Egyszer, egy szép májusi napon Marci hazaért az iskolából, és hatalmas lendítéssel sarokba vágta az iskolatáskáját, majd bement a szobájába, és a szokásosnál kicsit nagyobb erővel csukta be az ajtót. Mondhatnánk, hogy úgy becsapta, hogy beleremegett a falon a családi kép, a kutya vizestástálja és a konyhai lámpa is, de ne szaladjunk előre a drámával. A többiek, akik éppen otthon voltak, csodálkozva húzták fel a szemöldöküket, még Bégel a kutya is összeráncolta a homlokát, aztán inkább visszafeküdt aludni. Nem egy ideges állat. Eltelt a délután, Marci nem jött ki a szobájából és mivel már elmúlt tizenkét és fél éves, anyukája néhány megválaszolatlan kérdés után jobbnak látta békén hagyni. Letett egy sajtos kenyeret és egy fél narancsot az ajtaja elé, az gyorsan eltűnt, ebből tudta, hogy gyermeke legalább nem éhezik vacsoráig. Hat körül hazaért Marci apja, kipakolta a vásárlást, levette a cipőjét, és bekopogott Marcihoz.
– Rendben vagy, Marci? Anya mondta, hogy rosszkedvűen jöttél haza az iskolából. Ha gondolod, beszélhetünk róla.
– Kösz Apa, inkább nem. Minden oké. – válaszolta Marci. Kihallatszott, hogy éppen a tankos játékkal játszik, és az apukája rögtön tudta, hogy valami biztosan nem oké, mert Marci általában a Fifával szokott játszani, a tankossal kizárólag akkor, ha megbántják, vagy szomorú.
– Marci, hallom az emkettőt, tedd meg, hogy amikor befejezed a játékot, kijössz a konyhába, leülsz velünk vacsorázni és megbeszéljük, hogy mi volt ma veled. Hoztam ananászt, felvághatjuk együtt. Rendben?
– Rendben – válaszolta Marci, és kikapcsolta a tankok egész világát, ami nagyon jó jel, amikor éppen valaki kamaszodik.
Elkészült a vacsora, Lili és Marci csendben megterített, Lilinek lett volna mondanivalója, de jobbnak látta megvárni a vihar végét.
– Szóval az volt, hogy a Dani szerint én full kreténbe nyomom, és leverte a könyvemet a padomról, mert ki olvas hatodikban Tesláról. A tanár mondta, hogy neki sem ártana, ha elolvasná, de nem érdekelte, azt mondta, hogy kocka vagyok, és ez már sose múlik el – fakadt ki Marci két falat között.
– Hm… – az apukája erősen elgondolkodott – ez nehéz ügy. Tudom, hogy a Dani számít a legmenőbbnek, mert beválogatták a kezdőcsapatba a tizennégy éveseknél, és arra is emlékszem, hogy ti barátok voltatok oviban, még focizni is együtt kezdtetek. Akkor most már nem vagytok jóban, ha jól értem? – kérdezte Marcit az apukája, mert a szülők néha rém lassú felfogásúak tudnak lenni.
– Apa, ne már! Te mindenkivel jóban vagy, akivel egy oviba jártál? Már, ha akkor feltalálták már az ovit, amikor gyerek voltál. Tudod, ott a barlangban… – Marci végre elmosolyodott, erre Bégel kikászálódott a helyéről, és a lábához ült.
– Igazad van, én szinte senkivel nem tartom a kapcsolatot az oviból, egyrészt mert valóban nagyon régen volt, másrészt meg csak néhány gyerekre emlékszem onnan. Őket követem az instán, de ennyi. Nem járunk össze – válaszolta Marcinak az apukája, akinek van egy olyan szuperképessége, hogy mindenkit megnyugtat a környezetében. Biztos a hangja miatt. Ha ő mesélt a gyerekeknek, amikor kicsik voltak, öt perc után békésen aludtak, néha az anyukájuk is elszenderedett a szomszéd szobában.
– Azt is gondolom, hogy nem érdemes haragot tartani. Holnap menj be az iskolába, és nyugodtan beszélj Danival.
– Na az ki van csukva – mondta Marci, és indult volna el az asztaltól –, Szó sem lehet róla, hogy én akár egy szót is szólok hozzá, még véletlenül sem.
– Úgy látom, van még miről beszélnetek – mondta Marci anyukája –, menjetek be, mi a Lilivel összerántjuk a konyhát, és levisszük Bégelt a futtatóba.
Így is tettek, bepakolták a mosogatógépet, Lili elrakta a maradékot kisebb üvegedényekbe, kivéve az ananászt, azt betette a másnapi uzsonnás dobozába, biztos, ami biztos. Az ananász a kedvence, és az uzsonna-ranglétrán biztosan dobogós a pucolt, kockázott hideg ananász. Talán csak Dóri anyukájának az állatformára gyártott szendvicsei előzik meg.
– Lehet, hogy a felét elcserélem Dórival. – jegyezte meg Lili.
Marci becsattogott a nappaliba, elnyúlt a kanapén, az egyik lábát lelógatta, a másikat a háttámlára tette. Kicsit el is álmosodott, ezért feljebb csúszott a karfán, így egészen jól látszott, mekkorát nőtt az utóbbi pár hónapban.
– Lassan nagyobb kanapé kell – mondta az apja, és leült Marci mellé a fotelbe.
– Ja, lehet. Viszont a Danival akkor sem fogok többé beszélni. Utálom. Teljes szívemből – válaszolta Marci.
– Tudod, mit mond a Tóra?
– Igen, tudom. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. De nekem a Dani még félig sem barátom. Amúgy sem tudom, hogy ki is az a felebarát.
– Ez jó kérdés. A Tórában van egy csomó micva, és abban a szakaszban, amit legutóbb olvastál a nagyapáddal benne van, hogy szeresd felebarátodat és ezen kívül még egy sor törvény, ami igazából arról szól, hogy kedvesnek lenni micva. Mindenkivel és mindennel. Szóval a felebarátod gyakorlatilag minden ember.
– Még az ellenségem is egy háborúban? – kérdezte Marci.
– Ha az életedre tör, akkor már nem. A háború más téma, most a békés egymás mellett élés törvényeiről beszélek. Például arról, hogy hagyd fent a termésed egy részét, hogy ha valaki arra jár és éhes, leszedhesse és megehesse.
– Apa, ne már, komolyan hagyjam fent a paradicsomot az erkélyen, hátha kell valakinek? – nevetett Marci.
– Nem rossz ötlet, ha nem is ember fog arra járni, de lehet, hogy egy madár viszont örülni fog neki. Mondjuk egy paradicsommadár! – nevette el magát Marci apukája is. – Komolyra fordítva a szót, törvény, hogy ne zsarolj, ne tanúskodj hamisan, ne gyűlölj és bánj jól az idegennel, aki az országodban lakik. Ezeket tudod, és meg is teszed, nem is kell gondolkodnod rajta. A menekült gyerekeknek odaadtad az összes cipődet, még azt is, ami amúgy még jó volt rád.
– Ja, nyilván, nekik is legyen menő nájkijuk, én majd a következő szülinapomra azt kérek, addig úgyis nő a lábam. De ettől még nem értem, miért kellene szeretnem a felebarátom, akit mondjuk nem is ismerek – mondta Marci, és elnyomott egy hatalmas ásítást, amitől viszont kattant egyet az álkapcsa.
– A kedvesség nem névre szóló. Azokat a gyerekeket sem ismered, mégis két napig szedtétek össze a Lilivel a játékaitokat, meg mindent, ami hasznos lehet nekik. Azt miért csináltad?
– Mert elképzeltem, hogy ott vagyok egy idegen helyen és az összes cuccom valahol máshol van, és nem is biztos, hogy valaha visszakapom és hogy ilyen helyzetben én is örülnék, ha egy másik gyerek gondolna rám – mondta Marci –, még ha ez csak egy cipő, meg pár társas.
– Látod, kisfiam, pont erről van szó. Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Kicsit másképp fogalmazva: szeresd felebarátodat – mosolyodott el Marci apukája.
– Oké, szóval a Dani ugyan már nem a barátom, de ettől még fárasztóbb utálni, mint simán csak normálisnak lenni vele és nem foglalkozni azzal, ha kötekszik – összegezte Marci.
– Igen valahogy így. Büszke vagyok rád, hát még a Bár Micvódon milyen büszke leszek – sóhajtott Marci apja.
Készítsünk micvatartót!
Egy üveget vagy dobozt díszítsünk ki, majd rögzítsünk rá előre kivágott kis lapokat. Beszéljük meg a gyermekkel, hogy amikor valami kedves dolgot csinál vagy tapasztal, írja fel az egyik kis lapra, és tegye bele a tartóba. Gyűjtsük a micvákat mondjuk Sávuotig, és olvassuk át őket együtt. A kedvenceket ragasszuk fel egy színes kartonra.
Készítsünk Cedakadobozt!
Kartondobozból, konzervdobozból, befőttesüvegből is készülhet, beszéljük meg, hogy milyen célra gyűjtünk és melyik szervezetnek vagy zsinagógának fogjuk elvinni az összegyűlt pénzt.
