A szeretet szavával köszöntöm minden Kedves Hitsorsosomat Ékev szentírási szakasz szombatjára készülve!
A tanítás szóljon a második vigasztaló háftóróról.
“És szólott Cijón: Elhagyott engem az Ö – való és az Uram elfelejtett.”
(Jesájáhu: 49, 14.)
Jesájáhu prófétánk úgy állítja elénk Cijónt, mint elhagyott feleséget, aki gyermekeit gyászolja. Kétségbeesik jövője miatt. Azt gondolja: “Az én Uram elfelejtett.” Az egykori zsidó nép nagy része elveszítette reményét a nemzeti megújhodásban. Azt gondolták, hogy Izráel története végleg lezáródott.
“De vajon elfelejtheti – e az asszony az ő gyermekét, hogy ne könyörülne teste magzatán? Igen mindezek elfelejthetők, de Én meg nem feledkezem rólad.”
(Jesájáhu: 49, 15.)
Még egy anya könyörülete is hiányozhat gyámoltalan gyermekei iránt, de Ö – való jósága nem. Az ugyanis tartósabb, mint a legerősebb emberi érzelem.
“Jártasd körül szemedet és lásd valamennyien összegyűltek, eljöttek hozzád. Életemre, úgymond az Ö – való, mindannyit, mint drága ékszert öltöd magadra és magadra csatolod, mint egy mennyasszony az ő díszeit.”
(Jesájáhu: 49, 18.)
Minden gyermeked, még a gonoszok, akik eltávoztak tőled, azok is eljöttek hozzád. Jesájáhu prófétánk a Zsidó Haza visszatérő gyermekeit a menyasszonyi díszhez hasonlítja, amely most Cijón számára az özvegység jelei helyébe lép.
“Te magad pedig azt fogod mondani szívedben: Ki szülte számomra ezeket, mikor én gyermekeimtől megfosztott és elhagyatott voltam, számkivetett és hontalan bolyongó, – és ezeket ki nevelte föl?
Íme én egyedül maradtam és ezek honnan valók?”
(Jesájáhu: 49, 21.)
A számkivetettek visszatérése kapcsán alig hiheti, hogy ő az anyja mindezeknek a gyermekeknek, akik a Szentföldtől távol születtek és nőttek fel. A számkivetett kifejezés tehát nemcsak az elhúrcolt, elűzött egykori lakosokra alkalmazható, hanem átvitt értelemben Cijónra és általa Izráelre vonatkozik.
Ékev hetiszakasz kiemeli Izráel fontos kötelességét, hogy fenntartsa szellemi egységét a kánaánita bálványimádással szemben. A második vigasztaló háftóró pedig, felismeri, hogy az ember nem él csak kenyéren és megérti, hogy az I – ten – i szeretet alkalmassá teszi Izráelt arra a szerepre, hogy “az Ö – való szolgája” legyen. Mégpedig oly módon, ahogyan azt Jesájáhu prófétánk felfogta.
“Így szól az Ö – való: Hol van anyátok válólevele, amely azt bizonyítaná, hogy elküldtem őt, avagy hol van a hitelező, akinek eladtalak titeket? Csakis bűneitek miatt kerültetek rabságba, csupán bűneitek miatt lett elűzött anyátok!”
(Jesájáhu: 50, 1.)
A számkivetettek elcsüggedésének másik oka a kétség volt, hogy vajon Ö – való azzal, hogy számkivetette Izráelt, nem vált-e el tőle?
A felelet világos, de ezt csak Jesájáhu prófétán keresztül kapják meg:
“Hol van anyátok get-je”, ami a válást véglegessé tenné?
Ilyen nincs.
Akkor Izráel még most is Ö – való népe és nincs akadálya a régi viszony helyreállításának.
Ha nincs ilyen okirat, amely bizonyítaná a válást, szabad az út a kibéküléshez.
Az Ö – való szolgája az ideális Izráel, a megszentelt kisebbség, amely kész szenvedni és meghalni hitéért. Kész tűrni minden kegyetlenséget és üldözést azoktól a testvéreitől, akik vakok és süketek a kor jeleivel és Ö – való céljainak megvalósításával szemben.
