A szeretet szavával köszöntöm minden Kedves Hitsorsosomat Bösálách szentírási szakasz szombatjára készülve!
“És Mózes magával vitte József csontjait, mivel József megeskette Izráel fiait, mondván: Meg fog emlékezni rólatok Ö – való és akkor vigyétek magatokkal csontjaimat innen.” (2M:13,19) A fegyveres ütközetet kerülendő, a sivatagon át vonultak a Sás tengerhez. Hetiszakaszunkban végkép megtörténik Izráel megváltása Egyiptomból. Sábosz Síró, a Dal Szombatján a tanítás szóljon arról, miként helyezi el Bösálách hetiszakasz a Szentírásban a Dalt!
“Az Ö – való az én erőm és az én énekem és Ő volt az én segítségem, ez az én I – enem, akit dicsőítek, atyám I – ene, hadd magasztalom Őt!” (2M:15,2) A Dal, Izráel fiainak győzelmi dala. A Sás tengernél történtek kapcsán énekelte a formálódó zsidó nemzet. Azután, hogy a Fáraó harci szekerei és lovassága -, amelyek Egyiptom haderejének fő támaszai voltak -, I – teni hatalom által a tengerben lelték örök sírjukat. “És megmentette aznap az Ö – való Izráelt az egyiptomiak kezéből és Izráel látta az egyiptomiakat holtan a tenger partján.” (2M:14,30) Hitsorsosaink ismerik azt a magyarázatot, amelyet rabbijaik ahhoz fűznek, hogy a Széder – esti serlegből miért öntenek ki egy – egy csepp bort minden egyes csapás megemlítésénél, amely az egyiptomiakat érte. Úgy mondták: Izráel örömserlege nem lehet tele, ha Izráel győzelmével vele jár az ellenségeinek szenvedése. Gyönyörű magyarázat! Méltó Izráelhez!
“És meglátta Izráel a hatalmas kezet, amellyel cselekedett az Ö – való az egyiptomiakon és félte a nép az Ö – valót és hitt az Ö – valóban és Mózesben az ő szolgájában.” (2M:14,31)
A Szentírás szavai ezek, és ez, a lényeget maradék nélkül a tudtunkra adja. Az Egyiptomból való kivonulás és a Sás tengeren való átvonulás élménye, mindenki szemében, aki átélte, Ö – való győzelme volt Izráel ellenségein, és Ö – való segítsége az Ő kiválasztott népén. Izráel fiainak újjászületett hite a Sás tengernél énekelt Dalban öltött költői kifejezést. Ö – való dicsérete, amelyben Mózes és népe hangot ad a rettegés, a győzelem és a hála érzéseinek, amelyeket az üldözés és a szabadulás keltett bennük. E dal nyomán nevezzük Bösálách hetiszakasz szombatját Sábosz Síró, a Dal szombatjának. Az átvonulás a Sás tengeren a legnagyobb csoda volt, amely az Egyiptomból való megváltást szolgálta. A szellemi szabadulás hosszú út, de meg kell tennie annak, aki vágyik a fizikai szabadságra is. A megváltás Egyiptomból egyszeri és megismételhetetlen esemény, amelyben éppen az a legfőbb csoda, hogy megtörténhetett a szellemi szabadság előfeltétele nélkül, azt megelőlegezve.
“Vezérelted kegyelmeddel ezt a népet, amelyet megváltottál; hatalmaddal terelted szentséged hajléka felé.” (2M:15,13)
A Dal, az első nemzeti dal, a Sás tengernél először felhangzó győzelmi ének egy kifejező sorát ragadtuk ki. Ebben a sorban múlt és jövő egyaránt jelen van, hiszen “szentséged hajléka” nem más, mint a Jeruzsálemi Templom Szentélye. Az Ígéret földje felé tereli és vezeti Izráel népét az Ö – való, az atyák I – tene.
“És kezébe vette Mirjám, a prófétanő, Áron nőtestvére a dobot és kimentek utána mind a nők dobokkal és körtáncokkal. És dalba kezdett előttük Mirjám:” (2M:15,20)
A Dal szombatján megemlékezünk, Pészach alkalmával pedig megünnepeljük a csodás megváltást Egyiptomból.
“És mondta az Ö – való Mózesnek: íme, én hullatok nektek kenyeret az égből. Menjen ki a nép, és szedjen naponként egy napra valót. (…) Reggelre kelve pedig harmat hullott a táborra körös – körül. Amikor felszikkadt a lehullott harmat, finom, szemcsés dolog maradt a pusztán, mint valami finom dara a földön. Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: mi ez? (…) Mózes megmondta nekik: ez a kenyér, amit az I – ten ad nektek eledelül ..” (2M:16, 4 -15)
Sokszínű szakaszunk egyik legtartósabb epizódja az “égi kenyér”, vagyis a manna csodája. Ugyanis legyen bármennyire is jelentős, drámai és csodálatos dolog, a Sás tenger csak egyszer vált ketté, és az üldöző egyiptomi hadsereg is csak egyszer fulladt bele. A fürjek által megoldandó húsellátás is egyszeri volt csupán. Ámálék támadása és legyőzése is egyszeri epizód volt csupán. Ezzel szemben az “égi kenyér”, vagyis a manna, negyven éven keresztül kísérte a népet, amíg lakott területre nem érkezett Kánaánban. Negyven éves logisztika nap mint nap, hatszor egy héten, ha esik, ha fagy. A manna, illetve annak elosztási rendszere a hitet volt hivatva erősíteni.
Mivel naponta csak az aznapra elegendő mennyiség esett le, és tárolni nem lehetett, mert megromlott, a kishitű nép állandó létbizonytalanságban leledzett, mivel nem tudta, mit fog másnap enni. Bíznia kellett abban, hogy az Ö – való, aki ma adott mannát, holnap is fog adni. Ami nem kevésbé fontos, a manna megtanította és valósággal rákényszerítette a zsidókat a szombat megtartására. Ugyanis szombaton nem esett “mannaeső”, és pénteken dupla adagot kellett szedni, hogy szombatra is legyen. Kétségtelen, hogy a manna eredetileg ideiglenes megoldásként kezdődött, hiszen az isteni tervek szerint a Tóra – adás után és az ideiglenes Hajlék felépítésének befejeztével, vagyis a második év elején, már be kellett volna menniük Kánaánba, hogy elfoglalják öröküket. Azonban, ahogy az nálunk lenni szokott, nincs állandóbb az ideiglenesnél, és így az ideiglenes manna negyven évig kitartott.
“És énekelt Debóra és Bárák, Abinoám fia azon a napon, mondván: Mivel fölszabadító hősök emelkedtek föl Izráelben, mivel önként ajánlotta föl magát a nép, áldjátok az Ö – valót!” (Bírák:5,1)
A Bírák Könyvéből vett háftorónk tartalmazza Debóra szabadsághimnuszát. Ennek kezdő sorait idéztük. Sajftim, bírák néven ismeretesek azok a héber népvezérek, akik a honfoglalást követő évtizedekben élére álltak a honvédő harcoknak. Bíráink közül a legismertebb Debóra. Talán azért, mert az ő hőstettének elbeszélése prózában és versben is ránk maradt. A Bírák korában Izráel törzsei a visszamaradt kánaánitákkal és a gyakran betörő külső ellenséggel folytattak ádáz küzdelmeket. Nehezítette a helyzetüket, hogy Izráel törzseit laza kötelékek fűzték akkoriban egymáshoz. A nemzeti egység nem létezett és hiányzott egy vallási tekintély is. Ezen intézmények hiányában ki voltak téve annak, hogy újra idegen elnyomás alá kerülnek.
“Ébredj, ébredj Debóra, ébredj, ébredj, mondj éneket, kelj fel Bárák és ejts foglyokat magadnak, Abinoám fia.” (Bírák:5,12)
Mirjám a szabadság rögös országútján buzdítja, űzi, hajtja a rabszolgasorból megváltott, a nemzetté formálódás kezdetén tartó zsidókat. Debóra éneke harci dal, amely felrázza a törzsek lelkét. Sikeres volt, mert a prófétanő összegyűjtötte a törzseket, így Bárák győzelmét megalapozta. Ez a győzelem döntő fontosságú volt Izráel eggyé kovácsolásában. Hasonló élmény volt, mint az átvonulás a Sás tengeren, de ezúttal Izráel fiainak a lehető legaktívabb részvételével, amelyet a szináji Kinyilatkoztatásból eredő szellemi szabadságuk diktált.
“Az Ö – való az én segítségem …, akit dicsőítek, atyám I – tene, hadd magasztalom Őt!” (2M:15,2)
A Dal Izráel erejének forrásáról, felszabadulásának okáról olyan eseményt örökít meg és ad tovább, amely alapélménye és Ö – való megtapasztalása volt a Sás tengeren átvonuló zsidóknak. És Debóra ezt hívja elő a háftoróban olvasott szabadsághimnuszában, mert szükség volt rá az egységes fellépés érdekében.
Gut Sábesz!