Szukot ünnepének a szuká, vagyis a sátor mellett másik fontos, mindennapra előírt és használt szimbóluma a luláv, vagyis az ünnepi csokor.
Ezzel a négyféle növényt (luláv=pálmaág, hádász=mirtuszág, árává=fűzfaág, etrog=citrusféle) tartalmazó csokorral imádkozunk az ünnep mind a hét napján. Maga a csokor elnevezése a legnagyobb és leghosszabb növényről, a lulávról, vagyis a pálmaágról kapta a nevét. A csokor számos jelképpel rendelkezik: a négyféle növény jelzi a négy égtájat, valamint a négy évszakot, azaz a teljes évet; jelképe lett a zsidó népnek, mely sokféleségében mégis összetartozik. Mivel a héber betűk számértékkel is bírnak, így gemátriai magyarázata is érdekes: a luláv számértéke 68, éppen annyi, mint a héber chajim, azaz élet szava. Így a luláv összekapcsolódik az élet jelentésével, az Ö.való gondoskodásával. Továbbá e négy növény közül három Izrael földjén terem, a negyedik, a fűzfaág viszont mindenhol megtalálható a Földön. Utal ez Izrael és a diaszpóra összekapcsolódására, együvé tartozására is. Egybefoglalja a luláv a régmúlt emlékeit a jövő reményeivel.
Az ünnepi csokor ábrázolása számos zsidó festőt megihletett. Samuel Seeberger francia festőművészként Párizsban élt, 1900-1940 között érte el alkotói pályájának csúcsát, aminek a holokauszt vetett véget. Festményei az expresszionizmus stílusjegyeit hordozzák magukon: az érzelmek hangsúlyozása, a mozdulatok, arckifejezések kiemelése, az emberi jóság bemutatása, a belső értékek kivetítése jelenik meg nála. Jól példázza ezt a Luláv és etrog áldása című képe is. Az ég felé emelt tekintet, a bezárt szemek, a magasba emelt csokor mind az ünnep bensőséges élményét fejezi ki.
A nyugat-európai zsidóktól eltérően Kelet-Európában megjelenik a zsidóság jellegzetes lakóhelye, a stetl. A jiddis eredetű szó, mely városkát jelent, nagymértékben csak zsidók lakta volt. Sajátos életformájukat örökítette meg közöttük élve a lengyel Maurycy (Mojzesz) Trebacz (1861-1941) is, akit a XIX. század végi, XX. század eleji Lengyelország legnépszerűbb zsidó fejtőjeként tartanak számon. Trebacz alkotásainak túlnyomó része sajnos a holokausztban elveszett, ő maga pedig a litzmannstadti gettóban halt éhen. Azonban a lengyel zsidó művészek azon első generációjához tartozott, akik elszakadtak az emberi alak ábrázolásának vallási tilalmától. Egyedi stílusával és gazdag fantáziájával az európai művészetben mint portré- és tájképfestőt jegyezték fel, de mindenekelőtt kora zsidóságának krónikása lett, megörökítve egy olyan világot, mely mára már elveszett… Jellegzetesek rabbi portréi, ahol a zsidó arcképek visszatükrözik a lélek állapotát, a hétköznapok és ünnepnapok hangulatát. Ez kísérhető nyomon a Rabbi lulávval, etroggal és hadasszal című képén is.
Trebacz kortársa volt a szintén lengyel Leopold Pilichowski (1869-1933). A realizmus festészetének jegyei érezhetőek alkotásain: a részletgazdagság, a legapróbb elemek kiemelésének a fontossága, a borongósabb, sötétebb tónusok használata. Ezt példázza A luláv vizsgálata című alkotása, melynek közismertebb neve: Szukkot. A képről, mely ma a New York-i Zsidó Múzeumban található, az öröm és együvé tartozás mellett az odafigyelés és gondosság sugárzik. Pilichowski előszeretettel festette meg a lodzi zsidók életét: ünnepeiket, szokásaikat, közösségi életüket. Később, mivel a cionizmus aktív támogatója lett, számos cionista vezetőről festett portrét, és az akkori Palesztinába látogatva megörökítette a Héber Egyetem megnyitását is.
A mai kortárs izraeli képzőművészek egyik kedvelt témája a zsidó ünnepek ábrázolása. Reuven Dattner, akinek egyedi stílusában megtalálhatók a modernizmus, kubizmus és pointillizmus elemei, Áldás a lulávra című festményén jól reprezentálja az ünnep hangulatát. Visszatér a magasba emelt tekintet, éppúgy, mint ahogy az Seebergernél is jelen volt. Az ég felé azonban már a nyitott szem néz, s a tálit (imasál) ragyogó fehérsége visszatükrözi a lélek tisztaságát és hálaimáját.
