Minden év augusztus 20. napja: Magyarország nemzeti és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A magyar történelemben az államalapító király 1083. augusztus 20-i szentté avatásától szerepet játszik Szent István emlékezete, amit koronként eltérően értelmeztek és ünnepeltek. Az Árpád-korban az uralkodó dinasztia legitimációját szolgálta az István-kultusz, melyet a később hozzákapcsolódó Szűz Mária-tisztelet egyházi jellegűvé változtatott. 1686-ban XI. Ince pápa Buda visszafoglalása alkalmából elrendelte, hogy a katolikus világ évente emlékezzen meg Szent Istvánról. 1771-ben Mária Terézia országos ünneppé minősítette Szent István napját, és Budára hozatta a Szent Jobbot, ezzel fejezve ki, hogy a Habsburgok legitim magyar uralkodók. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni Bach-korszakban nem engedélyezték a független magyar államot jelképező első király ünneplését, de 1891-ben Ferenc József munkaszüneti nappá tette augusztus 20-át. A két világháború között újra a nemzeti érzelmek kerültek előtérbe, így az 1938. évi székesfehérvári országgyűlés törvénybe iktatta Szent István emlékét és a nemzeti ünnepet. A kommunista hatalom ezt nem törölte el, hanem 1950-től a népköztársaság, illetve az alkotmány ünnepének nevezte. A rendszerváltás után, 1991-ben az Országgyűlés a nemzeti ünnepek közül kiemelve állami ünneppé nyilvánította.

Az államalapító István király zsidósághoz való viszonyát az emlékezet és a történelemtudomány egyaránt kedvezően ítéli meg. A magyar államalapítás idejéből írásos dokumentumok jelzik a zsidók jelenlétét, zsidó közösségek létezését. Szent István (1000-1038), Szent László (1077-1095) és Könyves Kálmán (1095-1116) idején Magyarország befogadta a cseh és német területekről betelepülő, néha menekülő zsidókat. A kora Árpád-korban a zsidóság betelepülése még meglehetősen gyér volt: a források, utalások korlátos száma is ezt támasztja alá.

A fent említett Szent István-i szemlélet részben visszaköszön az Intelmekben, azaz I. István király intelmei Imre herceghez, mely a korszak legjelentősebb magyar irodalmi alkotása, Istvánnak fiához, a trónörökös Imre herceghez intézett Admonitiones (Intelmek) című latin nyelvű műve.

A sokat idézet sorok a „vendégek befogadásáról és gyámolításáról” fejezetben ekként hangzanak:

„A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.”

Az istváni intelmeket azonban nem lehet egy az egyben átültetni a mai viszonyok közé, azaz a „vendégek” fordulat a római királyokhoz érkező „nobiles et sapientes”-hez, azaz „nemesekhez és bölcsekhez” hasonlatosak.
Vagyis Szent István itt inkább a kor katonai és tudományos elitjére gondolhatott.

Azonban az kétséget kívül kimondható, hogy I. István király nagy formátumú, korát jóval meghaladó államalapító uralkodó volt.

Emlékezzünk rá, ünnepeljük együtt az államalapítást augusztus 20-án!

(Írásunk tavaly jelent meg, ám mondanivalójából mit sem veszített.)