A héten ismét ikerszidrát olvasunk, melyektől nagy fontosságú tanítást kapunk.
De előbb vessünk egy pillantást az előző heti szakaszra, mert a kettő összefügg. A múlt heti „Smini” parasa egyik fő témája a kóser ételek felsorolása volt, azaz, hogy egy zsidó ember mit ehet és mit nem.
Az aktuális hetiszakaszunkban, amely az emberekre vonatkozó tisztasággal, illetve tisztátalansággal foglalkozik, olvashatunk egy kifejezést, ami nem más, mint a „mecora” – (מצורע), amelyet leggyakrabban poklosságnak fordítanak. Ez egy lepraszerű kiütést jelent, ami az emberek bőrén, ruháján, vagy a házuk falán szokott jelentkezni.
Izrael bölcsei kapcsolatot találtak a fenti „poklosság” és a negatív beszéd, illetve a pletykálkodás között. Ennek magyarázatát a Talmudban (Arachin 16) találjuk, ahol az áll, hogy a „poklosság”, a „láson hárá”, (egy másik emberről való gonosz és negatív beszéd) következménye. A magyarázat alapjául két héber kifejezés hasonlósága szolgál: a „mecorá” (מצורע) = poklosság, valamint a „moci sém rá” (מוציא שם רע) = a rossz hírnév keltése másokról.
A fentiekre az egyik legmarkánsabb tórai példa, amikor Mirjám – Mózes nővére – gonoszul beszélt (מוציא שם רע) Ciporáról, Mózes feleségéről, és poklos (מצורע) lett… Egy másik példa: a Talmud arra a kérdésre, hogy „miért lett a Szentély lerombolva” a következő választ adja: azért, mert az emberek „láson hárá” rossznyelvűek voltak, csúnyán beszéltek egymásról.
Felmerül a kérdés, mi az oka annak, hogy a beszédnek- és benne az emberi beszédnek ekkora ereje van? A magyarázat az, hogy a beszéd a teremtés eszköze, azaz az Ö-való a világot beszéddel teremtette, ahogy a Zsoltárban áll:
„Mert Ő szólt és meglett, Ő parancsolt és előállott”
(Zsolt 33/9).
Az ember teremtésénél pedig úgy áll:
„Teremté tehát az I-ten az embert az Ő képére és hasonlatosságára”
(1M1/27).
Ha ezt a két paszukot egymás mellé helyezzük, láthatjuk, hogy annak az
Ö-valónak vagyunk képmásai, aki a világot szavával/beszédével teremtette. Más szóval, az ember is képes a beszédével jót és rosszat „teremteni”, ezt igazolja a következő bibliai vers is:
„Élet és halál a nyelv kezében/hatalmában van”
(Példabeszédek 18/21).
Ez viszont óriási felelősséget helyez ránk. Nem mindegy, hogy beszédünkkel építünk-, vagy rombolunk-, áldunk- vagy átkozunk…
Visszatérve, nem véletlen tehát, hogy az előző (Smini)- és a jelenlegi (Tázriá-Mecorá) hetiszakaszok egymás mellé kerültek. A Smini szidrában az Ö-való arra figyelmeztet, hogy ne együnk mást, csak kóser élelmiszert, azaz, „ne menjen be” bármi a szánkba. Ebben a hetiszakaszban pedig arra figyelmeztet, hogy ne mondjunk ki bármit, azaz, „ne jöjjön ki” bármi a szánkból…
Befejezésül álljon itt egy haszid történet, melynek tanítói célja az, hogy elrettentse az embereket a „láson hárá”-tól, azaz a meggondolatlan-, gonosz beszédektől, mert -ahogy a történetben láthatjuk- az általuk okozott kár(oka)t nem lehet helyrehozni…
„Egy ember a hitközségben széltében-hosszában rágalmazta a rabbit, és rosszindulatú hazugságokat terjesztett róla. Egy nap tudatára ébredt, hogy mit művel, elment hát a rabbihoz bocsánatot kérni, és megkérdezni, hogyan tehetné jóvá a vétkét. A rabbi azt mondta, hozzon néhány párnát, vágja fel a cihát, és eressze szélnek a pelyheket. Különös dolgot kívánt, de nem volt nehéz teljesíteni. Az illető elintézte a dolgot, majd visszament a rabbihoz. Most pedig – mondta a rabbi – eredj, gyűjtsd össze a pelyheket! Mert bármennyire szeretnéd is jóvátenni a gonoszságot, amit műveltél, éppoly nehéz a szavakkal okozott kárt megtéríteni, mint összeszedni a szélbe szórt pelyheket…”
Ezekkel a gondolatokkal kívánunk minden olvasónknak
Sabat Salomot!