Íme, én adom neki békeszövetségemet

2021.07.04.

Pinchas név fogalom a Tórában, hiszen olvassuk a heti szakaszban ( IV.M. 25/10-30/1.)

הֵשִׁיב אֶת-חֲמָתִי מֵעַל בְּנֵי-יִשְׂרָאֵל, בְּקַנְאוֹ אֶת-קִנְאָתִי, בְּתוֹכָם

…elfordította haragomat Izrael fiairól, midőn buzgalommal buzgólkodott érettem közöttük.
( 25/11.)

Majd, mintegy dicséretként mondja:

.הִנְנִי נֹתֵן לוֹ אֶת-בְּרִיתִי, שָׁלוֹם

„ Íme, én adom neki békeszövetségemet”

Így, a zsidó történelemben, aki a Pinchasz nevet kapta, olyan „Ómen” meggondolással  kapta a nevet, hogy buzgó és békeszerető ember lesz. A Talmud Brachot Treaktátus 56b-ben egyenesen azt olvassuk, hogy aki Pinchászt látja álmában, azzal csoda történik.

Nézzünk egy példát a Talmudból egy bölcsről, aki ezt a nevet viselte: Pinchasz ben Jair volt. Személye prefigurációja volt a kereszténység „Szent” panteonjában közkedvelt Assziszi szent Ferencnek, de a haszidizmus megalapítójának Bal Sem Tov-nak is. A rabbi értett a virágok nyelvén, állatokkal társalgott.
Figyelte és meghallotta a folyók és hegyek titkos szavait, üzeneteit.

Jehuda fejedelemnek a Misna modifikátorának korában élt. Simon Bar Jocháj veje volt.
Vele kapcsolatban írja a Talmud (Szota traktátus 9a):

Az elővigyázatosság fürgeséget szül (buzgóságot a parancsok betartásában) a fürgeség, lelki tisztaságot, a lelki tisztaság önmegtartóztatást, az pedig megtisztulást. A megtisztulásból ered a szentség, abból a szerénység, a szerénységből pedig a jámborság. A jámborság következménye az i.tenfélelem, ezé pedig a szent inspiráció. innen már csak egy lépés az idők vége, a halottak feltámadása, ami Elijahu próféta közreműködésével jön el.

A Midras irodalom egy kedves történetet mesél Pinchasz ben Jair rabbiról:

Este volt, és Pinchasz ben Jair ott ült a folyó partján, nehéz napi földművelő munkája után. A halak elvonultak előtte, és szemük csendes villanásával üdvözölték őt. Egy skorpió békát vett üldözőbe a nádas partján, de Pinchasz ben jair csettintett ujjával:
– Ne bántsátok egymást! -suttogta és a skorpió megszégyenülve futott vissza a nád közé. Pinchasz ben Joir hallgatta a nagy folyó dalát, a hullámok elmesélték neki, hány hajót és csónakot vittek jó és rossz utak felé.

Egyszer lovasok tűntek fel a láthatáron. Vad perzsa katonák. A bölcs feltekintett, látta csapzott hajukat, izzadó szakállukat.

– Talán, segíthetnék?- kérdezte egyiktől, aki megállott lovát itatni a folyóparton.

– Ugyan mit segíthetnél, koldus zsidó? -mormogta a katona- A nagy kék gyöngyöt ma reggel elvesztette a király. Jaj nekünk, ha meg nem találjuk éjszakáig.

– És hol keresitek? – kérdezte Pinchasz ben Jair.

– Nagy vendégség volt ma a királyi udvaron. Felkutattuk azoknak a házait, kik Szirkija királyi asztalánál ültek. Ők vitték el, senki más! Felégetjük a zsidók házait, ha nem adják elő a gyöngyöt
A bölcs felemelte fehér ujját és úgy intett a vad lovasoknak.

– Egy percet. Mielőtt dúltok, mielőtt égettek; csak egy percet várjatok. Most jönnek haza az én barátaim a városból.
Talán tudnak valamit…..

A lovasok megütődve néztek rá. És elállt a lélegzetük, amikor azt látták, hogy különös menetek vonultak el. Előbb a menyétek és vidrák sokasága, kik fejükkel biccentettek az öreg felé. Azután a vadkutyák, nagy falkában. Azután a pókok hosszú szálakon hintázva, a szitakötők libegve opálos szárnyukon, fekete kámzsában a denevérek hada. Mind-mind elvonultak a bölcs előtt tisztelegve, mint a katonák és eltűntek az alkonyatban. A perzsa katonák, kimeredt szemekkel néztek rá. Az öreg bölcs odaintette magához az egereket, és azok mozdulatára felegyenesedtek, két lábra állva valamennyien.

– Egyik, ott köztetek… – suttogta – gyere csak közelebb….

Az egyik megmozdult, közelebb jött. A hátán kis púp dagadt.

– Nincs púpos egér- suttogta a bölcs- tudom: nincs púpos egér. Az Örökkévaló, még nem teremtett púpos egeret. Mi van benned csöppség?

Az egér szeme rávillant a bölcsre, és cincogó hangon, amit a katonák nem értettek, beszélni kezdett:

– A szemétdombon, a város alatt, a nagy palota alján, kék gyöngyöt nyeltem….

Pinchász ben Joir lehajolt, felvette a kis állatot és a tenyerén átadta a katonáknak:

– Nem kell égetni, nem kell dúlni- mondta csendesen- Itt a király gyöngye.