Tisztelt Rabbi, meg tudja mondani, hogy miért hívják a hászidokat, hászidoknak?
A Rabbi válaszol:
Köszönöm a kérdést. A hászidizmust a 18. században Bál Sém Tov, a „jó név ismerője” alapította, ezt a zsidó vallási irányzatot pedig a judaizmus, mint a zsidó vallás örömteli megközelítése jellemezte, és jellemzi máig is. Abban az időben ezek a gondolatok forradalminak számítottak, hiszen ne felejtsük el, hogy a zsidóság elnyomás alatt élt a többségi társadalmon belül, és ezek a gondolatok, hogy miként lehet szabadon kifejezésre juttatni az örömöt, igen csak merésznek hatottak.
A „hászid” szót már a zsoltárok könyvében is megtaláljuk, amikor Dávid segítséget kér az Örökkévalótól, mert elfogytak a חסיד, azaz a jámbor emberek a földön.
A talmudi korban számos bölcset már „hászid”-nak, azaz „jámbor ember”-nek neveztek. Később, a 12. században a Rajna vidékén is volt egy kiemelkedő talmudi iskola, akiket szintén „hászidim”-ként, azaz „jámborok”-ként emlegettek.
Miért nevezik tehát a hászidokat hászidoknak?
Azért, mert a tanításuk központi tétele az, hogy az embernek késznek kell lennie arra, hogy önmagát, ha kell, mások mögé sorolja.
Azért, mert a tanításuk központi tétele az, hogy az embernek késznek kell lennie arra, hogy önmagát, ha kell, mások mögé sorolja.
A jámbor, a חסיד tehát az, aki túllépve a törvény száraz betűjén, nem csak egyszerűen megteszi, amit a Tóra tanít, hanem még inkább odafigyel a legapróbb részletre is, hogy másnak kára még véletlenül se származzon a viselkedéséből. Mondok egy példát: van nekem valamim, amit szeretnék eladni. Ezt eladhatom úgy is, hogy „nézd meg, és ha jó, akkor használd egészséggel”, de eladhatom úgy is, hogy „nézd meg, próbáld ki, és ha jó, használd egészséggel, de ha nem, akkor nyugodtan hozd vissza”. Érthető? Tehát belerakok az egészbe egy plusz dolgot, ami nem kötelező, de én mégis megteszem.
A hászid elnevezés tehát arra emlékeztet bennünket, hogy inkább a mások javára tegyünk meg dolgokat, mintsem a magunkéra.