Az elmúlt időszakban azoknak az olvasóknak, akik figyelemmel követték zenetörténeti sorozatunk előző részeit, lehetőségük nyílt kicsit közelebbről is megismerkedni a vokális zeneirodalom azon darabjaival, melyek valamilyen formában kötődnek a zsidó kultúrához. Ezalkalommal, az énekes művek után, azokról a hangszeres kompozíciókról lesz szó, amik szintén bizonyos úton-módon a héber kultúrából – legyen az zenei vagy történelmi, – illetve a zsidóság történetéből merítettek ihletet.
Érdekes módon, míg az énekes zenei műfajokban egészen korán megmutatkozott a zsidó hatás – emlékezzenek csak a XVII. század barokk oratóriumaira -, addig az instrumentális klasszikus zenében ez viszonylag későn figyelhető meg. Eljön az idő, amikor a többnyire zsidó származású zeneszerzők identitásukat bátrabban vállalva emelték be a héber kultúrát valamilyen formában a művészetükbe. Elsőként említsük is meg a múlt századforduló nagy zsidó származású zeneszerzőjét, Gustav Mahlert, aki grandiózus, késő-romantikus műveivel méltán emelkedik ki kortársai közül, egyébiránt az egykori magyar közönség szívének különösen kedves volt, hiszen karrierje évekig Budapesthez kötötte. A magyar fővárosban a Vigadóban mutatták be első (D-dúr) szimfóniáját is, 1889-ben. A szimfónia harmadik tételében, az úgynevezett Temetési indulóban az egymásnak kontrasztosan nekifeszülő zenei témák egyikében ismerhetünk rá egy klezmer-szerű dallamra és annak ekképp hangszerelt világára. A zeneszerző célja a vidéki temetések ironikus megjelenítése volt, török cimbalmot, dobokat, oboát, klarinétot és hegedűket alkalmazva. Mahler a szándékosan durvára írt zenei szólammal akarta megidézni a falvak félamatőr, amatőr bandáinak ünnepekkor szokásos kifinomulatlan játékát. A zeneszerző utolsó művében, a tizedik (Fisz-dúr) szimfónia negyedik tételében szintén visszatér a zsidó zenei motívumokhoz, így ebből a nézőpontból, egyfajta keretet adva szimfonikus munkásságának.
Gustav Mahler (1860-1911)
Most pedig térjünk át a huszadik század két nagyszerű, amerikai-zsidó zeneszerzőjére, akik egyben – akár csak cseh-osztrák származású kollégájuk, Gustav Mahler – karmesterként is tevékenykedtek. Egyikőjük Aaron Copland, litván-zsidó származású, brooklyn-i komponista, aki úgy nyilatkozott, hogy egész művészetét végigkísérte a zsidó zenei hatás, még akkor is, ha ez közvetlenül nem látszik-hallatszik művein, de a kelet-európai zsidó folklór befolyása számára elkerülhetetlen volt. 1928-ban komponált Vitebsk című triója (zongorára, csellóra és hegedűre írt) egyike azon kevés művének, amelyben konkrétan zsidó témát használt fel, ez esetben egy népdal dallamát. A zeneszerző szándéka ezzel a művel az oroszországi kemény, sokszor embert próbáló zsidó élet bemutatása volt.
A másik kiemelkedő alakja a huszadik századi Amerika zenei életének Leonard Bernstein volt, Copland pártfogoltja és tanítványa. Korának igazi sztárkarmestere körülbelül húsz olyan művet komponált, melyben zsidó motívum található, ezek negyede zenekari mű. Célja a zsidó kulturális örökség megőrzése és annak amerikai keretekkel való egyesítése volt. Erre tett kísérletet például 1963-ban bemutatott harmadik, Kaddish című szimfóniájában, melyben szerepel kórus, szólista és prózai narrátor is. Utóbbi a Holokausztban megélteket meséli el. A modern, tizenkétfokúság (dodekafónia) mentén komponált darabot a jazz elemeivel is dúsította Bernstein, illetve héber-arám nyelvű szövegeket emelt be. 1942-ben írt Jeremiás című szimfóniája válaszként született a korai híradásokra, melyek a németországi zsidóság pusztításáról szóltak. A második tételben tradicionális zsidó dallamot dolgoz fel, az utolsó, Lamentáció tételben pedig héber szöveget használ. Az 1981-ben írt Halil című fuvola-rapszódiája pedig az 1973-as Yom Kippur háborúra reflektál, ami megannyi fiatal életet követelt. Héber motívumokkal tűzdelt a ’The Age of Anxiety’ második szimfóniája és a Mise című alkotása is. Kiemelkedik még Dybbuk című balettja, ami Ansky fehérorosz folklórkutató és író darabján alapszik. Ansky a XX. század elején szláv vidékeken kutatta és gyűjtötte a népi legendákat a szegény vidéki zsidóság körében. A zsidó folklórban a Dybbuk egy gonosz vándorlélek, aki megszállva egy élő személy testét, azon keresztül beszél, mint önálló entitás. Berstein zenéjén keresztül igyekezett kifejezni a misztikusságot, zenei motívumokra, zenei nyelvre fordítva a Talmudot, a Kabbalah számait és a héber ábécét.
Leonard Bernstein (1918-1990)
Ez a két zsidó gyökerekkel rendelkező amerikai komponista huszadik századi és kortárs zeneszerzők egész sorának voltak előhírnökei, illetve jeles képviselői. Olyanoknak, akiknek művészetére nagy hatással lesz a zsidó kultúra, illetve a zsidósággal, elsősorban a második világháborúban történt események. Végül pedig, de nem utolsó sorban érdemes beszélnünk azon szláv zeneszerzőkről, akik szintén jelentősen merítettek a zsidó témákból. Ilyen például az orosz romantika képviselője, Muszorgszkij, aki a híres, 1874-ben zongorára írt ciklusában, az Egy kiállítás képei hatodik tételében – melynek címe Samuel Goldenberg és Schmuyle – azt meséli el, ahogy épp a befolyásos gazdag és a szegény koldus lengyel zsidó veszekszik. A gazdag zsidót a mélyvonós hangszerek képviselik, míg a szegényt trombita jeleníti meg. A zenét ihlető Viktor Hartmann képei (két különálló portrékép: a “Samuel Goldenberg” és a “Schmuyle”) állítólag a mai napig megvannak.
Szergej Prokofjev már a XX. század zeneszerzője, aki 1919-ben, amerikai tartózkodása alatt írt szimfonikus kompozíciójában héber dallamokat dolgoz fel, Nyitány héber témákra címmel. A mű eredetileg vonósnégyesre, klarinétra és zongorára íródott, de később szültetett belőle egy kamarazenekari változat is. A darab nosztalgikus dallamokat és klezmerszerű részeket is tartalmaz.
Kortársa, Dmitrij Sosztakovics még több zsidó vonatkozású darabot tud felmutatni életművében. Első hegedűversenyét kora kiváló zsidó hegedűművésznek, David Ojsztrahnak írta. A zeneszerző magánemberként mély szimpátiát érzett a zsidó nép iránt, a zsidó népdalköltészetért pedig egyenesen csodálattal fordult. Héber folklór szövegekre írt zenét, majd később zenekari hangszerelésüket is elkészítette. (A zsidó népköltészetből; Op. 79). Negyedik és nyolcadik vonósnégyesében ugyanaz a zsidó dallammotívum figyelhető meg, ami megjelenik második zongoratriójában is. Ezeket a műveket a fasizmus és a háború áldozatainak emlékére írta. A zongoratrió utolsó (negyedik) tétele, melyben a zsidó dallam található, az úgynevezett Dance Macabre, vagyis a Haláltánc. A zene azt a pillanatot jeleníti meg, amikor a Vörös Hadsereg eléri és felszabadítja a haláltáborokat.
Dmitrij Sosztakovics (1906-1975)
S ha már zenetörténeti sorozatunk ezen részét osztrák zeneszerzővel indítottuk, zárjuk hát a sort a múlt századforduló egy másik osztrák zeneszerzőjével, Alexander Zemlinsky-vel! Nagyon vegyes származású felmenőkkel rendelkezett, végül anyai nagyapja szerinti zsidó vallás szerint nevelték fel. Egyetlen műve, ami zsidó liturgikus szövegeken alapszik, az a Hochzeitgesang (Esküvői ének), melyet orgonára, kórusra és tenor szólóra (kántor) írt. A fasizmus elől ő is Amerikába menekült, később ott érte a halál.