Egy New York-i aukciósház munkatársai közvetlenül az árverés indítása előtt alig egy héttel vették csak észre, hogy a licitre bocsátott, régi zsidó kéziratok között szerepel a kolozsvári zsidó hitközség egy értékes, 19. századi jegyzőkönyve is. A dokumentum valamikor 1940 körül tűnt el és természetesen nem a hitközség engedélyével került a tengerentúlra. A jegyzőkönyv egyébként, amelyet héberül pinkásznak neveznek, 4 ezer dolláros, vagyis közel kétmillió forintos kikiáltási árral szerepelt a tételek között. Az árverési szokások szerint feltehetően 5 és 8 ezer dollár körüli áron kelhetett volna el.

A jegyzőkönyv természetesen rendkívül értékes dokumentum, hiszen 1836-os megalapításától a hitközség mintegy 50 évének történéseit rögzíti, ugyanakkor gyönyörű grafikai kivitelezése nyomán műtárgyként is megállja a helyét. A kolozsvári zsidó hitközség azonban öt nappal az árverés előtt valahogyan tudomást szerzett arról, hogy el akarják adni a pinkászt, így annak jogos tulajdonosaként azonnal óvást nyújtott be a licit ellen.

A kolozsváriak levelet küldtek az aukciós cégnek, amelyben leírták, hogy a kincses város 16 ezres zsidó közösségét 1944 májusában és júniusában Auschwitzba deportálták, többségük soha nem tért haza, miközben a zsidó közösség intézményeinek székhelyeit kirabolták. Ennek köszönhető, hogy a hitközség levéltárának nagy része eltűnt. Levelükben figyelmeztették az aukciós házat: az általuk árverésre bocsátott tárgy önmagában is értékes, a közösség számára történelmi értékű darab, amelynek a holokauszt idején veszett nyoma. A levél végén egyértelműen leszögezték,  ami történt arra egyetlen szó a megfelelő: lopás. A dokumentum egyértelműen az 1947-es párizsi békeszerződés, valamint a 2009-es terezini nyilatkozat hatálya alá esik – ezekben az aláíró államok, így az Egyesült Államok, Magyarország és Románia is vállalták, hogy az ellopott értéktárgyakat visszajuttatják a jogos tulajdonosoknak. Nem lehet tehát vitás, hogy a pinkász a kolozsvári közösségé. A hitközség az ügy miatt haladéktalanul értesítette a zsidó tulajdon visszaszolgáltatásával foglalkozó világszervezetet is (World Jewish Restitution Organization), abban a reményben, hogy a kolozsvári zsidó közösség visszakapja ellopott tulajdonát.

A pinkász szó a modern héberben jegyzetfüzetet jelent. A középkori zsidó közösségekben a hitközségi egyesületek, intézmények és magánemberek jegyezték fel működésüket a pinkásznak nevezett kötetekben. A mohélok pinkászba jegyezték fel az általuk körülmetélt gyermekek nevét, az üzletemberek pinkászban vezették kereskedelmi tevékenységüket, a diákok pinkászba másolták át a tanulnivalót, a kabalisták pedig pinkászban jegyezték fel bűneiket és álmaikat. A pinkászt az különböztette meg a szent szövegeket tartalmazó könyvtől, a széfertől, hogy üres lapjaira időről-időre újabb és újabb bejegyzést tett tulajdonosa.