Újvidéken született Lampel Tamás néven, neológ zsidó család egyetlen gyermekeként. Apja, ügyvéd és újságíró, a cionista szakszervezet titkára, majd a Bné Brit elnöke volt. A háborút a család Budapesten igyekezett túlélni. A családfőt elfogták és Auschwitzba deportálták, ahonnan nem tért vissza. Tomi és édesanyja Wallenberg mentőakciójának köszönhetően megmenekült, aztán 1948 decemberében kivándoroltak Izraelbe. Az akkor 17 éves fiú bevonult katonának, aztán leszerelése után előbb leérettségizett, majd jogi végzettséget szerzett. Dolgozott az Új Kelet című napilapnál, ahol megismerkedett és életre szóló barátságot kötött Efrájim Kishonnal, a később világhírűvé vált humoristával. Az ő közbenjárásának köszönhetően került a Maariv című héber nyelvű napilaphoz. Kiváló héber nyelvtudásának és egyéni stílusának köszönhetően hamar népszerű lett újságíróként: női magazint alapított, televíziós műsorokat szerkesztett és vezetett, írt magyar szakácskönyvet és európai útikalauzt izraeliek számára. Később politikai pályára lépett: volt pártelnök, igazságügyminiszter és miniszterelnök-helyettes.
Szókimondásáról, sokszor sokakat megbotránkoztató vagy éppen provokatív, olykor közderültséget kiváltó kijelentéseiről volt híres. Néhány éles hangú megnyilvánulása miatt egyszer egy újságíró kollégája rasszizmussal vádolta, mire kijelentette: nem is tudok különbséget tenni a rasszok között, mivel színtévesztő vagyok. Az ortodoxokkal sokszor vívott szócsatát. Mikor az egyik ortodox párt képviselője azt állította, hogy a pornófilmek miatti éjszakázás az oka a gyakori közlekedési baleseteknek, azonnal visszavágott, mondván: a valódi ok az esti imádság, mert ha helyette időben lefeküdnének a vallásosok, akkor reggel kipihenten ébrednének és éberen ülnének volán mögé. 2006-ban kinevezték a Jad Va’sem Intézet és Emlékmúzeum igazgatótanácsának élére. Az egy évvel később tartott központi megemlékezésen mondott beszédében rendhagyó módon felsorolta a holokauszt óta elkövetett népirtásokat, köztük a 2003-ban elkövetett dárfúri vérengzést.
Életfelfogásáról sokat elárul az, amit egyik rádióműsorában, 75. születésnapja alkalmából az egészséges életmódról mondott:
“Ismertem olyanokat, akik intenzív gyaloglással vagy futással igyekeztek megőrizni erőnlétüket és egészségüket. Többnyire nem érték meg a hetven évet sem. Nekem is van otthon gyaloglógépem, amit virágállványnak használok. Ha meg is halok holnap – ami nem áll szándékomban –, máris legyőztem az orvosokat, a dietetikusokat és a személyi edzőket, akik évtizedek óta igyekeznek meggyőzni újabbnál újabb tanácsaikkal és ijesztgetéseikkel, miszerint hozzám hasonló túlsúlyos ember nem élhet sokáig. Nem törtek meg a jótanácsaik. Örömmel gondolok a magyar szalámis szendvicsekre és a bolgár sajtokra, a gyrosokra és a pizzákra, a vörös húsokra, a chipsekre és a dobostortákra, amiket már senki nem vehet el tőlem. 1965 januárjában döntöttem erről az életmódról, miközben Dávid Ben-Gurion társaságában az általam mindenkinél többre becsült ember, Winston Churchill temetésére igyekeztünk. Az az ember, aki megmentette a nyugati civilizációt a pusztulástól, aki irodalmi Nobel díjat kapott és akit a század legnagyobb szónokai között tartanak számon, nem kevésbé volt kövér, mint én. Rengeteg szivart szívott, vedelte a whisky-t és királyi ételeket evett, emellett soha nem tornázott, mégis 91 évet élt. A világot talán nem mentem meg, Nobel díjat sem kapok, de legalább nem csak élményekben, hanem kalóriákban is gazdag életet élek.”
77 éves korában halt meg daganatos betegségben, miután elutasította a kezelést. Síron túli emlékeim címmel fia, Jair Lapid írt róla könyvet, melynek magyar fordítása 2012-ben jelent meg. 2014-ben Netanján és Rison Le’Cionban utcát neveztek el róla. December 27-én lett volna 90 éves.
