A szeretet szavával köszöntöm minden Kedves Hitsorsosomat Szukkajsz félünnepének szombatján!
Bölcseink tanítása szerint a “négyfajta növény” micvája felér a Tóra-i parancsolatokkal. Az eszróg szó számértéke 610, amelyhez hozzáadjuk a három többi növényt, az így kapott szám 613, amely megegyezik a Tóra micváinak, parancsolatainak számával.
Rabbi Elázár ben Jehuda, aki 800 évvel ezelőtt volt az akkori európai kultúra egyik fellegvárának számító Worms városának rabbija, a következőket mondotta:
A Tóra első betűje a “bész” (BRÉSISZ), Mózes V. könyvének utolsó betűje pedig a “lamed” (JISZRÓÉL). A Prófétai – és Szentiratok rész első betűje a “vav” (VÁJHI), az utolsó pedig a “lamed” (VeJÓÁL). Ha ezt a négy betűt a megfelelő sorrendben összeolvassuk, akkor a lülev szót kapjuk.
Ebből a wormsi rabbi azt a következtetést vonta le, hogy aki a háláchának megfelelően betartja a “lülef rázásának” előírását, az olyan mintha megtartaná a Tóra, a prófétai könyvek és a többi szentirat valamennyi parancsolatát. Tehát Rabbi Elázár ben Jehuda a lülevet tette meg a négyfajta növény közül tanítása középpontjának. Okfejtését alátámasztja, hogy az egész micvát a lülevről nevezték el és az áldásban is a lülev lengetését említjük.
Vegyük sorra a négyféle növényt!
- Az eszróg (citrusalma, izraeli déligyümölcs) – kellemes illata és haszna is van: a gyümölcsökért adunk hálát vele az Ö – valónak az őszi betakarítás alkalmából.
- A lülev (pálmaág) – hasznos növény, hiszen rajta terem a datolya. Illata azonban nincs: a fákért fejezzük ki vele a köszönetünket.
- A hódósz (mirtusz) – az illatos bokorból szedett kis ággal a dísznövényekért adunk hálát. Kellemes illatán túl nem szolgál haszonnal.
- Az áróvó (fűzfaág) – a szomorúfűznek sem illata, sem közvetlen haszna nincs: a vadon termő növényekért mondunk köszönetet vele.
Végül az áll a Szentírásban, hogy “mind alkossanak egyetlen csokrot”.
- Az egyiknek tudása van és segíteni is képes,
- a másik segít, holott nincs tudása,
- a harmadik tudással bír, de azt nem adja át társainak,
- a negyedik olyan, akinek nincs tudása és segíteni sem tud.
Mégis, alkossanak egyazon csokrot – tanítja a Talmud. A “haszontalan” fűzről szól a következő történet, amelyet másfél évezrede mesélünk az ünnepi csokor kapcsán:
Egy híres rabbi az ünnepi csokorból szándékosan és konzekvensen kihagyta a szomorúfűz ágát. Miért adjunk érte hálát a M-hatónak, ha nincs rá szükségünk -, így vélekedett. Megtörtént a rabbival, hogy hosszabb vándorútján eltévedt a sivatagban. A végeláthatatlan, kietlen pusztaságban ivóvíz nélkül bolyongva, már – már a szomjhalál környékezte, amikor a messzi távolban, a dombtetőn egy zöldellő fűzfacserjét pillantott meg. Ez a növény mindig vízmosás mellett terem – gondolta magában. Összeszedte utolsó erejét, elvánszorgott a fűzfáig, ahol valóban egy apró forrás tört elő a kövek közül. Ettől kezdve a rabbi mindig megbecsülte az addig haszontalannak ítélt fűzfavesszőt, hiszen az mentette meg az életét. A történetet vallási gyakorlatunk anekdotikus alátámasztása végett szoktuk elmesélni.
Miért éppen ma citáltam ezt a lulávos történetet, amikor a szombatra való tekintettel a lülev lengetése elmarad? Azért, hogy ráirányítsam Kedves Hitsorsosaim figyelmét arra, hogy hétfőn Hajsánó Rábó következik. Hajsánó Rábó a lülev használatának utolsó napja. A Maszóra szerint a Jankiperkor megpecsételt ítélet ekkor még megváltoztatható, ezért e napnak bűnbánó jellege van. Ilyenkor, a Hajsánó Rábó előtti éjszakán, ez idén vasárnap este kezdődik, virrasztunk. Ez a nap Dávid királyunk vendégségének napja a sátorban.
“Gondold meg honnan jöttél, hová tartasz és ki előtt kell számot adnod.”
Akavja ben Máhálálél tanítását idéztem. (Az I. században volt a Szinhedrion tagja.)
…
“Honnan jövök? A végtelen időkbül,
Sűrű ködök lepik az utamat,
Mindig ott voltam, hol friss élet pezsdül,
Mindig csak tűrt, de bátor és szabad.
Mindenütt ott, hol népek sorsa eldül,
S a halál örök folyama szakad.
A mártír – máglya nem riasztott vissza,
Se cirkusz- porond, mely véremet issza.
…
Már voltam, mikor Bál volt az egyi_ten
S tüzes kemence törvényes halál.
De titkon mindig az Egyi_tenben hittem,
Kit csipkebokorban a hívő talál.
Egy világ bűnét vállamon cipeltem,
Amit szenvedtem megtorlatlan áll.
A tűrni – tudás volt ősi erényem,
Szégyellje más, piruljon más értem.”
…
(Kiss József: Utolsó ének – részletek)
Kedves Hittestvéreim!
Szerte a világon keresik a gyökereket, a törzset, ahonnan eredtek. Zsidók milliói vállalják az identitást, mert valahová tartozni kell. Népnek, amely nem ismeri múltját, nincs jövője. Hová tartasz? Múltadból szerzett erkölcsi örökségeddel segítsd a társadalmat, melyben élsz. Segíts, hogy eljöjjön a nap, amikor a szó visszanyeri értékét. Segíts, hogy eljöjjön a nap, amikor elcsitulnak a gyilkos szenvedélyek, megszűnik az ellenségeskedés. A szeretet és az igazság diadalmaskodik a földön. Nem pénzzel, hanem szeretettel számolnak el egymással. Nem arannyal és ezüsttel, hanem igazsággal fizetnek. Segíts, hogy eljöjjön a nap, amikor az emberek nem messiásra várnak, hanem messiássá válnak.
Az utat, ha ezt választod, szenvedések kísérhetik: azonban a gyötrelem egyszer feledésbe merül, de ami utána marad az alkotás. Az alkotás megmarad. Ki előtt kell számot adnod? A történelemmel és a társadalommal való kötelességek után önmagaddal kell elszámolnod. Azért, hogy ismét adhass családodnak, barátodnak, gyülekezetednek, gáluti közösségednek, a városnak ahol élsz. Jobbat, többet, de leginkább elérni a kívánt, a remélt változásokat. Ezért tanuljuk a Tórát, hogy a Tan legyen a biztos vezetőnk, mértékünk az úton. De elég – e a tiszta intellektuális, elméleti tudás? Kérdésünk nem csak minket izgat. Ez a modern társadalom egyik legnagyobb kihívása. Az emberek szebbnél szebb ideológiákat hangoztatnak. Ezeknek az ideológiáknak lehet akár erős intellektuális alapjuk is, de ritkán emelkednek a tiszta és mély megértés szintjére, ezért nem lesz az elméletből gyakorlat.
Szeretett Hitsorsosaim!
Egy olyan világban élünk, ahol a legmegbecsültebb tudás az, ami intellektuálisan absztrakt. Ezért gyakran észre sem vesszük, hogy tele vagyunk képmutató példaképekkel, szebbnél szebb, világmegváltó gondolatokkal, és ha nem vesszük a fáradságot arra, hogy ezeket a gondolatokat a tiszta és mély megértés szintjére juttassuk, hogy azon keresztül érzelmi reakciókat fejtsen ki, akkor az elméletből soha nem lesz mély szellemi megértés majd gyakorlat. Ez praktikusan azt is jelenti, hogy ilyen szemlélet mellett soha nem fogjuk a világot helyesen látni. Több évezredes kipróbált hagyomány, hogy a Tóra tanulását -, amely éppen a helyes szemléletre vezet rá bennünket -, évről évre újra kell kezdenünk. Didaktikailag, pedagógiailag, vagy éppen andragógiailag az a magyarázata, hogy ne csak intellektuálisan, szellemileg sajátítsuk el a Tant, hanem az ismétlődő olvasás során évről évre egyre mélyebben a szívünkbe is beépüljön a bölcsessége. Honnan szerezhetjük meg ezt a tudást? A hagyományra, a közösségre alapozó, az évezredek bölcsességét átadni képes zsidó nevelés biztosította ezt számunkra évezredekig. A történelem elmúlt pillanatait nem ezen az úton járta sok millió zsidó; nem lett igazuk. Térjünk vissza a helyes útra; hagyomány és korrekt együttműködés a másféle világ elfogadható gyakorlatával. Odafigyelést, tudatos felkészülést és intellektuális képességeink folyamatos üzemmódját igényli ez az út. De hát van benne gyakorlatunk!
Végtére is ezen az úton jártunk, sikeresen, néhány évezredet.
