Az őszi ünnepeinket megelőző elul hónap, valamint a ros ha’sanától jom kipurig tartó tíz bűnbánó nap, avagy a megtérés tíz napja (tisri hó 1-10) a szlichot – az engesztelésért mondott könyörgő imák – jegyében telik. Mózes, prófétáink legnagyobbika elul hónap elsején ment fel Szináj hegyére, hogy irgalomért esedezzen népünk számára az aranyborjú bűne miatt. 40 napig, egészen jom kipurig maradt ott, mikor végül az Örökkévaló kimondta a címben idézett mondatot (Mózes IV. 14. 20). Szefárd és keleti (mizrachi) zsidók már a hónap első napjától kezdve, askenázi zsidók pedig a ros ha’sanát megelőző szombat kimenetele után, azaz vasárnap hajnalban kezdik mondani a szlichot imákat. Amennyiben ros ha’sana hétfőre vagy keddre esik, mint a következő, 5782. esztendőben, akkor az ünnepet megelőző utolsó előtti vasárnap hajnala a kiindulópont (az idén elul hó 21, azaz augusztus 29).
Nem az említett eltérés az egyetlen a szefárd és askenázi szokásvilág között. Abban mindkét nagy tábor tagjai megegyeznek, hogy az imádkozást kora reggel, virradat előtt kell elkezdeni: legalkalmasabb erre az éjszaka utolsó harmada. Valaha a Tanachból vett idézetek hangzottak el a viduj (bűnvallomás) előtt, amelyek egyértelművé tették az ima időpontját:
„Kelj föl, zokogj éjjel, az őrszakok elején…”
(Jeremiás siralmai, 2. 19).
Ezt írja elő a Sulchán Áruch és ezt erősíti meg néhány ma is mondott részlet, mint például az 5. zsoltár versszakok végén ismétlődő 4. sora:
„Örökkévaló, reggel halljad szavamat”.
Éppen ezért az, aki kényelmi szempontból délben vagy kora este, lefekvés előtt kezd szlichotot imádkozni, ellentmondásba keveredik a szöveggel. Erre két megoldás van: vagy kihagyja az imából ezeket a részeket, vagy abban a tudatban mondja, hogy mások betartják az időpontot és imájuk egész Izrael nevében szól. A legtöbben mégis a szertartás fontos részének tartják, hogy az ember hajlandó legyen néhány órát feláldozni az éjszakai pihenéséből.
Faluhelyen (és olyan városokban is, ahol egymáshoz közel laktak a zsidók) szokás volt, hogy a hitközség samesze szlichot (jiddisül szlichesz) idején hajnalonként bekopog hittestvérei házába, hogy felébressze őket. Vidám kis történetet mesélt egy ortodox barátom: a samesz egyszer véletlenül a soron következő ház szomszédságában lakó református családhoz kopogott be és ahogy szokta, bekiáltott az ablakon: szlichesz, szlichesz! A lakók felébredtek és a gazda így szólt a feleségéhez: hallod? A zsidó azt kiabálja, hogy szél lesz!
Az Örökkévaló egész évben szívesen fogadja a bűnbánó megtérőket, de ez a jom kipurig, az engesztelés napjáig tartó időszak különösen alkalmas arra, hogy az irgalom napjaivá váljék – írja a Sulchán Áruch. Elul havában az újhold második napjától kezdve minden hétköznap – a hónap utolsó napját kivéve – a reggeli ima után megfújják a sófárt, megtérésre ösztönözve a népet. „Avagy megfuvatik-e a harsona a városban s a nép nem ijed meg?” – kérdezi Ámosz próféta (3. 6). Ugyanattól a naptól kezdve szefárdok jom kipurig reggel és délután, askenáziak smini aceret, azaz szukot záróünnepe napjáig reggel és este elmondják a 27. zsoltár, amely mindhárom ünnepre utal: „Az Örökkévaló a fényességem” (ros ha’sana) „és segítségem” (jom kipur) „… a bajok napján sátrában rejt el” (szukot).
A gondosan összeállított imarend bibliai idézeteken kívül többnyire a VII. és XI. század (gaonok kora) között született imákat tartalmaz. Általában állva mondják a szlichot imákat, de akinek ez nehezére esik, elég, ha mindössze két résznél áll fel,
ezek:
Az Isten-Király a könyörület trónján ül és
Az Örökkévaló tizenhárom tulajdonsága
(Mózes II. 34. 6-7).
Askenáz szokás a szombat kimenetele után és ros ha’sana előestéjén éjfélkor, a többi napokon közvetlenül a hajnali ima előtt kezdeni a szlichotot. Szefárd közösségekben minden nap ugyanabban a hajnali az időpontban mondják. Könnyítések azért vannak: akinek a korai kelés gondot okoz a napi munkája miatt, elegendő, ha az általa megszokottnál kissé korábban kel, és mivel így kevesebb ideje marad, nem köteles végigmondani a teljes liturgiát, amely körülbelül egy órát venne igénybe. Akinek ez is probléma, elég, ha hétfőn és csütörtökön mondja el, de a megtérés tíz napjában mindenképpen ajánlott. Ebből következik, hogy egyedül is lehet szlichotot mondani, de bizonyos megkötésekkel: kimaradnak az arámi nyelvű könyörgések, az Örökkévaló tizenhárom tulajdonságát pedig nem imaként, hanem a Tóra részeként, megfelelő dallammal szabad csak felolvasni.
Askenázi szokás szerint a ros ha’sana előestéjén mondott szlichoton nők is részt vesznek. Szefárdoknál minden alkalommal csatlakoznak nők a férfiakhoz, többen közülük meleg italt készítenek az imádkozók számára. Szefárd szokás a teljes kadis „titkabel” (fogadtassék el) kezdetű sora előtt betoldani egy rövid imát és a következő idézetet:
“Az Örökkévaló, őseitek Istene tegyen hozzátok ezerszer annyit, mint vagytok, és áldjon meg benneteket, amint mondta felőletek”
(Mózes V. 1. 11).
Kurd zsidók lábbelijüket lehúzva, gyékényre ülve még egy imát és néhány költeményt beiktatnak az imarendbe.
Az előimádkozó személyét illetően is vannak előírások. Elsősorban az jöhet számításba, akit a közösség méltónak tart rá vallási ismeretei jóvoltából, amellett legalább harminc éves és családos. Amennyiben nincs ilyen, bárki elláthatja a feladatot, a lényeg, hogy kijelölése ne okozzon konfliktust a közösségben.
Végül egy megtörtént eset Jeruzsálemből. Simon Pereszről mesélték, hogy egyszer egy szefárd zsinagógába jelentkezett be szlichotra, ahol egy igaz emberként tisztelt rabbi imádkozott elő. Mikor a bűnvallomás részhez ért, a rabbi nem tudta visszatartani könnyeit. Peresz csodálkozva kérdezte a mellette ülőt: Milyen nagy bűne lehet ennek a tiszta embernek?
Ezt a választ kapta: minél nagyobb egy ember, annál inkább érti, mit jelent az Örökkévaló ítélete.
Törekedjünk rá, hogy nagy emberekké váljunk.
