Játék az életért, avagy az egyetlen Holokauszt film, amin többet nevettünk, mint sírtunk.
Legutóbb a Jojo nyuszi esetén merült fel a kérdés, hogy ördögtől való-e ha az ember a világ legnagyobb tömegmészárosát úgy mutatja be, hogy egy unikornis evő, jó fej haver. Viszont mi van akkor, ha a viccek egy koncentrációs táborban születnek meg? Elsőre mindenki csípőből rávágná, hogy ízléstelen az ötlet, ám 1997-ben, egy furcsa, akkor maximum Olaszországban ismert komikus megmutatta nekünk, hogy – a film címéhez hasonlóan- az élet tényleg mindenhol szép, még egy haláltáborban is.
Az élet szép rendesen megvezet minket, ugyanis az első fele egy hóbortos szerelmi történt a horogkeresztek árnyékában; Guido a kicsit bénácska, nem túl helyes, de annál szerethetőbb pincér egyik nap meglátja álmai nőjét, Dorat az ő Principessáját, akit a lehető legbolondosabb módokon igyekszik meghódítani. Nem nagy spoiler, hogy sikerül, ugyanis hamarosan Giudo már egy könyvesbolt tulajdonosa és körülötte futkos kisfia, Giosuè is. A fasiszták azonban megkezdik a zsidók deportálását, ezért apát és fiát azonnal elhurcolják. Bár Dora nem zsidó, úgy dönt, a családjával tart, azzal azonban nem számolnak, hogy talán a láger kapujában látják utoljára egymást.
Az éles eszű Guidonak nem kell sok, hogy rájöjjön, kisfia pillanatokon belül a krematóriumban végezné, ezért gondol egy merészet; elbújtatja a gyereket a barakkjában és játékokat talál ki neki. Amíg kis Giosuè végig azt hiszi, az egész tábor egy nagy játszótér és folyamatosan bújócskáznia kell a fegyőrök elől, addig az apa minden erejével azon van, hogy fia túlélje a szörnyűségeket.
A lágerben játszódó jelenetek alatt jön ki a film igazi zsenialitása és az író-rendező-főszereplő Roberto Benigni egyedülálló látásmódja is. Végig a jó ízlés határán egyensúlyozva, a Chaplin-i figura sokszor csetlik-botlik, miközben körülötte széthull a világ. A hasonlat itt még nem áll meg, hiszen, ha visszaemlékszünk, Chaplin karakterei a tipikus kisemberek, akik valami nagy dologba csöppentek és ott próbáltak helytállni valamilyen úton-módon. Benigni ezen csavart egyet és a “nagy dolog” jelen esetben egy náci haláltábor, ahol egyetlen dolgot akar; megmenteni a kisfiát, remélve, hogy hamarosan vége lesz a borzalomnak.
A felszabadítás éjszakájának jelenete azt hiszem sokunk emlékébe örökre belevésődött; ha bárki azt kérdezi, hogy képzeljük el az önzetlen atyai szeretetet, akkor nagy eséllyel Guido vihogó, szoknyás-kendős elvonulása fog beugrani számunkra.
A film két Oscar-díjat vitt haza, mindkettő Benigni zsebében landolt; a legjobb idegennyelvű filmnek járó és rendhagyó módon 1997-ben a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat is elvihette, olasz nyelvű alakításáért. Felesleges tovább ragozni a film zsenialitását, inkább nézzük meg, hogy adta át a legendás Sophia Loren az egyik aranyszobrot a világ legbátrabb bohócának.