Aligha akad Jeruzsálembe látogató turista, aki – bármilyen rövid időt is töltsön a fővárosban – kihagyná városnéző programjából az óváros és azon belül a Siratófal felkeresését. A Fal – héber nevén ha’Kótel ha’Maaravi, azaz a Nyugati Fal – közelről kisebbnek tűnik, mint a képeslapokon, mivel azokról általában lemarad a teteje, így kevésbé érzékelhetők a méretek. Van azonban egy „kistestvére”, mégpedig a muszlim negyedben, amely jóval kisebb nála. Nem olyan régen ismert és nem is annyira népszerű, hiszen sem az oszmán uralom, sem a brit mandátum alatt nem volt biztonságos odalátogatni, mellette imádkozni pedig különösen nem. A hatnapos háború után vált elérhetővé zsidó látogatók számára, neve – a Kis Siratófal, ha’Kótel ha’Katan – ugyancsak akkoriban vált közismertté. A Siratófalhoz hasonlóan ez is a második szentély nyugati támfalához tartozik. Százhetvenöt méter távolságra északi irányban található a Siratófaltól, amelynél nemcsak rövidebb, de jóval alacsonyabb is: a heródesi építménynek mindössze két sor köve látszik ki a földből, míg a Siratófalnál tizenkét sor.
A falnak ehhez a részéhez egy kis sikátoron keresztül lehet eljutni. Az átmenőforgalom itt viszonylag gyér. Az előtte lévő tér nincs felosztva férfi és női oldalra, itt nincsenek a Siratófalnál látható padok, székek, imakönyvek és egyéb tárgyak. Az ok egyszerű: a nem éppen zsidóbarát muszlim negyedben nem lehetne őrizetlenül hagyni ezeket a dolgokat. 1986-ban az Izraeli Vallásügyi Minisztérium raktárhelyiséget bocsátott az óváros muszlim negyedében székelő Ateret Kohanim nevű jesiva hallgatóinak rendelkezésére, de az Iszlám Vallásfelügyelettel történt sorozatos nézeteltérések miatt visszavonta az engedélyt. A környéken lakó muszlim lakosok rendszeresen ott rakják le a szemetet, sőt, egy – ma már használaton kívüli – nyilvános vécét is építettek a fal mellett a zsidó jelenlét elleni nemtetszés-nyilvánítás kifejezésének egyértelmű jeleként. A zsidó hagyomány szerint ez az a hely, ahol Élijáhu próféta megjelent egy híres jeruzsálemi rabbi előtt, de azt is mondják, hogy Ávrahám Ha’lévi Bruchim rabbi itt részesült az isteni jelenlét, a sechina megtapasztalásának kivételes élményében. A hely szentként való elkönyvelésére utal, hogy a látogatók éppúgy kívánságcédulákat helyeznek el a kövek között, mint a Siratófalnál.
1972-ben a Siratófal melletti alagút készítésekor attól lehetett tartani, hogy a környékbeli házak megsérülnek, ezért a munkálatok nagyon lassan haladtak. A házfalak megerősítésével az állam magánvállalkozókat bízott meg, akik egyszerűen megfúrták a Kis Siratófalat, hogy rögzíthessék az acél tartóvasakat. Ez a megdöbbentően barbár eljárás minden oldalról óriási felháborodást váltott ki. Meir Jehuda Getz, a Siratófal akkori rabbija összegyűjtette és bemutatta a nyilvánosságnak, majd szertartásosan eltemette a törmeléket, de a lyukak a mai napig láthatók.
Izrael Védelmi Hadserege, a Cahal egyes alakulatainál szokás a Siratófalnál megrendezni a szertartásos katonai eskütételt. Ennek a magasztos hagyománynak az eredete is a Kis Siratófaltól származik, ugyanis a Beitar mozgalom ifjúsági csoportja, a Bari’ach (Hasmoneusok Szövetsége) tagjai a brit mandátum alatti időkben itt esküdtek fel. Ennek a szervezetnek volt tagja többek között Mose Rusznák, aki a zsidó negyed parancsnoka volt a függetlenségi háborúban és a későbbi haifai főrabbi, Sear-Jisuv Ha’kohen. Egy ideje szokássá vált itt brit mila szertartásokat rendezni, miután a Siratófalnál nem engedélyezik.
Az elmúlt évek során rendre visszautasították több vallási szervezet arra irányuló kérését, hogy az állam nyilvánítsa kegyhellyé a Kis Siratófalat az 1967. június 28-án hozott törvény alapján, amely egyúttal rendelkezik a hasonló helyek védelméről és börtönbüntetést helyez kilátásba azok megrongálói számára. Ez a környék ugyanis máig nem a vallásügyi hatóságok vagy a Siratófal rabbihivatala, hanem az Izraeli Rendőrség felügyelete alatt áll. A bonyolult jogi problémára többen szeretnének megnyugtató megoldást találni, így például Smuel Berkowitz ügyvéd. Ő azzal érvel, hogy a Kis Siratófal gyakorlatilag részét képezi az említett törvény jóvoltából védettséget élvező Siratófalnak, emellett a Jeruzsálemi Legfelsőbb Bíróság korábbi megállapításra hivatkozik, amely szerint egy hely szentségét nem szabályzatok és rendeletek, hanem a hívők határozzák meg.