetes kígyószobor ott magasodott a zsidók sátrai fölött, amikor valamelyiket megmarta egy csúszómászó, felnézett a rézkígyóra, az ég irányába és azonnal meggyógyult.
Az emberek abbahagyták a zsörtölődést, lamentálást, morgást, höbörgést és folytatták útjukat Kánanán felé. Legyőzték a félelmeiket, nem hallgattak többet a duruzsoló hangra, ami a fejükben bizonygatta, hogy nem bírják már tovább. Egy szép csillagos estén a tábortűznél ülve egy öreg ember így szólt az ott játszó gyerekekhez:
– Látjátok, néha, hogy sikerüljön, amit elterveztetek, saját magatokat kell legyőznötök és, bizony, az a legnehezebb!
Kígyókereső
Hol találkoztunk kígyóval a Tórában?
Hol találkozunk kígyó mintával a mindennapi életben?
Hol láthatunk élő kígyókat?
Milyen kígyófajtákat ismersz?
Tudtad, hogy Magyarországon hét őshonos kígyó él? Van köztük mérges is, szerencsére emberre egyik sem igazán veszélyes!
(keresztes vipera, haragos sikló, rákosi vipera, erdei sikló, rézsikló, vízisikló és kockás sikló)
Készítsünk barátságos papírkígyókat!
A sablon letölthető és kinyomtatható innen:
https://mrprintables.com/snake-finger-puppets/
Ha saját magad szeretnéd megrajzolni, kell hozzá egy négyzethálós lap, néhány színes papír, írószer, ragasztó, olló.
1., Szerkeszd meg a sablont a négyzethálós lapon, vágd körbe, ezt fogod később körberajzolni a színes papírokon.
2., Válaszd ki a színes papírt, rajzold körbe a kígyó formát és vágd ki. Díszitsd ki a kígyót, rajzolj rá orrlyukat, szemeket és olyan mintázatot, amilyet szeretnél!
3., Ragasztóval kend be a fejnél az alsó a testnél pedig az egyik oldalon lévő
füleket. Illeszd össze először a testen lévőket, majd a fejnél lévőt fordítsd a fej alá és pár másodpercig tartsd, hogy jól megragadjon.
Használhatod ujjbábként, de a virágágyásban is remekül mutat.
