A szeretet szavával köszöntöm minden Kedves Hitsorsosomat Vájislách szentírási szakasz szombatjára készülve!

„És Ö-való szólt Jákobhoz: Kelj föl, menj föl Bét-Él-be, telepedj ott le és állíts ott oltárt az Ö-valónak, aki megjelent neked, midőn menekültél Ézsau testvéred elől.”
Ekkor Jákob így szólt háza népéhez és mindazokhoz, akik vele voltak:

“Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek köztetek vannak, tisztálkodjatok és váltsatok ruhát, hogy fölkeljünk és fölmenjünk Bét-Élbe. Ott oltárt állítok az Ö-valónak, aki meghallgatott szorongásom napján és velem volt az úton, amelyen jártam.”
(1M:35,1-3.)

Jákob háza népe nem imádott idegen isteneket, ezért -Rási szerint- az ősatya utasítása azokra a bálványképekre vonatkozott, amelyeket Sekemben zsákmányoltak és amelyeket idegen törzsek imádtak.

„És épített ott oltárt és elnevezte a helyet Bét-Él I-tene névre, mert ott nyilatkozott meg Ö-való, mikor testvére elől menekült.”
(1M:35,7)

A helynevet így lehetne kifejteni jelentését illetően: Ö-való, aki kinyilatkoztatta magát Bét-Élben.

„És Ö-való újra megjelent Jákobnak, mikor ő Paddán-Arámból jött és megáldotta őt.”
(1M:35,9)

Jákob menekülésekor, megnyilatkozott neki Ö-való. Jákob visszatérésekor is megnyilatkozott az Ö-való, hogy megújítsa ígéreteit.

„És mondta neki Ö-való: Neved Jákob, ne nevezzenek többé Jákobnak, hanem Izráel legyen a te neved, és elnevezte őt Izráelnek.”
(1M:35,10)

Ekkor erősítette meg Ö-való azt a névváltoztatást, amelyet Jákob Ö-való angyalától, annak szabadon bocsátása jutalmául kapott.

„És elindultak Bét-Élből és mikor közel voltak már, hogy Efrátba érjenek, akkor Ráhel szült, de nehéz volt szülése.”
(1M:35,16)

„És történt, hogy midőn lelke már-már elszállt, mert halálán volt, Ben Óninnak nevezte őt.”
(1M:35,18)

„És meghalt Ráhel és eltemették az úton, amely az Efrátba, vagyis Bét-Lehembe vezet.”
(1M:35,19.)

Bizony Ráhel ősanyánkat követően sok-sok zsidó anya nem részesült atyái mellé való temetésben, hanem az útszélen temették el őket a vándorló zsidók.

„Sírjára Jákob oszlopot állított, ez Ráhel síroszlopa mai napig.”
(1M:35,20.)

Jirmijáhu prófétánk (Jirmijáhu:31,14-16.) írja a Babilóniába hurcolt Izráel fiairól: A száműzöttek elhaladnak az ősanya sírja mellett és Ráhel imádkozik értük:

„kajl börómó nismó róchél mövákó ál bonehó”

Hangos sírás hallatszik, Ráhel siratja gyermekeit -, erre I-ten-i hang felel az ősanya imájára:

„Ne hallasd hangodat sírással. Jutalma lesz imádnak és fiaid visszatérnek hazájukba.”

„És elérkezett Jákob atyjához Izsákhoz Mamréba, Kirját-Arbába vagyis Hebrónba, ahol Ábrahám és Izsák élt.”
(1M:35,27)

„És kimúlt Izsák, meghalt és betért népeihez öregen és napokkal telten, és eltemették őt Ézsau és Jákob, a fiai.”
(1M:35,29.)

Ézsau és Jákob éppenúgy közösen adta meg a végtisztességet Izsáknak, miként Izsák és Ismáel adta meg korábban Ábrahámnak.

„Máászé óvajsz szimán löbónim”

Az ősatyák élete, jelképe az utódok történetének. Különösen igaz ez Jákob ősatyánk életére. Hat hetiszakasz elbeszéléseiben követhetjük életét és figyelhetjük meg fenti állításunk-, miszerint az atyák cselekedetei jelzik az utódokkal is előforduló történéseket -, helytállóságát. Vájécé és Vájislách után elkezdjük Vájésev hetiszakasz tanulmányozását is. Bölcseink szerint: Vájécé-Vájislách-Vájésev -, azaz kiment- küldött- letelepedett-, három olyan kezdőszó, amely nemcsak Jákob életének meghatározó szakaszait jelzik, hanem utalhatnak a zsidó történelemre is.
– Jákob ősatyánk viszontagságai akkor kezdődtek, amikor elhagyta Ábrahám és Izsák házát és elment idegenbe, szolgálni Lábánt. Kitaszítottként vándoroltak vagy az ókori birodalmak rabságában éltek számos alkalommal Izráel fiai történelmünk során. A Szentély felépítését követően, annak elpusztításai jelzik a számkivetettség legnagyobb korszakainak kezdetét.

Erre mondják bölcseink: Vájécé (kiment).
– Jákob ősatyánk ajándékokkal akarta ellenségeit lefegyverezni és a gáluti zsidóságnak is ajándékokkal, különadókkal kellett megváltania az életét.
Erre mondják bölcseink Vájislách (küldött) -, utalva arra, hogy Jákob ősatyánk testvérének, Észaunak gyilkos gyűlöletét lefegyverzendő, küldött temérdek ajándékot.
– Jákob ősatyánk visszatért és letelepedett, ezzel révbe ért. Mózes mesterünk kivezette Izráelt a rabszolgasorsból, utóda Józsué letelepítette Izráelt az Ígéret Földjén. A Babilóniai Birodalomban széttelepített zsidóság is részben visszatért, és felépítette a Második Szentélyt.
Erre mondják bölcseink Vájésev (letelepedett) -, utalva arra, hogy Jákob letelepedett Mamréban, Ábrahám és Izsák földjén.

„És megparancsolta nekik, mondván: Így szóljatok uramhoz, Ézsauhoz. Így szól szolgád, Jákob: Lábánnál tartózkodtam és ott maradtam mostanáig”
(1M:32,5)

Jákob ősatyánkra jellemző szentírási sorokhoz Bölcseink hozzáfűzik örök tanulságul és buzdításul Jákob utódainak, hogy legyenek hűségesek a Tórához, még ha nemzsidó környezetben is laknak. Hiszen Jákob ősatyánk nemzsidó környezetben szolgált 22 évig, mégis mit mond:

„Lábánnál tartózkodtam, de a 613 parancsolatot megőriztem”
(Rási nyomán)

„És elérkezett Jákob békességben, Sekem városába, …”
(1M:33,18)

Nem csupán azt jelenti a szent nyelven az idézett szentírási verssor, hogy békés szándékkal, hanem épséggel, teljességgel is. Konkrétan azt, hogy Jákob kigyógyult a sántaságából és hogy a Tóra ismeretében -, amit nem felejtett el a Lábánnal való tartózkodása alatt sem -, tovább tökéletesítette tudását.

Szeretett Testvéreim!

Ábrahám korszakot nyitott meg. Eseményekben gazdag korszakot, amelyet Jákob ősatyánk zár be. Izsák ősatya Vájislách hetiszakasz végén fejezi be életét: Türelmes, elmélkedő ember, erős és mintakép az odaadásban és szeretetben. Az otthonát szerető ember, aki megőrizte és csorbítatlanul továbbadta mindazt, ami zsidó.
Az ő erényeit is folytatnunk kell!

Szentírási tanításunkat zárva: Megtudtuk miként lett Jákobból Izráel és értesültünk a második ősatya haláláról.

Kívánom, hogy valamennyi zsidó közösség gyarapodjon olyan hívekkel, és vezetőkkel, akik Izsák ősatyánk erényeit folytatják.
Kérem szeretett Hitsorsosaimat, imádkozzunk azért, nehogy olyan történelmi helyzet álljon elő a világban, Európában és itt a Duna-medencében, hogy Ábrahám, Jákob, vagy Mózes képességű vezetőkre legyen szükségünk ahhoz, hogy kivezessék népünket az ilyenkor visszatérően megjelenő córeszből.

 

Gut Sábesz!