Kfar Kama és Rihánia – ez a két galileai település, amelyben cserkeszek élnek; az elsőben kb. háromezren, a másodikban ezren. A XIX. század 70-es éveiben érkeztek a Szentföldre a Kaukázus észak-nyugati részéről. 1864-ben ért véget ugyanis az oroszokkal folytatott háború, amelyben a cserkeszek vereséget szenvedtek. A győztesek sokat közülük lemészároltak, az életben maradtak pedig vagy önként hagyták el szülőföldjüket, mert nem akartak keresztény uralom alatt élni vagy száműzték őket. Megjegyzendő, hogy történelmük első ezer évében a cserkeszek keresztények voltak, mígnem tatár és török hatásra a XVI. és XIX. század között a teljes lakosság fokozatosan áttért az iszlám vallásra.
Az oszmán hatóságok szívesen fogadták a kiváló harcosok hírében álló cserkesz menekülteket. Gyéren lakott területeken akarták letelepíteni őket, így esett a választás Galileának arra a részére, ahol drúzok és beduinok éltek, akik időnként fellázadtak az Oszmán Birodalom ellen. A helyválasztás másik oka az volt, hogy a cserkeszek az iszlám vallás szunnita ágához tartoztak, így hiba lett volna az ugyancsak Galileában élő maroniták katolikus környezetét választani számukra. Itt sem volt könnyű dolguk: a beduinok betolakodókat, a hatalom csatlósait látták bennük, akikkel ráadásul osztozni kell vízforrásaikon. Kulturális problémák is akadtak: az arabok elborzadva szemlélték, hogy nyilvános cserkesz ünnepségeken népviseletbe öltözött férfiak és nők együtt táncolnak. Nem mellesleg: a hol udvarlást, hol harci jeleneteket megelevenítő táncok egyik célja a fiatalok ügyességének és testi erejének fejlesztése. Mivel a hatóságok eléggé elhanyagolták ennek az országrésznek a biztonsági felügyeletét, az ellentétek gyakran fajultak fegyveres összecsapásokká. A cserkeszeknek a távolmaradó rendfenntartó erők segítsége nélkül is sikerült megvédeni magukat és otthont teremteniük. Európai látogatók feljegyzéseikben dicsérettel emlékeznek meg fejlett mezőgazdasági módszereikről és szakszerű állattartásukról, amely a valaha lóháton harcoló nép sajátos kultúrájára utal. Sikeres beilleszkedésük ellenére a cserkeszek a mai napig hangsúlyozzák, hogy soha nem feledkeznek meg szülőföldjükről, ahová a jövőben talán majd visszatérnek.
A brit mandátum idején a – főként az orosz bevándorlókkal közös nyelvnek köszönhetően – a cserkeszek jó viszonyba kerültek a zsidó jisuvval, olyannyira, hogy a kis közösség segítséget nyújtott a zsidók illegális bevándorlásához. Az arab-zsidó viszony fokozottabb elmérgesedésekor többnyire semleges, sőt, időnként zsidóbarát álláspontra helyezkedtek, az 1948-as függetlenségi háborúban pedig a zsidók oldalán kapcsolódtak be a harcokba. A jó viszony Izrael Állam kikiáltása után is folytatódott. 1958-ban a cserkesz közösség vezetői Ben-Gurion miniszterelnökhöz fordultak azzal a kéréssel, tegye lehetővé a férfiak számára a kötelező katonai szolgálatot. Azóta a cserkeszek a drúzokhoz hasonlóan (kivéve a Golán fennsíkon élő drúzokat) becsülettel teljesítik önként vállalt kötelezettségüket.
Más közel-keleti országgal ellentétben, Izraelben a cserkeszek megőrizték különleges kultúrájukat. Segítségükre van ebben, hogy 1976-tól külön oktatási rendszert működtethetnek. 2012-es adat szerint a cserkesz fiatalok 80 százaléka rendelkezik középfokú vagy annál magasabb végzettséggel, ami igencsak elismerésre méltó eredmény. A katonai szolgálat teljesítése vagy tanulmányaik befejezése után a fiatalok 90 százaléka visszatér szülőhelyére. A vegyesházasság sokáig tabunak számított náluk, az alacsony létszám ellenére a mai napig igyekeznek a közösségen belül párt találni. Kultúrájukban nem létezik a szülők által elrendelt házasság, a lányok szabadon választhatnak maguknak férjet. Megélhetésük megkönnyítésére 2007-ben a cserkeszek az izraeli drúzokkal közösen kezdeményezték az azóta folyamatosan fejlődő falusi turizmus infrastruktúrájának kiépítését, hogy bel- és külföldi turistákkal egyaránt a helyszínen ismertethessék meg különleges hagyományaikat. A vendéglátást mindig is magas szinten művelték; egy közmondásuk szerint azon a házon, amelyben nem jár vendég, nincs áldás.
2020 nyarán egy játszótér építésekor egy VI. századi keresztény kolostor mozaikpadlójára bukkantak Kfar Kamában. A korábban feltárt, ugyanabból a korból származó kisebb templommal együtt ez újabb vonzerőt jelenthet a látogatók számára.