Cseh Viktor, a fiatal magyar zsidóság-kutató enciklopédikus színvonalú és információmennyiségű kötettel jelentkezett, Zsidó örökség – Vidéki zsidó hitközségek Magyarországon címmel, melyben földrajzi régiókra bontva mutatja be a vidéki zsidó hitközségek történelmi múltját. A kötet terjedelme – 740 oldal – önmagában igazolja a munka alaposságát és részletességét.
A „köszönetnyilvánítás” részt az olvasók közül sokan szeretik „átugrani”, kérem, itt most szakítson mindenki időt a közreműködők listájának az áttekintésére, hiszen a felekezeti körből rengeteg ismert személy segítette a kötet létrejöttét, függetlenül attól, hogy vallásilag melyik zsidó irányzathoz tartozik, vagy éppen zsidó felekezeten kívüli személy. Ha a neológ – illetve neológián belüli -, orthodox és status quo együttműködés egyéb vonatkozásokban is olyan lenne, mint ehelyütt, úgy vélhetően jóval nagyobb sikereket tudna az összmagyar zsidóság felmutatni. Aki szeretne jobban eligazodni korunk zsidó közéleti szférájában, vagy csak meg akarja ismerni a zsidóság egyes magyarországi irányzatait, annak szinte kötelező olvasmány az önálló műértékkel is bíró bevezető fejezet, mely a magyarországi zsidó irányzatok kialakulását és a haszidizmus történetét ismerteti. Végtelenül szimpatikus a szerző ars poetica-ja:
„ez a könyv magyar zsidókról szól, pontosabban 134 település közösségeiről. Elbeszélésmódja szakít az oly gyakori Holokauszt-narratívával, azaz nem a pusztuláson keresztül közelít és emlékezik, hanem a korabeli dokumentumok felhasználásával az „aranykorra” helyezi a hangsúlyt. Így az olvasó mélyebb és bensőségesebb képet kaphat a hazai zsidó közösségekről – és egyúttal a magyar vidék történetéről, ezek ugyanis két évszázadon át szorosan összefonódtak, mígnem e békés együttélés és együttműködés rendszerét az 1920-as évektől egyre jobban összezilálta, majd végül 1944-ben teljesen szétzúzta az értelmetlen gyűlölet.”
Az egyes vidéki hitközségek ismertetésébe értelemszerű helyhiány miatt bele sem kezdek, családi kötődésem természetesen a „Celldömölk” szócikk fellapozására inspirált. Cseh Viktortól megtudható, hogy a „20. századfordulótól egyre több orthodox család költözött a városba, akik vallási nyomást gyakoroltak a neológ hitközségre, s ennek hatására végül rendes karzatot építettek a zsinagógába.” Az orthodoxok 1902-ben külön hitközséget alapítottak, 1909-ben avatták fel saját zsinagógájukat. A celldömölki orthodoxok hamar kiépítették önálló infrastruktúrájukat és elkülönültek a neológoktól. A vallási különélésre anyai nagybátyám, áldott emlékű Deutsch Dezső így emlékszik vissza emlékirataiban:
„Celldömölkön volt ortodox és neológ hitközség. A két hitközség nagyon nem volt jóban. Látványosan nem foglalkoztak egymással. Az iskolák összevesztek, az ortodoxok kisajátították, az ortodox hitközség tartotta fenn az iskolát, ide bejárhattak a neológ gyerekek is, de volt olyan neológ, aki másik iskolába járt. De az ortodox és neológ emberek között voltak baráti kapcsolatok.”
Az első világháborút, és az azt követő zavaros „vörös” és „fehér” színek történelmi túlkapásait is megszenvedte a település: 1919 augusztus 23-24-ére virradó éjszaka pogrom volt Cellben: csőcselék tört be a zsidó házakba, többeket megöltek vagy megcsonkítottak. A pogrom ellenére a város zsidó lakossága nem indult csökkenésnek, a békés együttélést csak a második világháború számolta fel. Nem akarok patetikus lenni, de Cseh könyvének közvetlenül Randolph L. Braham: A magyar holocaust, 1-2. alapvetése mellett van a helye minden magyarországi zsidó vagy a XX. század magyar történelme iránt érdeklődő könyvespolcán.
Jó olvasást kívánok!
Kiadó:
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület
