A Szentírást olvasók a kezdetektől mostanáig láthatták, hogy I’sten megteremtette a világát és ebbe a világba az embereket, akik életet adtak gyermekeknek, majd az utódok népekké lettek. Számos, az egész emberiséget érintő történeten át az ősapák történetén keresztül elérkezünk Egyiptomba ahol Izrael fiai előbb még vendégek majd, mint rabszolgák a kemény munka terhe alatt a megváltásért könyörögnek az ősatyák I’stenéhez. Míg egy napon a Teremtő úgy nem döntött, hogy ismertté teszi magát az egyik nemzet előtt. A kiválasztott nép az egyiptomi, a nép amely rabszolgasorba vetette Józsefnek Egyiptom egykori megmentőjének népét.
“És megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Örökkévaló, midőn kinyújtom kezemet Egyiptomra”
( 2Mózes 7.5)
A kivonulás könyve néhány fejezetében azt gondolhatnánk az a csapásoknak a célja, hogy Izrael fiaira legyenek hatással, de az igazság az, hogy Izrael fiai nem érezték azokat a csapásokat. Ők tiszta vizet ittak, amikor Egyiptom minden vize vérré vált és világosságban éltek a sötétség csapásának napjaiban. A Teremtő a tíz csapás által lett ismertté a fáraó és népe számára. Kulturálisan Egyiptom volt a leginkább méltó ország abban az időben erre a kinyilatkoztatásra, de erkölcsi romlottsága felemésztette. I’sten majd csak a Szináj hegyi törvényadás idején jelent meg Izrael fia előtt :
”Én vagyok az Örökkévaló, a te I’tened, aki kivezettelek Egyiptom országából, a rabszolgák házából.”
(2Mózes 20.2)
Mózes újra és újra bemegy a fáraóhoz annak a reményben, hogy Izrael fiai engedélyt kapnak Egyiptom elhagyására. Azt várnánk a sikertelenség láttán, hogy Mózes és Izrael fiai fellázadnak a rabszolgatartók ellen és egyszerűen elhagyják Egyiptomot a fáraó engedélye nélkül.
”Vajon rövid-e az Örökkévaló keze?”
(4Mózes 11.23)
Az elvárásokkal ellentétben azt látjuk, hogy a fáraó és a Mindenható között Mózes közvetítésével egy párbeszéd veszi kezdetét. A fáraót nem mint egy egyszerű embert, hanem mint egy különleges személyiséget ismerjük meg. Annak az Egyiptomnak az uralkodója ő, amelyik az ókori kultúra nagyhatalma. Az Egyiptomi király vállát az emberiség sorsának terhe nyomja. A föld leghatalmasabb urához két héber agg megy és azt követeli a fáraótól, hogy adja fel Egyiptom gazdaságának alapját (a rabszolgaságot), a legkevesebb, amit megkövetelhetünk tőlük, hogy meggyőzzék az uralkodót szavaik igazságáról. Mózes és Áron beszédére a fáraó nem öli meg őket, de még börtönbe sem zárja őket, hanem felajánlja, ha sikerül meggyőző érvvel előállniuk szabadon engedi Izrael fiait:
“Ki az Örökkévaló, hogy hallgassak a szavára, hogy elbocsássam Izraelt?”
( 2Mózes 5.2)
Ettől a perctől kezdetét veszi az a hosszú folyamat a csapásokkal, ami majd eljuttatja a fáraót és népét, hogy tudja ki az Örökkévaló. Mellesleg izgalmas kérdés miután elszenvedi mind a tíz csapást a fáraó miért dönt mégis úgy , hogy szabadon engedi Izrael fiait. Amint ezt olvashatjuk a Teremtő és a fáraó között egy megállapodás is van:
“Azért mondtam neked, bocsásd el fiamat, hogy szolgáljon engem, de te vonakodtál őt elbocsátani, íme én megölöm a te elsőszülött fiadat.”
(2Mózes 4.23)
Mivel a fáraó nem akarja elengedni Izraelt végezetül ezért jön a legsúlyosabb csapás Egyiptomra amiben meghal a fáraó elsőszülött fia is. Az uralkodó megfizeti ellenkezése “árát”- legidősebb fia halálával mégis, miért engedi szabadon távozni Izrael fiait a rabszolgaságból? Azért mert a fáraó a csapások súlya alatt megértette, hogy Izrael fiai különlegesek.
Könyvtári irodalma van annak kérdésnek, hogy Egyiptom királya szabad akaratából reagált a csapásokra vagy a Teremtő tette az ő szívét keménnyé és ennek hatására cselekedett. A tizedik csapásra adott válaszára álljon itt Obadja Szforno középkori rabbi magyarázata, mely amúgy a legközelebb áll szívemhez:
“A fáraó szívét azért keményítette meg a Teremtő, hogy tiszta maradhasson az elméje.
Szóval éppen a fáraó szabad akaratának megőrzése érdekében erősítette meg a szívét. Mindenki más azonnal felszabadította volna Izrael fiait szellemi és erkölcsi tisztázás nélkül “
Megkezdődik I’sten Mózes által a fáraónak és Egyiptomnak szóló kijelentésének fokozatos és hosszú folyamata, hogy a csapásokon keresztül eljussanak I’sten ismeretéhez.