A maceszevés a természet, az idő és a történelem törvényeivel való szembeszegülés.
Miért olyan alapvető a macesz a peszách ünneplésében? Miért nevezi a Tóra a peszáchot Chag HaMacot-nak, „a macesz ünnepé”-nek? Miért ez az egyszerű étel a zsidó tapasztalat és ideológia alapja? Miért vált a macesz az emberi szabadság jelképévé? A macesznak számos aspektusa van. Ez a „nyomorúság kenyere”, a szegény ember kenyere, amelyet a rabszolgák ettek. A felszabadulás és a szabadság kenyere is. Próbáljuk meg kifürkészni sokféle jelentését.
A kenyér az élet eszköze, de a macesz a legalapvetőbb kenyér, az ember által készített legegyszerűbb étel. A macesz a civilizált embert meghatározó három alapelem: a gabona, a víz és a tűz egyesítésével készül. A liszten és a vízen kívül semmilyen külső elem nem határozhatja meg vagy befolyásolhatja a formáját. A macesz lisztből és hideg vízből készül – semmi több. Ha a liszt és a víz keverékét 18 percnél tovább hagyták állni, az erjedési folyamat már megkezdődött. A levegőben található élesztőbaktériumok behatolnak a tésztába, milliószámra szaporodnak és erjedést okoznak. Az élesztő mikroorganizmusok egy hívatlan betolakodó seregként behatolnak a liszt és víz keverékébe, és kiszolgálják magukat a cukormolekulák ízletes étkezésével. Ahogy az élesztő mikroorganizmusok milliárdszámra szaporodnak, széndioxid gázt bocsátanak ki, amely savanyítja a tésztát, ami miatt az megemelkedik, légies és könnyű lesz.
Ennek a külső erőnek a beavatkozása szimbolikusan kifejezi a külső erők behatolását az emberbe; olyan erőkét, amelyek eltérítik az embereket a választott, határozott útjukról, és bűnre csábítják őket, veszélyeztetve az emberi függetlenséget, autonómiát és választási szabadságot. Az élesztő mikroorganizmusok az emberi akarattól függetlenül kezdik meg munkájukat, függetlenül attól a személytől, aki a tésztakeveréket alkotó lisztet és vizet összekeverte. Az erjedés, azaz a chamec ezeket a negatív erőket képviseli. A rosszra való hajlamot, a bűnre való késztetést, az idegen eszmék, élvezetek és erők befolyását jelképezi. Ez az a hívatlan hang, amely arra késztet bennünket, hogy ne vegyünk tudomást a gonosz jelenlétéről és erejéről, amíg nem lesz túl késő.
Mi a különbség a chamec (kovász) és a macesz között? Idő. Semmi más. Az összetevők ugyanazok. A definíció szerint a lisztből és vízből készült tészta, amely 18 percnél tovább áll, mielőtt teljesen megsül, chamec, kovász lesz. Mivel a macesz olyan kenyér, amely nem kovászos, azt az embert jelképezi, aki uralja szenvedélyeit –független, fegyelmezett, akaratát gyakorolja, amelyet nem befolyásolnak külső erők. A macesz a chamec ellentéte.
Chaim Friedlander rabbit, a zsidó gondolkodás egyik óriását idézve, az erjedés a természet világában az ok és okozatot mutatja be. Amikor tanúi vagyunk a természet munkájának – látszólag magától, minden külső beavatkozás nélkül, akkor látjuk, hogy a természeti folyamatok hogyan rejtik el I-ten kezét. A maceszt gyorsan sütik, hogy leküzdjék az idő hatásait és korlátait. Azért sütünk lapos, ropogós maceszt, hogy felidézzük a kivonulást, amikor Izrael gyermekei sietve menekültek Egyiptomból, ahogy a Tóra mondja:
…שִׁבְעַת יָמִים תֹּאכַל עָלָיו מַצּוֹת לֶחֶם עֹנִי כִּי בְחִפָּזוֹן יָצָאתָ מֵאֶרֶץ מִצְרַיִם…
…hét napon át egyél mellette kovásztalant, a sanyarúság kenyerét, mert sietséggel jöttél ki Egyiptom országából… (5M16/3)
Ez a micva azt tanítja, hogy I-ten irányítása a természet és a történelem felett, valamint az idő határain és korlátain is túlmutat. I-ten nem követeli meg az okot és az okozatot. Neki nincs szüksége időre ahhoz, hogy elérje céljait. Peszáchkor nekünk is I-tent kell utánoznunk, és szellemileg kreatívvá válnunk az idő siettetésével, a buzgalommal és gyorsasággal való cselekvéssel, az időn túli életet élve, I-tennel együttműködve, aki az idő felett áll és örökkévaló. I-ten akaratára úgy válaszolunk, hogy dacolva a természettel, az idő és a természet által szabott korlátokat áthágva cselekszünk.
A zsidók sietős távozása Egyiptomból az elsőszülött egyiptomiak halálának csapása miatt történt, amely meggyőzte a fáraót, hogy ha nem reagál I-ten nyomására egy pillanatnyi késedelem nélkül, egész Egyiptomot azonnali összeomlás és pusztulás fenyegeti. Ahhoz, hogy Egyiptom életben maradjon, Izraelnek azonnal távoznia kell. És ahhoz, hogy Izrael életben maradjon, Izraelnek azonnal menekülnie kellett. I-ten megszorította a fáraó kezét. Azért tette ezt, hogy megtanítsa a fáraónak és az egész emberiségnek, hogy az események normális lefolyása mögött, amelyet az ok és okozat működéseként lehet leírni, I-ten keze arra kényszeríti a történelem és a természet erőit, hogy az Ő terveihez igazodjanak. Ahogy Mahárál (rabbi Jehuda Liva ben Becalel, a zsidó gondolkodás egyik meghatározó alakja) kifejti, szükséges volt, hogy az emberiség tudatára ébredjen annak, hogy a kivonulás I-ten akaratának és beavatkozásának közvetlen eredménye volt.
Hová volt a sietség? Miért döntött I-ten 210 év rabszolgaság után végül úgy, hogy az egyiptomiakra nyomást gyakorol, hogy gyorsan és erővel űzzék ki a zsidókat? A bölcsek azt tanítják, hogy a zsidók elérték a dekadencia 49. fokát. Amint beléptek volna az 50. fokozatba, ami küszöbön állt, elérték volna a vissza nem térés helyét, és már nem lett volna visszaút a megváltás számára. Amint engednének az egyiptomiak hírhedt erkölcstelenségének, materializmusának, dekadenciájának és pogányságának, ábrahámi eredetük felismerhetetlenné válna, elsüllyednének az egyiptomi társadalom mocsarában és eltűnnének.
A Bölcsek elmagyarázzák, hogy a dekadencia minden egyes további fokozata egy geometriai progressziót jelent, hasonlóan a Richter-skálához, ahol minden egyes szám tízszer nagyobb, mint az előző szám. Amíg Izrael nem lépte át a tisztátalanság 50. fokát, addig ábrahámi eredetük még felismerhető volt, bár beszennyeződött. A bölcsek azt tanítják, hogy 210 éves rabszolgaságuk alatt „az izraeliták – becsületükre legyen mondva –, nem változtatták meg nevüket, kultúrájukat, nyelvüket vagy öltözködésüket”, ami világosan jelzi, hogy a szüntelen nyomás és gúnyolódás ellenére minden tekintetben zsidók maradtak. A zsidók héber nevei a Biblia beszámolója szerint azt bizonyítják, hogy folyamatosan hittek Izrael igaz I-tenében, és hűek maradtak örökségükhöz.
De 210 év után közel álltak ahhoz, hogy elveszítsék ezt az örökséget. Az idő nyomását úgy kellett legyőzniük, hogy időtlen, örökkévaló néppé válnak. Ehhez isteni beavatkozásra volt szükség; I-ten kiragadta népét a történelem fogságából azzal, hogy úgy szabadította fel őket, hogy az időt áthidalta. Csodálatos felszabadításuk tehát szembeszállt a természet, az idő és a történelem törvényeivel. Mahárál elmagyarázza, hogy éppen ezért parancsolták meg nekik, hogy egyenek maceszt, amikor a felszabadulásuk peszachját ünnepelték, és minden ezt követő peszachkor az örökkévalóságon át. A macesz az egyetlen olyan étel, amelynek előállítása megköveteli, hogy idő nélkül – az időn túl a lehető leggyorsabban – készüljön. A kovász tilalma arra is megtanít bennünket, hogy a természet nem önállóan működik, hanem I-ten irányítja. A természet I-ten akarata, amely a természetes világban rejtőzik.
Magára az emberre vonatkoztatva a Bölcsek azt tanítják, hogy a chamec „felfuvalkodott” természete az arrogancia és a beképzeltség jellemvonását szimbolizálja. A lapos, kovásztalan macesz a teljes alázatot jelképezi. Az alázat a felszabadulás kezdete és a szellemi növekedés alapja. Csak az a személy, aki képes elismerni hiányosságait és alávetni magát egy magasabb bölcsességnek, képes megszabadulni saját korlátaitól. Amikor maceszt eszünk, akkor az alázat tulajdonságát, mint a hit lényegét testesítjük meg. Azzal, hogy nem eszünk chamecot, megszabadulunk az arroganciától és az énközpontúságtól. Szimbolikus értelemben Izrael gyermekei „megerjedtek” – olyannyira, hogy már-már chamecé váltak. I-ten megmentette Izraelt attól, hogy chamecé váljon, ami Izrael pusztulását jelentette volna. I-ten megváltó keze volt az, ami garantálta, hogy Izrael „macesz”, az alázat megtestesítője maradjon mindörökre.
A fenti okok miatt a „micva” és a „macesz” szavak hasonlóak. Bölcseink azt tanítják: (מצוה הבאה לידך אל תחמיצנה) – „micvá haba’a lejádcha al tachmicena” – „ha egy micvá az utadba kerül, ne hagyd megerjedni”, azaz: ha lehetőség adódik egy micvá elvégzésére, gyorsan tedd meg. Ez a tanítás a peszáchi macesz mielőbbi megsütésének sürgősségét minden micvára alkalmazza. A zsidótól elvárják, hogy legyőzze az időt, hogy az időn túl éljen, hogy összekapcsolja életét I-tennel, aki időtlen és örökkévaló. A zsidó soha nem vesztegeti az időt; a jelen-, a most ezért olyan értékes. A zsidó arra használja az időt, hogy ezt az időhöz kötött világot az örökkévalóság céljai felé hajlítsa. Ezt úgy éri el, hogy az időt értékes árucikké teszi azzal, hogy Tórával, micvákkal és cheszeddel (jócselekedettel) tölti meg.
Ezekkel a gondolatokkal kívánunk minden olvasónknak kóser Peszachot!