Félelmetes mese

Beszélik, hogy abban az időben, amikor a  hős makkabeusok vívták a csatát a gonosz szír-görög hadsereg ellen, élt egy fiatal lány, akit Juditnak hívtak. Judit egyedül élt, dolgozott keményen, tehenet fejt, vajat köpült, tejfölt fölözött, írót szűrt, sajtot érlelt. Amit termelt, vitte a vásárba, eladta, egész szépen keresett, az emberek szerették a portékáját.

Aztán a várost, ahol élt, egyszer csak körbezárta  az ellenség, se ki, se be! Nem tudtak dolgozni a földeken, nem tudták fejni a teheneket, nem tudtak a vásárba menni ennivalóért, sem maguknak, sem az állatoknak. Teltek a hetek, a város lakói egyre jobban elkeseredtek. Már ott tartottak, hogy inkább megadják magukat, mert így lassan éhen fognak veszni. Ekkor Juditnak vakmerő ötlete támadt. Fogta magát, lement a pincéjébe, ahol a sajtot érlelte, elővette az utolsó megmaradt gurigát, a rózsaszín penészesből és a tartalékok tartalékát, három üveg jó bort.

Fogta a csemegét, betette egy kosárba és elindult ki a városból. A kapun nem akarták a katonák kiengedni, de ő azt mondta, hogy fontos üzenete van a parancsnoknak, így végül átengedték. Egyenes háttal, peckes léptekkel ment a sátorba, ahol a parancsnok lakott. Annyira szép volt és olyan határozottan ment, hogy senki emberfia nem állította meg, nem kérdezett tőle semmit, csak engedelmesen félreléptek az útjából. Odaért a bejárathoz, meghajolt és belekezdett a mondandójába. Elmondta, hogy az emberek készek megadni magukat, ezért küldték őt, hogy jószándékukról biztosítsa a parancsnokot. Hozott is egy jó vacsorát, kérte, hogy egyen a sajtból, amit ő készített. Emberünk sem volt rest, jól belakmározott a sajtból, amit egy ideje már ért, így jó sós volt, meg egy kicsit büdös is. Szomjas is lett utána, bőven kortyolt a borból, aztán egyszer csak érezte, hogy csukódik le a szeme, hunyorgott egy kicsit, majd egy pillanat múlva már hortyogva aludt. Ekkor Judit a háta mögé lopózott, előhúzta a hosszú ruhája alól a kardját, majd huss, egy  gyors és határozott mozdulattal levágta a parancsnok horkoló fejét.  Annyira hortyogott, hogy még a levágott fej is horkantott kettőt, amikor Judit betette a kosarába és kislisszolt a katonák táborából.

 

Visszament a városba és várt reggelig. Még fel sem jött a Nap teljesen, amikor már hallotta a katonák kiáltását. Amikor megtalálták a parancsnok fejetlen testét, mind szaladt, menekült, amerre látott. Közben a hős makkabeusok is jól megverték a hatalmas hadsereget, az a kis olaj is nyolc napig égett, egy helyett, az emberek meg boldogok voltak és ünnepeltek. Hanukakor azóta is sajtot eszünk Judit, a bátor lány tiszteletére.

Boldog Hanukát!